Őrizetbe került egy férfi a mesterséges intelligencia rasszizmusa miatt
A 45 éves Robert Williams-et három évvel ezelőtt letartóztatták egy olyan bűncselekményért, amelyet el sem követett, ugyanis a rendőrök által használt arcfelismerő technológia összetévesztette Williams-t egy gyanúsítottal − írja a Sky News.
A rendszer a gyanúsítottról készült elmosódott CCTV-felvételt kapcsolta össze Williamsszel.
Képzeld el, hogy tudod, hogy nem tettél semmi rosszat... És megjelennek a házadnál, és letartóztatnak a kocsifelhajtón
− mondta Williams.
A 45 éves férfit 30 óra őrizet után szabadon engedték. Williams kártérítést és az arcfelismerő szoftverek gyanúsítottak azonosítására történő használatának betiltását kérve pert indított a detroiti rendőrség ellen, amely jelenleg is folyamatban van.
Az Egyesült Államokban hat esetről tudnak, amikor jogtalan letartóztatás történt. Érdekes, hogy az áldozatok minden esetben feketék voltak.
Azt gondolják, hogy a mesterséges intelligencia tükrözi a társadalom faji előítéletességét, mivel valós adatokon képzik ki a rendszert. Egy 2019-ben közzétett amerikai kormányzati tanulmány szerint
az arcfelismerő technológia akár 100-szor nagyobb valószínűséggel azonosítja tévesen a feketéket, mint a fehéreket.
Ennek oka, hogy a technológiát túlnyomórészt fehér adathalmazokon képzik ki. A probléma megoldása lehet, hogy olyan adatokat használjanak, amelyeket számítógép generál, hogy változatosabbak legyenek, mint a valós adathalmazok.
A faji előítéletesség problémája nem csak az arcfelismerő technológiára jellemző, a különböző típusú mesterséges intelligenciamodellekben is megfigyelhető.
A detroiti rendőrség szóvivője elmondta, hogy szigorú szabályok vonatkoznak az arcfelismerő technológia használatára, és minden egyezést csak nyomnak tekintenek, nem pedig bizonyítéknak arra, hogy a gyanúsított bűncselekményt követett el.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából
A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.
február 8., 17:42
- Külföld
Megalakult a libanoni kormány
Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.
február 8., 19:28
- Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa
Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.
február 8., 18:30
- Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna
Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.
február 8., 17:01
- Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.
február 8., 16:15
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban
Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.
február 8., 14:36
- Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream
A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.
február 8., 13:37
- Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt
Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.
február 8., 20:11
- Külföld
Addig tartott az engedélyeztetés, míg az emberek helyett a hódok fejeztek be egy több száz milliós projektet
Sok pénzt megspóroltak a cseh államnak.
február 8., 14:25
- Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről
A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.
február 8., 21:54
- Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben
Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.
február 8., 06:15
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert
Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.
február 8., 21:25
- Külföld
Az Europol figyelmeztet: fel kell készülni a kvantumszámítógépek jelentette biztonsági kockázatokra
Sürgető felhívást tettek közzé.
február 8., 08:14
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
Az ámokfutást az őrök állították meg.
február 8., 12:18
- Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében
Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.
február 8., 13:00
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl
Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.
február 8., 08:06
- Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben
A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.
február 8., 17:24
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban
A polgári áldozatok többsége külföldi volt.
február 8., 17:59
- Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után
Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.
február 8., 16:36
- Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban
Ez volt idén a negyedik az országban.
február 8., 06:45
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31