Hollandia hosszú idő után a legkaotikusabb választását tartja

Az egyik legkaotikusabb választására készül Hollandia, miután a 2021-es – szintén előrehozott – választás után megalakult negyedik Mark Rutte-kormány idén júliusban több belpolitikai válság miatt is összeomlott.

Rutte kormánya és pártja, a neoliberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD), a szociálliberális-centrista 66-os Demokraták (D66), illetve a két kereszténydemokrata párt, a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) és a Keresztény Unió (CU) koalíciója azután esett szét, hogy a technokrata hozzáállásáról is ismert Rutte nem tudta közös nevezőre hozni partnereit a folyamatosan növekvő megélhetési válság, a lakhatási válság, az egészségügyi rendszer, de leginkább a menekültek kérdésében.

Végül utóbbi kapcsán egyáltalán nem találtak közös nevezőt a pártok – míg Rutte VVD-je és a CU nehezített volna a menekültstátusz megszerzésén, hogy így csökkentsék a Hollandiába érkező menekültek számát, addig a D66 és a CDA nem értett egyet, hogy a családegyesítési programokban nem vehettek volna részt a nem állandó, csak ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezők –, így végül július 7-én bejelentették a kormánykoalíció megszűnését, egyben Rutte másnap lemondott miniszterelnöki posztjáról, hogy aztán Sándor Vilmos holland király feloszlassa a parlamentet és új választásokat írjon ki november 22-re.

így a NATO-főtitkári ambíciókkal rendelkező politikus helyett hosszú idő után más fogja vezetni az országot – ezzel egyébként az EU-n belül átadta a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöki címet Orbán Viktornak.

Rutte egykori posztjára pedig többen is pályáznak, mivel

ezzel pedig előnyt szerezzen a holland politikára jellemző hosszú koalíciós tárgyalások során.

Hogy miért ennyire kaotikusak a parlamenti választások Hollandiában, és miért tartanak a koalíciós tárgyalások általában 94 napig – a 2021. március 15–17-én tartott választások után majdnem kilenc hónap után, 2022 januárjában sikerült felállítani a négy pártból álló kormányt –, annak oka a választási rendszerben keresendő:

A választásokon elinduló pártoknak ugyanis ahhoz, hogy mandátumot szerezzenek, átlagosan a szavazatok 0,67 százalékát kell megszerezni – ugyanis ha egy párt annyi szavazatot szerez, ami egy mandátum megszerzéséhez elég, akkor már bejut a parlamentbe. Ezt úgy határozzák meg, hogy a leadott érvényes szavazatok számát elosztják a kiosztható 150 mandátummal, aki pedig ezt megugorja, akkor legalább 1 mandátummal be is jut a parlamentbe, míg a mandátumokat teljesen arányos módon osztják ki a pártok között.

és több párt is hibahatáron belül közelít egymáshoz – így a végeredmény kapcsán sokat számít majd a kampányhajrá, amiket a kutatások már nem tudnak pontosan lekövetni.

Újítónak tűnni 13 év kormányzás után

A választás egyik legnagyobb esélye a korábban Rutte által fémjelzett neoliberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD) és annak új vezetője, az országba 7 évesen török–kurd felmenőktől menekültként érkező Dilan Yesilgöz.

A párt annak ellenére tudta megőrizni első helyét a közvélemény-kutatásokban, hogy Rutte távozásával egy korszak zárul le a párt és az ország történetében, és a távozó kormányfő nem tudta kezelni a hollandokat leginkább égető belpolitikai kérdéseket, így az elszálló ingatlan- és albérletárakat, az egyre dráguló rezsiszámlákat és a társadalmat egyre inkább foglalkoztató migrációt.

Kampányszlogenje a „Te oldaladon”, és elődjéhez képest jóval keményvonalasabb nézeteket vall a migráció tekintetében – mindezt annak ellenére, hogy a 47 éves politikus maga is menekültként érkezett az országba.

A közvélemény-kutatások átlagai 18 százalékpontra mérik a neoliberális pártot, míg a legutóbbi mandátumbecslések szerint összesen 26 mandátumot szerezhetnek a parlamentben – azaz bőven elmaradnak a 2021-es 34 mandátumos eredménytől.

Ennek egyik oka, hogy 13 év kormányzás után nehéz eladni a reformer szerepét, továbbá Yesilgöz Ruttéval ellentétben a kampány során nem zárta ki kategorikusan a leendő koalíciós tárgyalások során a korábban iszlámellenes kijelentésekkel és az EU-ból való kilépéssel kampányoló szélsőjobboldali Geert Wilders vezette Szabadságpártjával (PVV) való együttműködést.

Ezek mellett szintén tovább gyengíti a választás egyik nagy esélyesének tartott egykori kereszténydemokrata Pieter Omtzigt és új pártja, a gazdaságilag inkább balközép felé húzó, kulturális kérdésekben inkább a jobbközép nézeteket valló centrista-antiestablishment Új Társadalmi Szerződés (NSC), miközben az elmúlt két választáson gyenge baloldal az európai uniós politikából visszacsábított Frank TImmermansszal kapott erőre.

Egyébként amennyiben a VVP győzne, akkor Yesilgöz lehetne az ország első női miniszterelnöke – igaz, a kampány során ezt nem igazán hangsúlyozzák a kemény tárgyalásairól is ismert egykori igazságügyminiszterről.

Az ember, aki úgy lehet miniszterelnök, hogy nem is akar az lenni

Annak ellenére, hogy Pieter Omtzigt egy kis, párhónapos szünetet leszámítva már 2003 óta parlamenti képviselő, így is meglepetés, hogy mindössze augusztus közepén alakított pártja ilyen jól szerepel a közvélemény-kutatásokban.

Részben Omtzigt tárta fel, hogy a 2010-es évek elején az adóhatóság sok, leginkább a szegényebb rétegekhez tartozó, általában bevándorló családot alaptalanul vádolt meg a családtámogatási pénzek elcsalásával – a 26 ezer meghurcolt család közül 11 ezren kettős állampolgárúak voltak.

Új pártjának a kampánya leginkább két témára fókuszál: kormányra kerülése esetén azt ígéri, a családok szociogazdasági biztonságát növelné, ezenkívül pedig megreformálná a holland politika menetét. A kampány során ő volt az egyetlen, aki a forró témává váló lakhatás problémáját összekötötte a menekültkérdéssel, mondván: azért drága lakhatás, mert sok a menekült.

Programjában gazdaságilag progresszív-baloldali ígéreteket tett: növelné a minimálbért, erősítené a munkavállalók jogait, és nagyobb adóterhet vetne ki a gazdagokra, míg kulturális kérdésekben – mint például a migráció vagy az abortusz ügye – már inkább a konzervatívokhoz köthető nézeteket vall.

Pártját sokáig az első helyre is mérték, mivel az „anti-Rutte-versenyben” ő mutatkozott a 13 évig hatalomban lévő politikus legnagyobb ellentétének, ugyanakkor az utóbbi egy hétben valamennyire csökkent a támogatottsága. Részben azért, mert

– korábban ugyanis azt nyilatkozta, szívesen kihagyná, mivel négygyerekes apukaként és hobbifocibíróként más feladatai is vannak a politikán kívül, Hollandia vezetése pedig heti hét napban 24 óra munkát igényelne. Igaz, azóta – vélhetően a rosszabb közvélemény-kutatások eredményei miatt – már azt állította, hogy mégis nyitott a pozícióra, pedig korábban a politikát kiégés miatt egyszer már otthagyta.

Van olyan közvélemény-kutatás, ami pártját az első helyre teszi, míg a legutóbbiak szerint már inkább a második vagy a harmadik helyet szerezheti meg az inkumbens, neoliberális VVD, illetve a szélsőjobboldali PVV mögött. A mérések átlagai szerint a szavazatok 18 százalékát kaphatják, míg a legutóbbi mandátumbecslés szerint 23 mandátumot szerezhetnek.

Szelídebb üzenetekkel törne élre a Geert Wilders vezette széljobb

Annak ellenére, hogy eddig politikai karanténban volt a Geert Wilders vezette Szabadságpárt (PVV) névre keresztelt szélsőjobboldali párt, és a 10-15 százalékpontot sosem sikerült megugrania rendkívül extrém politikai nézetük miatt,

mivel az utóbbi időben növekedésnek indult a párt, miután Yesilgöz nem zárta ki, hogy tárgyalna a pártvezér Wildersszel a közös kormányzásról.

Így az eddig iszlamofób ígéreteiről – például korábban betiltották volna a muszlim iskolákat, a mecseteket és a Koránt is –, kemény migrációellenes kijelentéseiről és az EU-ból való kilépés követeléséről ismert párt a kampány során egy visszafogottabb arcát mutatta, hogy így tűnjön kormányzóképes erőnek.

Kampánya során Wilders arról beszélt, hogy most fontosabb problémákkal néz szembe Hollandia, mint az ország vélt vagy valós iszlamizációja – egy interjúban elsősorban a migrációt, a menekülteket, az egészségügyi ellátást és a megélhetési válságot említette példaként, amikről elmondta, ha tárgyalóasztalhoz kerül, és erre számít, akkor ezeknek a kezelése lesz a prioritása.

A pártot a közvélemény-kutatások átlagai 13 százalékpontra teszik, ugyanakkor a legutóbbi, vasárnap kijött kutatás szerint akár a második helyet is megcsípheti, és a VVP-vel együtt 26 mandátumot szerezhet a szélsőjobboldali párt – a baloldali pártok ezért taktikai szavazást kérnek a választóktól.

Ismét feltenni a baloldalt a térképre

Szintén két számjegyűre, 10 százalékpont fölött mérik az egykori uniós biztos, Frans Timmermans vezette baloldali választási szövetséget, ami Timmermans pártjából, a balközép Munkáspártból és az ökobaloldali, a magyar olvasók számára ismert Judith Sargentini pártjából, a Zöld Baloldalból (Groenlinks) áll.

A két párt már korábban is indult együtt, és egy igazi baloldali, klímabarát programmal kampányolnak: többek között egységesen 16 euróra emelnék a jelenleg 5,58–11,16 euró között mozgó minimálórabért, ezenkívül felvennék a harcot a klímaváltozás ellen.

Programjában egyébként a minimálbér-emelés mellett a leggazdagabbak jövedelmére magasabb adókulcsot vetne ki, és az EU által előírt 55 százalékos károsanyagkibocsátás-csökkentés helyett 65 százalékot vállalna 2030-ig.

A szövetséget a közvélemény-kutatások átlaga jelenleg 16 százalékpontra méri, a legutóbbi mandátumbecslés szerint akár 23-at is szerezhetnek.

Kiszámíthatatlan eredmény, hosszú koalíciós tárgyalások jöhetnek

Mint már korábban jeleztük, mivel a holland arányos választási rendszerben csak egy nagyon minimális beugrási küszöb van, ezért az induló 26 párt közül összesen 17-nek van potenciális esélye, hogy bejusson a parlamentbe – 2017-ben is ennyi párt szerzett mandátumot.

Ezenkívül mivel egyik nagy pártot sem mérik 20 százalékpont felé, ezért valószínűleg 3-4, de elképzelhető, hogy több párt is kell majd a parlamenti többséghez, ez pedig hosszú koalíciós tárgyalásokat vetít előre.

A helyzetet továbbá az is bonyolítja, hogy nem minden párt akar közösködni a másikkal – míg a neoliberális VVP vezetője elfogadhatónak tartja a szélsőjobboldali PVV-t – bár a kampányhajrá során elkezdett visszatáncolni e kijelentésétől Yesilgöz –, addig már mások nem igazán, ráadásul míg Wilders egy centrumtól a szélsőjobbig terjedő kisebbségi kormányt is el tudna képzelni, addig a VVP-vezető Yesilgöz már nem.

A koalíciós kényszer miatt pedig nagyon fontos, hogy a kisebb pártok, például az előző ciklusban kormányon lévő szociálliberális D66 és a két kereszténydemokrata párt; a baloldali listához húzó pártok, a marxista, globalizációellenes Szocialista Párt vagy a szinte kizárólag az állatvédelemmel foglalkozó Párt az Állatokért; vagy a jobbközéptől a szélsőjobbig terjedő jobboldali kormányban érdekelt pártok, a korábban a szélsőjobboldal vezetéséért Wildersszel komolyan megharcoló – majd alulmaradó – Thierry Baudet Fórum a Demokráciáért (FvD); vagy márciusban helyi és szenátusi választásokon nagyon jól szereplő, azonban azóta a kutatásokban közel 20 százalékpontot esett jobboldali-agrárius populista párt, a Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB) hogyan szerepel.

– bár eddig csak két esetben, 1977-ben és 1982-ben fordult elő, hogy nem a választásokat megnyerő párt adta a miniszterelnököt, azonban egy héten publikált közvélemény-kutatás szerint a választók 64 százaléka a jelölt felkészültségét fontosabbnak tartja pártjának választási eredményénél.

E kutatás szerint egyébként a választók leginkább Yesilgözt vagy Omtzigt-et szeretnék miniszterelnöknek (mindkettejüket a választók 45 százaléka tartja elfogadható jelöltnek), akiket a szocialista Timmermans követ a maga 34 százalékos elfogadottságával, míg a szélsőjobboldali Wilders a hollandok 29 százaléka számára elfogadható.

A választással egy időben exit poll is készül, amit este kilenckor hoznak nyilvánosságra, végeredmény pedig már éjfél körül lehet.

(Borítókép: Holland kampányplakátokat megjelenítő óriásplakát az amszterdami Museumplein közelében 2023. november 15-én. Fotó: Peter Boer / Bloomberg / Getty Images)