Magabiztos győzelemmel rúgta be az ajtót a szélsőjobb Hollandiában

November 22-én tartottak előrehozott választásokat Hollandiában, miután a 2021-es választások után megalakult, négy pártból álló negyedik Rutte-kormány még a nyáron a menekültkérdéssel kapcsolatban nem tudott közös nevezőre jutni, ezért inkább feloszlatták magukat, hogy aztán a holland uralkodó új választásokat írjon ki.

Mint a választási felvezetőnkben írtuk, a különböző közvélemény-kutatások az utolsó két hétben négy pártot is mértek az első helyre: a holland belpolitikától visszavonuló Rutte pártját, a neoliberális Szabad Demokrata Néppártot (VVD), a mindössze augusztusban alakult centrista Új Társadalmi Szerződést (NSC), a baloldali Munkáspárt és ökobaloldali Zöld Baloldal közös listáját (GL–PvdA), illetve a korábban iszlamofób kijelentései és EU-szkeptikus nézetei miatt a párttal a nyugati mainstream sajtó előszeretettel riogató szélsőjobboldali Szabadságpártot (PVV).

A szavazatok megszámlálása után végül utóbbi örülhetett,

Már az exit pollok is Wildersék győzelmét vetítették előre, ám a végeredmények még ennél is kedvezőbben alakultak a korábbi választásokon a mecsetek és Koránok betiltásával, az Európai Unióból való kilépéssel kampányoló, ám idén ezeket a kampány során hátrébb soroló párt számára.

A PVV egyedüli pártként ért el 20 százalékpont feletti eredményt (pontosan 23,7 százalékot), ami az exit poll szerinti 35 mandátum helyett kettővel többet, 37 mandátumot ért – 2021-es eredményükhöz képest így hússzal több képviselőjük lesz a 150 fős holland parlamentben.

Mivel a holland választási rendszer arányos – egy egész országra kiterjedő választókörzet van, az emberek listára szavaznak, majd az eredményekkel arányosan osztják ki a mandátumokat –, és lényegében nincs bejutási küszöb, ezért idén 15 párt jutott be. Ha egy párt annyi szavazatot kap, ami egy mandátum megszerzéséhez elég, akkor már bejut a parlamentbe – idén a szavazatok nagyjából 0,7 százalékát kellett ehhez elérni.

A szavazatok 97,9 százalékos feldolgozottságánál így fog kinézni a következő parlament:

• szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) – 37 mandátum (2021-hez képest +20 mandátum),
• a baloldali Munkáspárt és az ökobaloldali Zöld Baloldal közös listája (GL–PvdA) – 25 mandátum (+8),
• neoliberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD) – 24 mandátum (–10),
• centrista Új Társadalmi Szerződés (NSC) – 20 mandátum (új párt),
• szociálliberális 66-os Demokraták (D66) – 9 mandátum (–15),
• jobboldali-agrárius populista Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB) – 7 mandátum (+6),
• kereszténydemokrata Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) – 5 mandátum (–10),
• marxista, globalizációellenes Szocialista Párt (SP) – 5 mandátum (–4),
• kizárólag az állatvédelemmel foglalkozó Párt az Állatokért (PvdD) – 4 mandátum (–3),
• kereszténydemokrata Keresztény Unió (CU) – 3 mandátum (–2),
• kereszténydemokrata-jobbközép Református Politikai Párt (SGP) – 3 mandátum (0),
• szélsőjobboldali Fórum a Demokráciáért (FvD) – 3 mandátum (–5),
• kisebbségvédelemmel foglalkozó baloldali Denk – 3 mandátum (0),
• szociálliberális–föderalista Volt – 2 mandátum (–1),
• konzervatív–liberális JA21 – 1 mandátum (–1),

Bejött a moderált Wilders-kampány

A választás meglepetése, hogy a szélsőjobboldali Szabadságpárt lett az első, ráadásul elég határozott eredménnyel – egyedüli pártként ugrotta meg a 20 százalékot, az azt követő baloldali listára a szavazók 15,6 százaléka szavazott.

Wilders választási győzelme részben annak köszönhető, hogy az eddig politikai karanténban lévő párt kapcsán a kampány elején az eddig kormányzó, Rutte helyét a párt élén megöröklő Szabad Demokrata Néppárt (VVD) új vezetője, a kurd–török származású Dilan Yesilgöz nem zárkózott el attól, hogy a neoliberális párt győzelme esetén leülne tárgyalni Wildersszel is.

– például nem igazán beszélt arról, hogy betiltaná a mecseteket és a Koránt, Hollandia iszlamizációjával se riogatott annyit, helyette a holland választókat égető kérdésekkel, a menekültek ügyével, valamint a lakhatási és megélhetési válsággal foglalkozott inkább. Egyetlen korábbi ígéretét, az EU-ból való kilépést tartotta meg a kampányban, amiről népszavazást szeretne tartani.

Nem meglepő, hogy az exit poll után rendkívül elégedett volt az eddigi választások előtt a közvélemény-kutatásokban mindig felülmért párvezér. Wilders az első becslések közlése után arról beszélt,

egy párt sem ignorálhat minket többé, miután 35 parlamenti helyet szereztünk. Kormányozni akarunk... és kormányozni fogunk.

Szinte biztos, hogy Wildersék megpróbálkoznak a kormányalakítással, ugyanakkor azt már nehezebb megválaszolni, hogy ez össze is jöhet-e nekik. A választásokon hatalmasat bukó VVD korábban még jelezte erre a nyitottságát, de a kampányfinisre Yesilgöz kitáncolt ezen álláspontja mögül.

A neoliberálisokon kívül a kampány során a jobboldali-agrárius populista Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB), illetve a Wildersszel szemben a szélsőjobb vezetéséért vívott harcban korábban alulmaradt Thierry Baudet vezette Fórum a Demokráciáért (FvD) jelezte, hogy számukra Wilders elfogadható koalíciós partner – ha összeállna egy PVV–VVD–BBB–FvD-kormány, annak összesen csak 71 mandátuma lenne, tehát lemaradnának a többséghez szükséges 76 mandátumtól, így még a kis pártok közül is meg kellene győzni valamelyiket Wilderséknek.

Csalódott liberálisok és baloldaliak

A választások egyik legnagyobb vesztese a Rutte-párt, a neoliberális VVD, amire 2021-hez képest 6,6 százaléknyian kevesebben szavaztak, ami összesen 10 mandátum elvesztését jelentette.

Nem véletlen, hogy a kormányzásra – de választási győzelemre – készülő párt eredményváróján nem volt túl jó a hangulat. A párt miniszterelnök-jelöltje, Dilan Yesilgöz az este folyamán beszédében úgy fogalmazott,

Számunkra az eredmény kiábrándító. Úgy gondolom, ez egy nagy lecke a politikusok számára. Nem hallgattunk eléggé az emberekre és nem kínáltunk elég működőképes megoldást

– húzta alá Yesilgöz, aki diplomatikusan gratulált a választás győztesének, Wildersnek, emellett a baloldali közös lista vezetőjének, Frans TImmermansnak, illetve az új párttal elinduló, egykori kereszténydemokrata Pieter Omtzigtnek is.

Az eredményvárón részt vevő politikusok ugyanakkor ennél sokkal jobban hangot adtak csalódottságuknak és meglepettségüknek: a párt egyik politikusa a The Guardian riporterének úgy fogalmazott,

Ez olyan érzés, mint amikor Trump győzött. Soha nem számítottunk rá. Azok, akik rá szavaztak, a globalizmus vesztesei, de ő [Wilders – szerk.] nem tesz értük semmit.

Hasonlóan csalódott hangvételű volt a baloldali közös lista, a Munkáspárt és a Zöld Baloldal eredményvárója. Ugyan az európai politikából ezért a választásért visszatérő Timmermans Twitter-oldalán próbált pozitív hangvételt megütni azzal, hogy azt írta, az eredményektől függetlenül holnap még mindannyian Hollandia részesei lesznek, a párttagok már nem voltak ennyire optimisták.

A szintén munkáspárti Marc Schilderman úgy fogalmazott, hogy számára sokkoló, hogy „az ország csaknem egynegyede egy olyan pártra szavazott, amely ellenkezik az alkotmányos jogainkkal” – utalva Wildersék azon korábbi ígéretére, hogy betiltanák a mecseteket és a Koránt.

Annak ellenére, hogy a választások előtt az egyik legesélyesebbnek tartották Pieter Omtzigtet és centrista új pártját, a párt teljesítménye végül csak a negyedik helyre volt elég, ami 20 mandátumot jelent a gazdaságilag baloldali, kulturálisan jobboldali ígéretekkel kampányoló pártnak.

Ennek ellenére Omtzigt valamennyire elégedett volt, hiszen új pártja, az NSC rögtön 12,9 százalékos eredményt ért el, amivel jobban szerepeltek a régóta junior partnerként kormányzó szociálliberális 66-os Demokratáknál (D66), aminek az előző ciklusban 24 mandátumuk volt – ezúttal mindössze csak 9 lesz.

A kampányfinisre fordulva így végül már arról beszélt, nyitott lenne a pozícióra – igaz, ez már annyira nem juthatott el a választókhoz, akik továbbra is bizonytalannak tartották a pártvezető helyzetét.

Hogyan tovább, Hollandia?

Az eredményekre több európai politikus is reagált. Míg a jobboldali, konzervatív, esetleg szélsőjobboldali vezetők gratuláltak Wildersnek, és azt írták, hogy a változás szele Hollandiából indul majd ki a jövő évi EP-választásokra, addig a baloldaliak és a liberálisok arra figyelmeztettek, hogy a szélsőjobb előretörése valódi esély egész Európa-szerte és a jövőben emiatt ennek megállításáért többet kell tenniük.

Orbán Viktor magyar miniszterelnökön kívül örömének adott hangot az olasz Matteo Salvini, a francia Marine Le Pen, a spanyol Santiago Abascal, de az Alternative für Deutschland (AfD) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is elégedett a holland választások eredményével – Orbán Viktor már telefonon is gratulált Wildersnek, de rajta kívül Szijjártó Péter is Facebookon fejezte ki örömét.

Egyébként mint fentebb jeleztük, attól, hogy Wildersék nyerték meg a választást, elképzelhető, hogy nem sikerül kormányt alakítaniuk,

– a történelem folyamán egyébként eddig két alkalommal, 1977-ben és 1982-ben fordult elő, hogy nem a legtöbb szavazatot szerző párt alakított végül kormányt, akkor a most második Munkáspárt járt így, most pedig épp Timmermansék készülhetnek arra, hogy a második helyről hozzanak össze egy kormányt, ha Wildersnek nem sikerül elég pártot meggyőznie a közös kormányzásról.

Ugyanakkor az biztos, hogy Wildersék első választási győzelmük után megpróbálnak kormányt alakítani, és a VVD-nél voltak olyan hangok, akik szerint tiszteletben kell tartani a hollandok demokratikus akaratát, és le kell ülni tárgyalni a Szabadságpárttal.

Ennek ellenére hosszú tárgyalási időszak következhet – a holland választások után átlagosan 94 napba telt, míg megalakult a kormány, de legutóbb 9 hónap kellett, míg Rutténak sikerült megállapodnia akkori koalíciós partnereivel.

(Borítókép: Geert Wilders 2023. november 22-én. Fotó: Peter Boer / Bloomberg / Getty Images)