Szijjártó Péter: Kötelezettségszegési eljárást kezdeményeztünk egy uniós tagállam ellen

2023.11.17. 19:22
Magyarország, Szerbia és Észak-Macedónia összehangoltan fog fellépni a földgázszállításra vonatkozó tranzitdíj Bulgária általi emelésének ügyében, hogy a lépés egyik ország energiaellátását se sodorhassa veszélybe – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedovic Handanovicsal tartott közös sajtóértekezletén közölte, hogy miközben Szerbia hozzájárul Magyarország energiabiztonságához, vannak olyan országok, amelyek nemhogy nem segítik, de kifejezetten veszélyeztetik az ellátást.

Miközben Szerbia, nem európai uniós tagországként, segíti energiaellátásunk biztonságát, addig van olyan európai uniós tagország, amelyik veszélyezteti. Remélem, érzik ennek a helyzetnek a meglehetős furcsaságát

– fogalmazott.

Azt is elmondta, senkinek nincs joga veszélyeztetni egy másik ország ellátásának biztonságát, márpedig szavai szerint Bulgária „legutóbbi ellenséges lépése”, a földgáztranzitdíjak emelése ezzel jár Észak-Macedónia, Szerbia, illetve Magyarország vonatkozásában.

Kijelentette, hogy Budapest és Belgrád természetesen meg fogja védeni saját energiabiztonságát. „Mi készen állunk rá, hogy európai uniós keretek között, a kellő súlyú választ adjuk erre az ellenséges bolgár lépésre” – jelentette ki.

Kifejtette azt is:

kötelezettségszegési eljárást kezdeményeztek az ügyben az Európai Bizottságnál, továbbá megállapodás született arról, hogy a magyar és a szerb kormány összehangolja minden lépését ebben a kérdésben.

A külügyminiszter szerint ebben Észak-Macedónia is partner. Úgy fogalmazott: Bulgária lépése erőteljesen megkérdőjelezi az európai szolidaritást, mert „a szövetségesek nem csinálnak ilyesmit egymással”.

Felidézte, hogy tizenhat évvel ezelőtt volt már példa hasonló esetre, akkor Olaszország vetett ki környezetvédelmi díjat az Algériából érkező földgázra. A római intézkedést Brüsszel megsemmisítette a szabályok megsértésére hivatkozva.