Még mindig rejteget titkokat a Mona Lisa

A kutatókat és a médiát is régóta foglalkoztatja az 1452-ben született, sokoldalú történelmi személy élete és az általa létrehozott sok kiemelkedő alkotás. A művésszel kapcsolatos összeesküvés-elméletek széles körű elterjedéséhez pedig jelentősen hozzájárult Dan Brown 20 évvel ezelőtt megjelentetett Da Vinci-kód című regénye. Sőt, az itáliai mesternek a regényben központi szerepet játszó alkotásával, a Mona Lisával kapcsolatban is számos érdekes teória látott napvilágot, amelynek legtöbbje azt a kérdést igyekszik megválaszolni, hogy egyáltalán ki szerepel a képen. Például egyesek úgy tartják, hogy

Két évtizeddel az amerikai író könyvének sikere – és a teóriák újbóli fellángolása – után, a rejtélyes Leonardo-életműben még mindig sok a kérdőjel, és úgy tűnik, hogy nem csak alufóliasisakos konteórajongók, hanem komoly tudományos szaktekintélyek is aktívan kutatják a válaszokat.

Így történt, hogy francia és brit tudósok egy ritka, plumbonakrit elnevezésű kémiai vegyület nyomaira bukkantak da Vinci Mona Lisa néven elhíresült festményének alkotóelemei közt. Egy sci-fibe illő, szinkrotron nevű gépezet segítségével

A röntgendiffrakciós anyagvizsgálati módszer segítségével történt felfedezésük pedig új megvilágításba helyezi, hogy az itáliai zseni milyen technikai eljárásokat alkalmazott a műalkotás elkészítése során.

Mire használták a plumbonakritot?

A Mona Lisa, mint sok más XVI. századi festmény, egy falapra készült. Ahhoz, hogy a nyárfatábla ne üssön át a festéken, vastag alaprétegre volt szükség. A kutatók úgy vélik, hogy Leonardo a rejtélyes keveréket ehhez – az első réteghez szükséges vastag festékréteghez – keverte, hogy az gyorsabban megszáradjon. Az úgynevezett plumbonakrit (ami egy fehér színű por) akkor képződik, amikor az ólom-oxidok növényi olajjal lépnek reakcióba.

A tanulmány szerint a két anyag palettán történő keverése olyan technika, amelyet a későbbi nagy művészek, mint például Rembrandt is arra használtak, hogy elősegítsék a festék mihamarabbi megszáradását. Az igazán izgalmas ebben az, hogy a reneszánsz idején alkotott festők műveinél még sohasem fedezték fel ezt az anyagot. Az, hogy a Mona Lisánál viszont kimutatták ezt a ritka vegyületet, egyértelműen arra a következtetésre sarkallta a kutatókat, hogy

Korábbi mintát használtak

Manapság a kutatók már nem vehetnek mintát a Mona Lisából. A párizsi Louvre múzeumban található, 970 millió dolláros összeggel biztosított műalkotást egy üveg mögött tartják elzárva. Az egyik tudós azonban elárulta a CNN-nek, hogy az eljáráshoz valójában még egy 2007-ben vett mintát használtak. A mikroszkopikus darabkát a festmény egy olyan részéről vágták, ami éppen a keret mögött található, így hiánya nem csökkenti a festmény értékét.

A Mona Lisa egy, a – húsznál is kevesebb – jelenleg ismert Leonardo da Vinci-festmény közül. A kutatók reménykednek, hogy a technológia fejlődésével egyre több részletet tudhatnak meg arról, hogy miben rejlett a reneszánsz korszak meghatározó polihisztorának zsenialitása.