Donald Trump nem indíthatja el választási kampányát Coloradóban

2023.12.20. 07:02
A három évvel ezelőtti capitoliumi zavargásokra hivatkozva döntött úgy Colorado állam, hogy nem engedélyezi Donald Trump elnökválasztási kampányát a területen. Trump csapata antidemokratának nevezte a döntést.

A coloradói legfelsőbb bíróság döntése 2024. január 4-én lép hatályba, mely szerint Donald Trump nem kampányolhat jövőre a három évvel ezelőtti capitoliumi zavargások miatt. A kedden meghozott döntés csupán az előválasztási időszakra vonatkozik, tehát a következő év március 5-ig van érvényben – írja a BBC.

Nem volt könnyű ez a döntés, hiszen mi is tisztában vagyunk a kérdés súlyosságával. Mindemellett szem előtt tartjuk azt a kötelességünket is, hogy félelem és előnyös helyzetek keresése nélkül alkalmazzuk törvényeinket, és a közvélemény reakciói ne befolyásoljanak bennünket a döntéshozatalban

– fogalmaztak a bírák.

Ez az első alkalom, hogy a gyakorlatban is használták ezt a törvényt, amelyet még az amerikai polgárháború után ratifikáltak. A célja az volt, hogy megakadályozza a szakadárokat, hogy visszatérjenek a korábbi kormányzati szerepekhez, miután a déli államok csatlakoztak az eredeti 13 államhoz.

Ma már olyan esetekben alkalmazzák, mint például egy elnökjelölt kizárása a kampányból. 

Donald Trump kijelentette, fellebbez a döntés ellen, annak ellenére, hogy már így is négy büntetőeljárással kell szembenéznie, amelyek között akad szövetségi és polgári per is egyaránt.