A száguldó infláció döntheti el, ki lesz az elnök Argentínában
További Külföld cikkek
- Merényletet terveztek Ferenc pápa ellen, részleteket közölt az egyházfő
- Az egész világ Oroszországra figyel, érkezhet a megtorlás a moszkvai merényletre
- Uniós eljárás indul a TikTok ellen a romániai választásokba történő „beavatkozás” miatt
- Újra Waltonék lettek a leggazdagabb család a világon
- Az amerikai elnökválasztás megmutatta, hogy a hagyományos újságírásnak végleg befellegzett
Egy új farmer több mint kétszer annyiba kerül, mint tavaly ilyenkor, ennél azonban szemléletesebb az adat, hogy az ára a havi minimálbér több mint egyharmadát teszi ki.
Sovány vigasz, hogy a földrészen a venezuelai infláció a 400, Afrikában pedig a zimbabwei a 300 százalékot közelíti.
A dél-amerikai ország, Argentína – a térség második legerősebb, mégis nagyon gyengélkedő gazdasága, ám jelentős gabonaexportőrje – az elmúlt évtizedek legsúlyosabb válságával szembesült.
A lakosság kétötöde szegénységben nyomorog
– emlékeztetett a Reuters.
A fenyegető recesszió nyomja rá a bélyegét az elnökválasztás mindent eldöntő november 19-i második fordulójára, ahol az öt induló közül ketten maradtak versenyben.
Az első fordulóban a legtöbb szavazatot a kormányzó peronista koalíció jelöltje, Sergio Massa gazdasági miniszter kapta, arányosan csaknem 37 százalékot, a második helyen pedig a különc közgazdász, a pártonkívüli Javier Milei végzett, a szavazatok majdnem 30 százalékával.
A helyzet azonban megfordulni látszik: a gazdasági mutatók ismeretében az elemzők egy kicsit Mileit látják esélyesebbnek.
Nem kizárt, hogy komolyabb választási programra sem lesz szüksége: az elkeseredett szavazók dühe söpörheti el az intézményes politikust, Sergio Massát, akinek nem sikerült megfékeznie az elszabadult árakat.
A peso úgy olvad, mint a jég a Szaharában
Beatriz Lauricio, egy 62 éves, félig nyugdíjas tanárnő férjével, egy buszvállalat alkalmazottjával hétvégenként zsibvásárban próbálja eladni használt ruháit.
„Azt mondanám, a középosztályhoz, az alsó középosztályhoz tartozunk. Van munkánk, de el kell járnunk a vásárba” – ecsetelte életüket. A megélhetésük múlik az ott keresett kevéske pénzen.
Amikor az egyik hétvégén a rossz időjárás miatt elmaradt a vásár, a házaspár pénzügyei „összeomlottak”.
Nem azért járunk vásárba, hogy el tudjunk menni Brazíliába nyaralni, hanem napi szükségből
– magyarázta a hölgy.
Ma már nem mehetek el egy bevásárlóközpontba úgy, mint korábban, és nem vehetem meg azt, ami tetszik – kesergett egy 22 éves Buenos Aires-i egyetemista. Aylen Chiclana szerint elképzelhetetlenül magasba szöktek az árak.
Az ő panaszaikra ígért gyógyírt Javier Milei, aki megjegyezte, hogy az argentin nemzeti valuta,
a peso úgy olvad, mint a jég a Szaharában.
Az amerikai dollár árfolyamára utalt, amelyhez képest iszonyúan sokat vesztett értékéből. Milei egyszerűen – Ecuadorhoz, Salvadorhoz, Zimbabwéhez, a Brit Virgin-szigetekhez, a Turks és Caicos-szigetekhez, Timorhoz, Bonaire-hez, Mikronéziához, Palauhoz, a Marshall-szigetekhez és Panamához hasonlóan – az amerikai dollárt tenné meg argentin nemzeti valutának.
A pénzügyi középkorból az űrkorba
El Salvador már több mint két évtizede, még 2001-ben kukába vágta saját valutáját, a colónt, amit törvényes fizetőeszközként az amerikai dollár váltott fel.
A vendégmunkások tetemes összegeket utalnak haza, ami a GDP közel egynegyedét teszi ki. Az utalásokból azonban lecsippentik jussukat a pénzügyi szolgáltatók, és ez igencsak érzékenyen érintette a közép-amerikai ország lakosságának 70 százalékát, amely külföldről kapott pénzt.
A jutalék lenullázása egy ügyes kis mobilos alkalmazással nem kis szerepet játszott abban, hogy a pénzügyi tekintetben elmaradottnak számító El Salvador elsőként törvényesítse a bitcoint hivatalos fizetőeszközként.
A radikális monetáris kísérlet persze kockázatos a törékeny gazdaságra nézve. A kriptovaluta például épp a bevezetés napján 11 százalékot veszített az értékéből.
Ettől függetlenül az úttörő ötlettel Salvador a pénzügyi középkorból az űrkorba lőtte magát.
Pszichiátriai értékelést kért a riválisról
Gazdaságilag sokkal instabilabb Argentína, amely a közelmúltban három államcsődöt vészelt át.
A magát „anarcho-kapitalistának” nevező Milei abban bízik, hogy az ország gazdaságának radikális megváltoztatására tett ígérete előnyére válik az elnökválasztási hajrában.
Azt mondta: „felrobbantja” az argentin jegybankot, „dollárosítja” a gazdaságot, hogy reményt keltsen a több évtizedes rossz életszínvonal miatt csalódott választókban.
Ezekkel az intézkedéssekkel „véget vetünk az infláció rákfenéjének” – hangoztatta Milei az utolsó televíziós párbajban.
Massa ezzel szemben azzal érvelt, hogy Milei javasolt gazdaságpolitikája meggondolatlan, és csak rontana az argentin szegények helyzetén. A kampány során még vetélytársa pszichiátriai értékelését is számonkérte.
(Borítókép: Egy férfi zöldségekkel teli ládákat mozgat a Buenos Aires-i központi piacon 2023. szeptember 1-jén Buenos Airesben, Argentínában. A szakértők augusztusra két számjegyű inflációt várnak, ami összességében több mint 115%-os éves inflációhoz járul hozzá. Fotó: Tomas Cuesta / Getty Images)