Szijjártó Péter: Nemzeti érdek az együttműködés Magyarország és Oroszország között

K EPA20231130201
2023.11.30. 19:22
Nemzeti érdek a stabil, kiszámítható, korrekt együttműködés megőrzése Magyarország és Oroszország között, a kormány elutasít minden nyomásgyakorlást ennek felszámolására vonatkozóan – szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szkopjéban.

Az MTI szerint a tárcavezető orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy továbbra is nemzeti érdek a kétoldalú együttműködés fenntartása bizonyos területeken.

Mi a külpolitikánkat a nemzeti érdek alapján hajtjuk végre, nem fogadunk el semmi nyomásgyakorlást kívülről, ezért Oroszországgal az elkövetkezendő időszakban ugyanúgy együttműködünk Magyarország energiaellátásának biztosítása terén, mint eddig

– hangsúlyozta.

Üdvözölte, hogy jól halad a paksi atomerőmű bővítése, s előző nap lezárultak a résfalazási munkálatok, ez a 2,7 kilométer rekordgyorsasággal épült fel, ekként pedig nagy lendülettel folyhat tovább a talaj előkészítése. „Így továbbra is reális az a célkitűzés, hogy a jövő esztendőben az úgynevezett első beton ünnepségére sort tudunk keríteni, és a 2030-as évek legelején a paksi atomerőmű új blokkjait rá tudjuk kapcsolni a hálózatra” – emelte ki.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Szergej Lavrov biztosította, hogy Oroszország és az orosz vállalatok teljes mértékben teljesíteni fogják a megkötött szerződésekben foglalt kötelezettségeiket, menetrend szerint fogják szállítani a szükséges földgázt és kőolajat.

Sőt, arról biztosított engem Szergej Lavrov, hogy az ellenséges bolgár lépés dacára a Gazprom teljesíti a Magyarországra szánt földgázszállításokat a szerződés és a menetrend szerint

– húzta alá, hozzátéve: ezáltal „Magyarország földgázellátása továbbra is biztosított, hiába vetettek ki a bolgárok extra adót a Magyarországra, Szerbiába és Észak-Macedóniába Bulgárián keresztül szállítandó földgázra”.

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy az egyeztetésük során tudatta orosz kollégájával, hogy hazánk továbbra is kiáll az ukrajnai béke mellett. „Nekünk fontos, hogy térségünkben ne a fegyverek ropogjanak, hanem a béketárgyalások kezdődjenek meg végre [...] Magyarország minden nemzetközi szervezetben kiáll a kommunikációs csatornák nyitva tartása, a mielőbbi tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése mellett” – mutatott rá.

(Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 2023. november 30-án. Fotó: Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata / MTI / EPA)