Csaknem 200 oszló holttestet találtak egy házaspár ravatalozójában
Egy coloradói temetkezési vállalat tulajdonosait, Jan és Carie Hallfordot szerdán letartóztatták Oklahomában, mivel a hatóságok a múlt hónapban a házaspár penrose-i ravatalozójában 190 holttest maradványait találták meg − írja a BBC.
Holttesttel való visszaélés, lopás, pénzmosás és hamisítás vádjával is szemben állnak, mivel néhány hamvasztást kérő családnak hamvak helyett valamilyen mást port adtak.
A hatóságok október elején kezdték vizsgálni a Return to Nature temetkezési vállalatot, miután a szomszédok jelentették a bűzt, amely a létesítményből terjedt.
A nyomozókat visszataszító állapotok fogadták, ugyanis tucatnyi Oszló holttest volt az épületben egymásra halmozva.
A szerdai sajtótájékoztatón Michael Allen kerületi ügyész az ügy részleteit sokkolónak nevezte.
Soha nem fogjuk megtudni, hogy valójában mit kaptunk hamvak helyett. Lehet, hogy némelyikük betonport, lehet, hogy mást
− mondta Chrystina Page. A nő fiának holtteste a ravatalozóban találtak között volt.
Jan és Carie Hallfordot 2 millió dolláros óvadék ellenében tartják fogva. Letartóztatási parancsuk szerint mintegy 190 rendbeli holttesttel való visszaélés, öt rendbeli lopás, négy rendbeli pénzmosás és több mint 50 rendbeli hamisítás miatt kell bíróság elé állniuk. Mindhárom bűncselekmény.
Randy Keller halottkém elmondta, hogy 110 holttestet sikerült azonosítani, de a további 80 holttest azonosítása még folyamatban van.