Az Európai Unió nem tud lépést tartani az ígéreteivel

Még a március végi EU-csúcson állapodtak meg a tagállamok állam- és kormányfői, hogy zöld utat adnak Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által prezentált tervnek, aminek értelmében 1+1 milliárd euró értékben biztosítanak lőszertámogatást az Oroszországgal szemben honvédő háborút vívó Ukrajnának.

Ukrajna ugyanis egymillió 155 mm-es tüzérségi lőszert – vagy egyéb, föld-föld, föld-levegő rakétát – kért támogatásként a nemzetek felett álló szervezettől, akik ebben meg is állapodtak. A háromlépcsős támogatás során az EU közös lőszerbeszerzéssel egyrészt saját, Ukrajnának korábban átadott készleteit pótolná, másrészt a tagállamok vállalták, hogy egy éven belül leszállítják Ukrajna számára a kért, kritikus egymillió darab tüzérségi lőszert.

és felerősödtek azok a hangok, akik már a megállapodás alatt is szkeptikusan álltak afelé, hogy az EU képes lehet a vállalást ekkora mértékben teljesíteni.

A tagállamok külügyminisztereiből álló Külügyek Tanácsa még november 13-a és 14-e között ült össze, hogy biztonságpolitikai kérdésekről tárgyaljanak – a 14-i ülésnap kizárólag az ukrajnai háborúról és a közös lőszerbeszerzésről szólt.

E tanácskozás során jelentette ki a német védelmi miniszter, a szociáldemokrata Boris Pistorius, hogy szerinte a jövő márciusban esedékes határidőig

az egymillió [leszállított lőszert] nem érjük el. Ezt kell feltételeznünk.

Ugyanis eddig nagyjából 300 ezer lőszert szállítottak le a tagállamok – azaz az ígért mennyiség kicsivel kevesebb mint harmadát.

Hosszú viták, lassú gyártási folyamatok

Az, hogy az EU eddig mindössze 300 ezer lőszert szállított le, az ukrán hadseregnek azért problémás, mert a végül nyár elején megindított ellenoffenzíva kapcsán becslések szerint az ukrán tüzérség hetente 45 ezer lőszert használ el, azaz

Hogy a tagállamok miért nem képesek elegendő lőszert leszállítani, annak több oka is van. Egyrészt a háború kitörése óta több tagállam is szinte kiürítette a készleteit, így rögtön az elején egymilliónál több lőszert kellene legyártani, hiszen a tagállamoknak is pótolniuk kell a kieső mennyiséget, hogy a védelmi képességeiket fenn tudják tartani.

A másik probléma, hogy a tagállamok sokáig nem tudtak megállapodni, hogy a közös lőszerbeszerzés részletei pontosan hogyan is nézzenek ki: Franciaország azt szerette volna, ha a beszerzésre szánt egymilliárd euró az EU területén marad, hogy ezzel az unió a tagállamok hadiiparait támogassák, és ne pedig külső szereplőket, például Dél-Koreát, az Egyesült Államokat vagy az EU-t elhagyó Egyesült Királyságot.

Ezzel szemben a másik sarokban a lengyelek sorakoztak fel, akik szerint a beszerzés gazdaságra gyakorolt hatása másodlagos, a legfontosabb, hogy a kért lőszereket minél hamarabb át lehessen nyújtani az ukrán hadsereg számára, mivel az idő fontosabb.

A részletekben végül május elején állapodtak meg, a kompromisszumos megoldás pedig inkább Párizsnak kedvezett: az EU-tagállamok mellett ugyanis csak az EU-val még korábban külön megállapodást kötő Norvégia hadiipara kaphatott pénzt a közös lőszerbeszerzésből, ugyanakkor azzal a kitétellel, hogy a gyártás során az ellátási láncok lehettek EU-n kívüliek is, azaz a tüzérségi lőszernek nem kell száz százalékban Made in EU-nak lennie.

Hogy a gyártókapacitásokat növeljék, Thierry Breton, az EU belső piacáért felelős biztosa először felmérte több uniós ország hadiiparának az állapotát, majd május elején az Európai Bizottság bemutatta a tervét, hogy a közös lőszerbeszerzésre szánt 1+1 milliárd eurónyi támogatás (ebből egymilliárd a lőszerbeszerzésre, egymilliárd pedig a tagállamok eddig átadott készleteinek pótlására ment) mellett egy új rendelettel további 500 millió euróval növelnék a tagállamok gyártási kapacitását.

Azonban a májusban bemutatott tervezetről csak július 7-én sikerült megállapodnia a bizottsággal az EU két jogalkotó intézményének, az Európai Parlamentnek és a tagállamok szakminisztereiből álló Európai Unió Tanácsának. Az ASAP-nak rövidített javaslatot végül július végén fogadták el és lépett erőre.

Ugyanakkor a pénz, a fegyver és a paripa hiába állt rendelkezésre, egy további probléma továbbra is fennmaradt: ez pedig az, hogy 

Mint azt a görög védelmi tanácsadó, Nikosz Votsziosz az Euronewsnak kifejtette, a nagy cégek képesek bővíteni a gyártókapacitást önerőből vagy a piacról, azonban a kisebbeknek hitelre lenne szükségük, azonban utóbbit szinte lehetetlen a hadiipar kategorizálása miatt: a bankok szerint ugyanis a hadiipar nem egy fenntartható ipar – emiatt a cégeknek nem rövid, egyéves, hanem hosszú távú szerződésekre van szükségük.

Ráadásul ha még új gyártósorokat sikerülne is beszerezni és növelni az előállításhoz szükséges alapanyagokat, a gyártósorokat kezelő vagy a gyártás más folyamatában részt vevő szakképzett munkaerő továbbra is hiányzik.

Még továbbra is egymillió a cél

A múlt hét elején tartott Külügyi Tanács ülésén ugyan az újságíróknak több külügy- és védelmi miniszter is csalódottságának adott okot, amiért a közös lőszerbeszerzés lassan halad, de így is történtek pozitív előrelépések az elmúlt időszakban.

Az ülést záró közleményből például megtudhattuk, hogy a korábban vállalt 30 ezer ukrán katona kiképzése sikeresen megtörtént és további 10 ezer katona fogja megkezdeni a kiképzését a közeljövőben, ezenkívül a következő, december 13–14. közötti EU-csúcson Borrell prezentálni fogja, hogy milyen hosszú távú biztonsági vállalásokat javasol majd a tagállam vezetőinek.

Ezenkívül a tervet kidolgozó Borrell továbbra is bizakodó,

Míg a kapacitásnövelés kapcsán kulcsfontosságú szerepet vállaló Breton arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unión belül a hadiipari kapacitást február óta összesen valahol 20 és 30 százalék között sikerült növelni, sőt, bizakodóan kijelentette, hogy a határidőig sikerül majd leszállítani a lőszereket – hozzátette, most már a tagállamok térfelén pattog a labda, hogy a rendeléseket teljesítsék.

(Borítókép: Ursula von der Leyen 2023. november 8-án. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu / Getty Images)