Dührohamot kapott Elon Musk, mindenkit elküldött a fenébe
Egy New York-i rendezvényen vádolta meg Elon Musk az X (korábban Twitter) platformját elhagyó hirdetőket, hogy reklámbojkottjukkal ellehetetlenítik a céget, ráadásul őt is megzsarolják ezzel. A hirdető cégek Musk és a többi felhasználó egyre gyakrabban előforduló antiszemita megjegyzései miatt döntöttek úgy, hogy felfüggesztik hirdetéseiket a közösségi oldalon.
A Tesla és a SpaceX főnöke szerdán ugyan bocsánatot kért az általa „legostobábbnak” nevezett bejegyzésért – amit egy zsidó származású fiúról tett közzé –, a hirdetők nagy része még mindig nem hajlandó visszatérni az X-hez – írja a BBC.
Sajnálom ezt a tweetet… szó szerint talán ez a legrosszabb és legostobább bejegyzés, amit valaha kitettem
– fogalmazott szerdán a techóriás.
Köztudott, hogy az X működése erősen függ a hirdetők befektetéseitől, azonban jelenleg nem lehet tudni, a cég mennyi bevételre tesz szert ezekből, mivel már nem teszik közzé negyedéves jelentéseiket.
Annyi viszont bizonyos, hogy mielőtt Elon Musk átvette a vállalat irányítását, az akkor még Twitter nevű platform bevételének körülbelül 90 százalékát a reklámok tették ki.
Elon Musk reacts to advertiser boycotts:
— End Wokeness (@EndWokeness) November 29, 2023
"If somebody is gonna try to blackmail me with money… Go f*ck yourself."
Host is stunned and speechless.
Elon repeats: "Go f*ck yourself." pic.twitter.com/MCDo2jlBBU