Terrorveszély Európa-szerte: a bázeli, valamint több francia repülőtéren bombariadó volt, több járatot töröltek
További Külföld cikkek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
- Adna ezer eurót egy karácsonyfáért?
Bombariadó miatt kiürítették a Bázel – Mulhouse – Freiburg – EuroAirport repülőteret csütörtökön délután 1 óra körül. A rendőrség a fenyegető bejelentése után azonnal elkezdte az evakuálást – írta a Koha.
A riadó miatt több járatot is töröltek, némely gép másik reptérről indult.
A helyszínen tartózkodott az Index egyik olvasója is, aki részletesen beszámolt lapunknak a történtekről. Tamás elmondta, csütörtök délután indult volna Budapestre, amikor kiírták, hogy járata 45 percet késik. Nem sokkal később közölték, hogy kiürítik a repteret.
13.15 körül beálltam egy étteremhez vezető sorba, hogy kávét vegyek, amikor bemondták először németül, majd franciául és angolul, hogy biztonsági okokból a repteret kiürítik. Először síri csend lett az egész terminálban, az emberek zavartan néztek egymásra. Majd hatalmas kiabálásra lettem figyelmes, mert a reptéri biztonsági szolgálat emberei elkezdték felállítani az asztaloknál ülő embereket és kiterelni a terminálból.
– írta Tamás, aki szerint több száz embert zsúfoltak össze a bázeli repülőtér közepére, azonban sem az utasbiztonsági kapukat, sem a vészkijáratokat nem nyitották ki.
Negyed óra várakozás után megérkeztek a golyóálló mellényes rendőrök, tűzszerészek, fegyveres katonák. Én személy szerint ironikusnak láttam a helyzetet, a tegnap francia reptéri kamu riasztások tükrében, de amikor a galériáról lenéztem az indulási csarnokba, ami tele volt gépfegyveres katonákkal, akiknek az ujjuk végig a ravaszon volt, bevallom, egy kicsit megijedtem
– árulta el olvasónk a történtekről. Mint írta, ezt követően a katonák nagyon fegyelmezetten, mégis udvariasan kiterelték az embereket a terminálon kívülre.
Több száz, esetleg ezer tanácstalan ember társaságában álltunk közel egy órán keresztül a szakadó esőben.
– tette hozzá.
#Basel Mulhouse Airport is closed due to an incident and there is zero information for travellers. The buses from SBB are still running (why??) - many flights cancelled. Check with your airline before travelling #baselairport #euroairport pic.twitter.com/r6GCXltS7e
— Jonathan Jones (@MassSpeccy) October 19, 2023
Tamás azt írta, 14.30 körül kapott egy üzenetet a Wizz Airtől, mely szerint törölték a járatát. Elmondása szerint neki szerencséje volt, ugyanis sikeresen foglalt helyet egy péntek esti járatra, azonban nem mindenki úszhatta meg ennyivel az incidenst. „A 321Neo 200 férőhelyes, biztos vannak, akik rosszabbul jártak” – tette hozzá.
Egymást érik a fenyegetések Franciaországban
Mint arról az Index is írt, bombariadó miatt több franciaországi repülőteret is kiürítettek a napokban. Összesen tizennégy francia repülőtér kapott újabb merényletfenyegetést, „legalább nyolc repülőteret” kiürítettek a riasztások miatt – közölte egy rendőrségi forrás.
Hasonló fenyegetések miatt a két nagy nemzetközi párizsi repülőtér kivételével már szerdán kiürítették a legtöbb franciaországi regionális repülőteret, ami 130 járat törlését és jelentős késéseket idézett elő.
A bombariadók – iskolákban, közhivatalokban, múzeumokban – mindennapossá váltak Franciaországban múlt péntek óta, amikor egy radikális iszlamista halálra késelt egy francia tanárt az északi Arras város egyik gimnáziumában. A merényletet követően a kormány a legmagasabb szintűre emelte a terrorkészültséget az országban.
Csütörtökön a kiürítések Brest, Carcassonne, Rennes, Tarbes, Bordeaux-Mérignac, Béziers, Montpellier és Nantes repülőtereit érintették. Az AFP hírügynökség megkeresésére a francia polgári légiközlekedési hatóság (DGAC) megerősítette, hogy csütörtök délelőtt több nemzeti repülőtér is kapott támadással kapcsolatos fenyegetést, de pontos számokat és városneveket nem közölt, miután a helyzet folyamatosan változik.
Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter szerdán elítélte a „pszichózishoz vezető vicceket”, s arra figyelmeztetett, hogy a hamis riasztások, különösen az utóbbi napokban elszaporodott bombariadók mögött álló „bohócokat” meg fogják találni és megbüntetik a hatóságok.
A déli Alpes-Maritimes megye prefektúrája az X-en arra emlékeztetett, hogy a hamis bombariadók elkövetői két év szabadságvesztéssel és 80 ezer eurós pénzbírsággal sújthatók.
Brüsszelben is terrorriadó van érvényben
Mint írtuk, két embert agyonlőttek Brüsszel központjában hétfő este, egy személyt pedig megsebesítettek, nem sokkal a Belgium–Svédország Európa-bajnoki selejtező kezdete előtt. Mindkét áldozat svéd futballmezt viselt.
Az eset miatt a legmagasabb szintre emelték a terrorriadót Brüsszelben,
amire legutóbb 2016 márciusában volt példa, míg az ország többi részében a második legmagasabb szintre emelték a riadót.
Az elkövető videóüzenetet terjesztett a Facebookon, amelyben állítólag azt mondja, hogy az ISIS, vagyis az Iszlám Állam inspirálta, és azzal kérkedett, hogy megöli a hitetleneket, hogy „bosszút álljon a muszlimokért”.
A férfit végül kedd reggel lőtték le egy brüsszeli kávézóban, miután a rendőrség hajtóvadászatot indított ellene.
Svédországban is nagy a terrorveszély
Eric Van Duyse, a szövetségi ügyészség szóvivője szerint az elkövető szándékosan választott ki svéd állampolgárságú áldozatokat, ugyanakkor hozzátette, úgy tűnik, nincs köze az Izrael és a Hamász közötti közel-keleti konfliktushoz.
Svédországban még augusztusban emelték a második legmagasabb szintre a terrorriadót, miután néhány szűk csoport által Svédországban és Dániában iszlámellenes szándékkal elkövetett Korán-égetések miatt számos iszlám országban dühös tiltakozások voltak.