Mindenkit magára haragíthat a német kancellár, titkos találkozón ütötte fel a fejét a probléma

2023.10.06. 09:38
Óriási nyomás helyezedik a Olaf Scholzra. Most már tényleg át kell adnia a Taurus cirkálórakétákat Ukrajnának. Ezt követelik koalíciós partnerei, a Zöldek és az FDP, a kelet-európai szövetségesek és persze maga Ukrajna.

A német rakéták – melyeknek hatótávolsága 500 kilométer – akár bunkerek falát falát is képesek áttörni. Ez nagy segíthet jelenthet Ukrajnának az ellentámadásban.

Bár a franciák és a britek már rég leszállították Scalp és Storm Shadow cirkálórakétáikat, melyek hatótávolsága 300 kilométer. Ukrajna már többször sikeresen alkalmazta őket.

A kancelláriaminiszter a külügyi bizottság zárt ülésén kifejtette a képviselőknek, hogy a két ország (vagyis Franciaország és Nagy-Britannia) „olyat is megtehet, amit nekünk nem szabad”.

Mindez világosabbá vált a kabinet egy részével folytatott titkos találkozón. Csak az SPD, a Zöldek és az FDP legfontosabb miniszterei ültek ott, akik a német biztonságpolitikában is tanácsot adnak: Boris Pistorius védelmi miniszter, Annalena Baerbock külügyminiszter, Robert Habeck gazdasági miniszter és Christian Lindner pénzügyminiszter.

Scholz ezt mondta a titkos találkozón

Ezen a titkos ülésen a BILD információi szerint a kancellár kifejtette, mit ért a külügyi bizottságban elhangzott félmondat alatt. Scholz érvei a következők voltak:

A cirkálórakéták programozása bonyolult. Akár egyetlen hiba végzetes következményekkel járhat. Ha egy nyugati rakéta oroszországi célpontot talál el, az a háború eszkalációjához vezethet. Ezért a szövetségeseknek saját katonáikkal kell jelen lenniük Ukrajnában, hogy monitorozni tudják a programozást. 

Ez az út Németország alkotmánya miatt el van zárva. A náci diktatúra tanulságaként a hadsereg a parlament ellenőrzése alatt áll. A katonákat csak a Bundestag felhatalmazásával lehet külföldi missziókra vezényelni. Ez azt jelenti, hogy a kormánynak közölni kell a képviselőkkel, hogy hány katonát küldenek, azok pontosan milyen feladatokat fognak ellátni, és meddig tart a misszió.

Ezután bármely parlamenti képviselő a Szövetségi Alkotmánybírósághoz fordulhat, és normakontrollt kérhet a bevetés megakadályozására. Szinte biztos, hogy az AfD vagy a baloldal képviselői ezt tennék. Lehetséges, hogy a kormánynak ezután nyilvános meghallgatáson érzékeny katonai információkat kell nyilvánosságra hoznia.

Ez nyilvánvalóan túl nagy kockázatot jelent a kancellár számára. Az egyetlen vörös vonal, amit kezdettől fogva meghúzott: nem lesznek Bundeswehr katonák Ukrajnában. Véleménye szerint ezzel Németország veszélyesen közel kerülhet ahhoz, hogy maga is hadviselő fél legyen. A kancellár legfontosabb feladata pedig az, hogy ezt minden áron megakadályozza.

Máshogy oldanák meg a problémát

A CDU végzetesnek tartja a kancellár Taurus rakéták küldését megakadályozó döntését. A lap információi szerint a szövetségi kormány jelenleg egy másik módot vizsgál Ukrajna támogatására, a légvédelem jelentős bővítésével. Jelenleg a védelmi ipar ajánlatát vizsgálják, hogy lényegesen több Patriot rendszert adjanak át, mint amennyit Scholz korábban megígért.

Németországnak jelenleg csak 12 Patriot osztaga van. Ezért a már Ukrajnába szállított rendszereket, amelyek egy radarberendezésből és rakétaállomásokból áll, újra kell rendelni. A tárgyalások részeként az amerikai Raytheon gyártó olyan ajánlatot tett a németeknek, hogy légierejük nyolc új Patriot rendszert kaphat, körülbelül 4 milliárd euró értékben.

Ez lehetővé tenné a Bundeswehr számára, hogy spóroljon Patriot rendszerei nagy részének amúgy is  közelgő modernizálásán (amely 1 milliárd euróba kerül). Ez lehetőséget adna a Bundeswehrnek, hogy Ukrajnát számos Patriot rendszerrel láthassa el, és biztosítsa sürgősen szükséges légvédelmi fejlesztéseit. Elméletileg Ukrajnába kerülhet az a három rendszer is, amelyet Németország az év végéig Lengyelországban működtet.