Amerika már Donald Trump diktatúrájára készül

További Külföld cikkek
1989 tavaszán a Kínai Kommunista Párt tankokkal fojtotta vérbe a pekingi Tienanmen téren a demokráciapárti tüntetést. A Nyugat nagy része, a hagyományos pártvonalakon átívelő módon, megdöbbenéssel fogadta az erőszakos fellépést, amelyben legalább több száz diákaktivista halt meg. Egy prominens amerikai azonban le volt nyűgözve.
Amikor a diákok kiözönlöttek a Tienanmen térre, a kínai kormány majdnem elszúrta. Végül kegyetlenül cselekedtek, borzalmasak voltak, de erővel véget tudtak vetni a dolognak. Ez mutatja az erő hatalmát. A mi országunkat most világszerte gyengének tartják
– mondta Donald J. Trump a Playboy magazinnak adott interjújában egy évvel a mészárlás után.
Ez egy odavetett mondat volt egy hosszú interjúban, amely egy 43 éves, híres üzletemberről készített portrét, akinek akkoriban nem volt köze a politikához. Azonban annak fényében, hogy azóta Donald Trump mivé vált, a demokratikus tüntetők kíméletlen eltiprásának magasztalása árulkodó – írja a The New York Times.
Trump erőszakos és tekintélyelvű retorikája 2024-es kampánykörútján egyre komolyabb riadalmat keltett, és többen a fasiszta diktátorokhoz és a kortárs populista erős emberekhez hasonlították. Az elmúlt hetekben ellenfeleit „férgekként” dehumanizálta, akiket „ki kell irtani”, kijelentette, hogy a bevándorlók „megmérgezik országunk vérét”, bolti tolvajok lelövésére buzdított, és arról beszélt, hogy a vezérkari főnökök egyesített bizottságának volt elnökét, Mark Milley-t árulásért ki kellene végezni.
Miközben úgy indul újra az elnökségért, hogy négy büntetőeljárás folyik ellene, Trump dühösebbnek, kétségbeesettebbnek és veszélyesebbnek tűnik az amerikai típusú demokráciára, mint első ciklusában. A kirajzolódó ív azonban sokkal hosszabb távot fog át: Trump évtizedek óta dicsőíti a politikai erőszakot, és csodálattal beszél az autokratákról.
Ami egy második Trump-adminisztrációban különböző lenne, az nem annyira a személye, mint inkább a környezete. Azok az erők, amelyek az első ciklusban némileg visszafogták autokratikus tendenciáit – munkatársainak jó része úgy tekintett a munkájára, hogy szabotálnia kell főnöke ámokfutását – radikálisan gyengülnének.
Ennek eredményeképpen Trump és tanácsadói szélsőségesebb politikai tervei és elképzelései egy második ciklusban nagyobb eséllyel válnának valósággá.
Trump: Kim Dzsongun egy igazi vezető, miért is ne kéne kedvelnem őt?
Amerika egyszerre szidja, egyszerre méltatja a hanoi csúcsról hazatérő elnökét.
Radikális agenda
Az biztos, hogy Trump és szövetségesei terveinek egy része összhangban van azzal, amit bármelyik átlagos republikánus elnök megtenne. Trump nagy valószínűséggel visszavonná Biden elnök számos, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és az elektromos autókra való átállás felgyorsítására irányuló határozatát. Ez jelentősen gyengítené a környezetvédelmet, de a változások nagy része a környezetvédelmi szabályozásokkal szembeni rutinszerű és régóta fennálló konzervatív szkepticizmust tükrözi.
Trump programjának más részei azonban egyenesen abnormálisak. Előtte egyetlen amerikai elnök sem játszott el azzal a gondolattal, hogy kilépjen a NATO-ból. A volt elnök elmondása szerint egy második ciklusban alapvetően átértékelné „a NATO célját és küldetését”.
Azt állította, hogy parancsot adna a hadseregnek a mexikói drogkartellek megtámadására, ami a mexikói kormány hozzájárulása nélkül a nemzetközi jogot sértené.
A hadsereget hazai földön is bevetné. Bár általában tilos katonákat bevetni belföldi rendfenntartásra, a felkelésekre vonatkozó törvény kivételt tesz. Miután 2020-ban a rendőri erőszak elleni egyes tüntetések zavargásokba torkolltak, Trump parancsot fogalmazott meg a csapatok bevetésére a washingtoni tüntetők elleni fellépéshez, azonban nem írta azt alá. Egy idei iowai gyűlésen azt sugallta, hogy egyoldalúan csapatokat kíván küldeni a demokrata vezetésű városokba, hogy „rendet tegyen”.
Nézzétek meg bármelyik demokrata vezetésű államot, és az egyszerűen nem ugyanaz, nem működik. Nem hagyhatjuk, hogy ez tovább folyjon! Legközelebb nem várok
– mondta Trump a tömegnek, és olyan városokat nevezett bűnbarlangoknak, mint New York, Chicago, Los Angeles és San Francisco.

Trump tervei a papírokkal nem rendelkező bevándorlók kiutasítására kiterjednek az átfogó razziákra, hatalmas fogolytáborokra, évi milliós nagyságrendű deportálásokra, a menedékjog megvonására, az amerikai földön született, papírokkal nem rendelkező szülőktől származó csecsemők állampolgárságának megszüntetésére és a déli határ közelében a lázadási törvényre való hivatkozásra, hogy a hadsereget is be lehessen vetni.
Trump számos módon igyekezne kiterjeszteni az elnöki hatalmat – a Fehér Házban összpontosítaná a végrehajtó hatalom feletti nagyobb hatalmat, megszüntetné a kongresszus által létrehozott, az elnöki ellenőrzésen kívül működő ügynökségek függetlenségét, és csökkentené a közszolgálati védelmet, hogy könnyebben lehessen kirúgni és leváltani több tízezer kormányzati alkalmazottat.
A volt elnök fogadalma, miszerint az igazságügyi minisztériumot arra használja, hogy bosszút álljon ellenfelein, hatalmas kihívást jelent a demokratikus értékek ellen. Abból extrapolálva (következtetve), hogy hivatali ideje alatt hogyan próbálta rávenni az ügyészeket arra, hogy eljárjanak ellenfelei ellen, a jövőben véget vetne a Watergate utáni normának, amely szerint a nyomozó hatóságok nem tartoznak a Fehér Ház ellenőrzése alá.
Mindezekben az erőfeszítésekben Trumpot második ciklusában egy jól finanszírozott külső infrastruktúra támogatná. 2016-ban a konzervatív agytrösztök a George W. Bush-féle republikanizmus bástyái voltak. Azonban azóta a Trump-kormányzat veteránjai által vezetett újak is megjelentek, és a nagy megbecsültségnek örvendő Heritage Foundation is átalakult, hogy lépést tartson a trumpizmussal.
Miért Joe Biden lett Amerika új elnöke?
Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza szerint Trump bukásához a járvány, a gazdaság megroppanása és az etnikai feszültségek vezettek.
A diktatúra felé vezető út
Ne kergessük az álmainkat, és nézzünk szembe a rideg valósággal: az Egyesült Államokban egyenes út vezet a diktatúrához, és ez az út napról napra rövidebb lesz. 13 hét múlva Donald Trump bebiztosítja a republikánus jelöltséget. A RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlagában Trump 47 ponttal vezet legközelebbi vetélytársa előtt, és 27 ponttal vezet a mezőny többi tagja előtt együttvéve. Az az elképzelés, hogy megválaszthatatlan lenne, képtelenség – az összes friss közvélemény-kutatásban holtversenyben vagy Biden elnök előtt áll –, megfosztva a többi republikánus kihívót indulásuk létjogosultságától – írja a The Washington Post hasábjain megjelent véleménycikkében Robert Kagan, a Brookings Institution vezető munkatársa.
A publicista szerint a mágikus gondolkodás fázisa véget ér. Ha valami csoda nem történik, Trump hamarosan a republikánusok elnökjelöltje lesz. Amikor ez megtörténik, gyors és drámai változás következik be a politikai hatalmi dinamikában, az ő javára. Eddig a republikánusok és a konzervatívok viszonylagos szabadságot élveztek, hogy kifejezzék Trump-ellenes érzelmeiket – hogy nyíltan és pozitívan beszéljenek alternatív jelöltekről, hogy kritikát fogalmazzanak meg Trump múltbeli és jelenlegi viselkedésével szemben. A Trumpot ellenszenvesnek tartó adományozók szabadon szórhatták a pénzüket, hogy segítsék versenytársait. Az establishmenthez tartozó republikánusok nem titkolták reményüket, hogy Trumpot elítélik, és így kikerül az egyenletből anélkül, hogy ellene kellene állást foglalniuk.
Mindez véget ér akkor, ha Trump megnyeri a szuperkeddet. A szavazatokat a pénz követni fogja, és ezek alapján Trumpnak hamarosan sokkal több hatalma lesz. A következő fázis arról szól, hogy az emberek beállnak a sorba – írja Kagan.
Azok a republikánusok, akik úgy próbálták átvészelni a Trump-korszakot, hogy vegyítették a nem Trump-szavazókhoz intézett felhívásokat a Trumphoz való hűség kinyilvánításával, véget fognak vetni ennek. Bármennyire is veszélyes a republikánusok számára ma egy negatív szót is szólni Trumpról, ez lehetetlen lesz, ha már ő lesz a jelölt. A párt teljes választási üzemmódban lesz, mindent alárendelve a kampánynak. Melyik republikánus vagy konzervatív fog akkor szembeszállni Trumppal? A győztes, az győztes. És egy olyan győztes, akinek megvan rá az esélye, hogy a világ leghatalmasabb embere legyen, támogatókat fog vonzani, függetlenül attól, hogy ki az illető. Ez a hatalom természete, bármikor, bármely társadalomban.
Donald Trump elismerte, hogy egynapos diktatúrára készül, miközben Joe Bidennek magyarázkodnia kellett
Mindkét aspiráns készül a jövő évi választásra.
Trump azonban nem csak a saját pártját fogja uralni. Ismét ő lesz mindenki figyelmének középpontjában. A hírmédia már ma is alig tudja megállni, hogy ne kövesse minden szavát és tettét. Amint megszerzi a jelöltséget, kolosszusként fog az ország fölé magasodni, minden szavát és gesztusát megörökítik. Trump arra kívánja felhasználni az ellene folyó eljárásokat, hogy politikai tőkét kovácsoljon belőlük, és korruptnak minősítse az amerikai igazságszolgáltatási rendszert – és a média, saját érdekeiket szolgálva, segíteni fog neki ebben.
Ha Trump megnyeri a választásokat, abban a pillanatban ő lesz a valaha volt leghatalmasabb ember, aki valaha is betöltötte ezt a tisztséget. Nemcsak hogy az amerikai végrehajtó hatalom félelmetes hatalmával fog rendelkezni – olyan hatalommal, amely, ahogy a konzervatívok panaszkodni szoktak, az évtizedek során egyre csak nőtt –, de mindezt kevesebb önkorlátozással fogja tenni, mint bármelyik elnök, még annál is kevesebbel, mint saját első ciklusában.
Mi korlátozza ezeket a hatásköröket? A legkézenfekvőbb válasz az igazságszolgáltatás intézményei, amelyekkel Trump már megválasztásával szembeszállt – és amely impotensnek bizonyult. Az a bírósági rendszer, amely magánemberként nem tudta ellenőrizni Trumpot, nem fogja jobban ellenőrizni őt, amikor ő lesz az Egyesült Államok elnöke, és kinevezheti saját igazságügyi miniszterét (aki Amerikában egyben a szövetségi főügyészi posztot is betölti) és az igazságügyi minisztérium összes többi vezető tisztviselőjét. Gondoljunk csak bele, mekkora hatalma van egy olyan embernek, akit a vádemelések, a bírósági tárgyalások és talán még az ítélet ellenére is megválasztanak elnöknek? Vajon engedelmeskedne-e egyáltalán a Legfelsőbb Bíróság utasításának? Vagy inkább megkérdezné, hogy hány páncélozott harcjárműve van a főbírónak?
Ahogy Kenan fogalmaz,
tudom, hogy a legtöbb ember nem gondolja, hogy egy aszteroida tart felénk, és ez is a probléma része. De ugyanilyen nagy problémát jelentenek azok is, akik látják a kockázatot, de különböző okokból nem tartják szükségesnek, hogy áldozatokat hozzanak a megelőzése érdekében.
(Borítókép: Donald Trump. Fotó: Justin Sullivan / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
15 perce
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
1 órája
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
2 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
3 órája
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
3 órája
- Külföld
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.
2 órája
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit
Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.
március 21., 14:19
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
4 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
6 órája
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
7 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
57 perce
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
45 perce
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
3 órája
- Címlapon
Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
A rendőrség eljárást indított.
22 perce
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
8 órája
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
15 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
11 órája
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
10 perce