György László: Az egyetlen lehetőség a tűzszünet és a béke

„A szankciók már a múltban is csak korlátozottan működtek és inkább nagyobb katasztrófába torkolltak” – kezdi a közösségi oldalán megosztott elemzésben György László, aki a Makronóm Intézet gyűjtése alapján történelmi példákkal igazolta megállapításait. A kormánybiztos rávilágított, hogy 1806-ban például Napóleon megpróbált tengeri blokádot felállítani az Egyesült Királyság meggyengítésére, mire a britek hasonló szankciókkal válaszoltak, és létfontosságú termékeket tartottak vissza. A politikailag teljesen eredménytelen, de a két nemzet polgárainak életét jelentősen megkeserítő konfliktus közvetlenül hozzájárult a Napóleon-féle orosz invázióhoz 1812-ben.

– folytatta György László, megjegyezve, hogy sikertörténetek is vannak, amelyek közül kiemelkedik az apartheid vége Dél-Afrikában, amelyhez az ENSZ által 1987 novemberében elfogadott olajembargó járult hozzá.

A nyugati szankciók ma a latorállamokat veszik célba, felemás eredményekkel 

– világított rá a politikus. Kifejtette, hogy az elmúlt évtizedekben a Nyugat által kivetett szankciók többnyire olyan kis és középhatalmakat érintettek, amelyeket az Egyesült Államok „latorállamoknak” minősített – ebbe a csoportba tartozik ma Irán, Kuba, Venezuela, Észak-Korea és Szíria.

Az 1979-es forradalomig Irán volt az USA legfontosabb stratégiai partnere a Közel-Keleten, azóta viszont – immár 40 éve – szankciókkal sújtják, 2018-tól pedig számos olajexport-korlátozást is kivetettek az országra.

A lépéssel Washington kezdetben némi nyomást tudott gyakorolni Iránra, azonban Kínának köszönhetően sikerült megkerülni a súlyos gazdasági következményeket: Kína az idén már közel napi 1 millió hordónyi olajat vásárol Irántól, és ezzel a perzsa középhatalom legnagyobb olajimportőre lett.

– fejtette ki György László. Rávilágított, hogy miközben a Brent típusú kőolaj ára szárnyalt, a kínai vásárlók kihasználták, hogy Irántól olcsóbban vásárolhatnak nyersolajat. Így Kína szemszögéből az árkülönbségből származó nyereség felülmúlta az USA szankcióinak kockázatát, és az akadályok ellenére az iráni rezsim is a helyén maradt.

– világított rá a kormánybiztos. Erre példaként Irakot, Líbiát és Jugoszláviát említette, ugyanis ezen esetekben a Nyugat katonailag is beavatkozott a rendszer megbuktatásának érdekében.

A szankciók eredményessége csökken

György László a Peterson Institute for International Economics kutatását mutatta be, amelyben megvizsgálták az 1914 és 1990 közötti időszak 115 szankcióját – köztük 78 USA által kivetettet. Ezeknek mindössze 35 százaléka volt legalább részben sikeres, és csak 6 tényező együttes fennállása esetén voltak eredményesek:

1. a célok szerényebbek voltak,
2. a szankcionált országoknak kisebb és gyengébb volt a gazdasága,
3. politikailag instabilak voltak,
4. jelentős volt az amerikai kétoldalú kereskedelmük,
5. a szankciókat gyorsan implementálták,
6. a szankcionáló állam költségei alacsonyak maradtak.

„Az 1970 és 1997 közötti egyoldalú amerikai szankciók az esetek mindössze 13 százalékában érték el a céljukat, miközben az USA gazdaságának évente 15-19 milliárd dollárjába kerültek” – ismertette a kormánybiztos. Bemutatta, hogy az Austrian Institute of Economic Research (WIFO) szélesebb körű vizsgálatot végzett, ezerháromszázhuszonöt, 1950 és 2022 között kivetett szankció hatásait elemezve. „A 2022-ben Oroszországra kivetett szankciók eredményességét még korai firtatni, 2016-tól kezdve látható a folyamat, amely szerint az új szankciók alig érik el a céljukat” – világított rá György László, a WIFO ábrájával szemléltetve a megállapításokat.

– jelezte a kormánybiztos, elmagyarázva, hogy míg a kis államokkal és középhatalmakkal szemben bevett nyomásgyakorlási eszköznek számítanak a szankciók, jóval ritkábban eredményesek, ha nagyhatalmakkal szemben alkalmazzák őket.

A retorziók sikeressége abban az esetben lehetséges, ha széles körű egyetértés van azok szükségességéről, és ezért a kivető államok egységesen cselekednek. Az Oroszország elleni intézkedések esetén nem látható a nemzetközi közösségen belül ilyesfajta összefogás és egyértelmű állásfoglalás sem

– fejtette ki a közgazdász. Rámutatott, hogy Oroszország néhány évvel ezelőtt még a Nyugat első számú kőolaj- és földgázbeszállítója volt, és továbbra is a legnagyobb dúsítotturán-beszállítója. A kormánybiztos szerint a jelenlegi nyugati stratégia célja az, hogy a szankciók Moszkvának jobban fájjanak, mint az USA-nak és Európának, aminek a hatására Moszkva felhagy az agresszióval. Viszont Oroszország jobban képes diverzifikálni az eladásait, mint ahogy Európa képes alternatív forrásokat felkutatni.

Amennyiben tehát az a cél, hogy Oroszország állítsa le a hadicselekményeit Ukrajnában, a történelem azt mutatja, hogy a szankcióknak nincs meg a szükséges kényszerítőerejük

– fogalmazott György László, megjegyezve, hogy a szankciók nehézséget ettől függetlenül okoznak Moszkvának. „A közvetlen fegyveres beavatkozáson és a tárgyaláson túl egyéb valós eszköz nincs a Nyugat kezében arra, hogy Moszkva viselkedését megváltoztassa. Mivel harmadik világháborút senkinek nem áll érdekében kirobbantani, a cél pedig a béke megteremtése, így valójában az egyetlen lehetőség a tűzszünet és a béke” – zárta elemzését a kormánybiztos.