Az áldozatok maradványaival együtt kiemelték a tengerből a Titan búvárhajót
A hatóság kedden kiadott közleménye szerint a roncsok kiemelését és elszállítását a Titan névre keresztelt, 6,7 méter hosszú jármű titánból készült zárózsilipjének felszínre hozásával befejezték.
A közlés szerint az emberi maradványokat nagy körültekintéssel emelték ki a búvárhajó belsejéből, majd orvosszakértők szállították el.
A katasztrófa vizsgálatának további lépéseiről később születik döntés, a körülmények vizsgálatában részt vesz az Egyesült Államok és Kanada közlekedésbiztonsági szervezete.
A parti őrség korábbi közleménye szerint az amerikai haditengerészettel kötött megállapodás alapján végezték el a kiemelést, mintegy 3800 méter mélységben, a Titanic roncsaitól körülbelül 500 méterre.
A Titan mélytengeri búvárhajó, egy magán tengerkutató vállalkozás tulajdonában volt, és minden valószínűség szerint június 18-án merülés közben roppant össze több ezer méter mélységben öt emberrel a fedélzetén, miközben a Titanic roncsait közelítette meg. A búvárhajót napokig keresték, abban a reményben, hogy utasait épségben kimenthetik. A katasztrófában mind az öt ember meghalt.