Több fegyvert is nagyobb táskákban csempészhetett be a prágai lövöldöző
További Külföld cikkek
- Továbbra sincs nyugalom Georgiában, elutasították az elnök keresetét a választással kapcsolatban
- Alig értek véget a választások, Trump miatt már a kormányalakítással foglalkoznának Írországban
- NATO-főtitkár: A NATO-nak Ukrajna támogatására kell összpontosítani, nem a béketárgyalásokra
- Joe Biden kegyelme Donald Trumpot segítheti
- Puccskísérlet Dél-Koreában: betiltották a pártokat, de a parlament ellenáll
Mint arról az Indexen beszámoltunk, december 21-én egy 24 éves férfi előre eltervelten vérengzésbe kezdett a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A támadás során legalább 15 ember vesztette életét, míg 24-en megsérültek – közülük tízen is súlyos állapotban kerültek kórházba.
Az éjszaka folyamán több minden is kiderült, hogy az egyébként egyetemre járó férfi hogyan volt képes lőfegyverét becsempészni az egyetemre – mint azóta a rendőrség elárulta, a férfi egy AR–15-ös könnyű félautomata puskát használt a lövöldözés során. Az egyetem rektora szerint
a vidékről Prágába érkező lövöldöző nagyobb poggyászával csempészhette be a fegyverét.
Ez pedig Milena Králícková rektor szerint azért nem volt feltűnő, mert elég gyakori, hogy a diákok nagyobb poggyásszal érkeznek, mivel az egyetemen nem kizárólag csak prágai hallgatók tanulnak. Bár mint a rektor fogalmazott, ezt egyelőre nem tudják megerősíteni, ez jelenleg csak feltételezés.
Ugyanakkor Martin Vondrásek rendőrfőnök arról beszélt, az éjszakába nyúló helyszínelés során több lőfegyvert is találtak az egyetem épületében, így emiatt is valószínű, hogy egy nagyobb poggyászban rejthette el a fegyvereit a támadó.
December 23-ára gyásznapot rendeltek el Csehországban
A tragikus eset után a kormány Petr Pavel köztársasági elnökkel együtt rendkívüli kormányülést tartott, aminek végén bejelentették, hogy december 23-án, szombaton egész napos gyásznapot rendeltek el, ami során délben Csehországban minden harang meg fog szólalni.
Arra kérjük a Cseh Köztársaság minden állampolgárát, hogy december 23-án délben egy perc néma csenddel emlékezzenek meg az áldozatokról
– fogalmazott Petr Fiala miniszterelnök.
Pavel köztársasági elnök a Fialával tartott közös sajtótájékoztatóján őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok családjai számára, ezenkívül kifejezte szomorúságát és tehetetlen dühét a tömegmészárlás miatt. Ezenkívül arra szólított fel mindenkit, hogy ne próbálják semmilyen célra kihasználni az incidenst.
Arra kérek mindenkit, hogy ne éljen vissza ezzel a tragikus incidenssel. Ne használják fel politikailag, ne támadják a rendőrséget, és ne használják fel félretájékoztatásra
– szólította fel a cseheket Pavel. Utóbbit egyébként azért említhette a köztársasági elnök, mert a leánykori nevén Twitternek nevezett X-en elkezdtek olyan hamis szóbeszédek terjedni, hogy az elkövető ukrán menekült volt.
Ez nem igaz, az elkövető a Prágától 22,9 kilométerre található, körülbelül 1200 lélekszámú Hostounból származhat – az este folyamán a rendőrség házkutatást is tartott a tömeggyilkos otthonában, ahol más, legálisan tartott fegyver mellett több kezdetleges, házilag gyártott robbanószerkezetet is találtak sajtóhírek szerint.
Az egyetemnek teret adó Jan Palacha teret a rendőrség egyébként este fél 12-ig lezárta, ahonnan így a környéken lakók se ki-, se bemenni nem tudtak, aminek a Dennik N tudósítása szerint többen sem örültek.
Elmaradnak a pénteki meccsek
Az eset miatt a cseh hokiliga bejelentette, a 29. forduló péntekre tervezett találkozóit elhalasztják, hogy így emlékezzenek meg az áldozatokról. A liga elnöke, Martin Loukota szerint a döntést mindegyik érintett klub támogatta.
Egyébként még a hivatalos bejelentés előtt a Dynamo Sparta jelezte, hogy a pénteki napon nem szeretnének pályára lépni az egyébként telt házas mérkőzésükön.
Péntek este a telt házas O2 Arénában a jégkorong és a szórakozás ünnepe kellett volna legyen több ezer rajongó számára, de ebben a pillanatban az áldozatok családjaira és szeretteire gondolunk – írja a Sparta a közleményében, amit azzal zárnak, hogy elképzelhetetlennek tartják, hogy az arénában a csapat és a rajongók a megszerzett pontoknak és a lőtt góloknak örültek volna, miközben az áldozatok szülei, nagyszülei és barátai gyászolnak.
Ez történt korábban
Mint arról az Indexen beszámoltunk, december 22-én előre eltervezett gyilkolásba kezdett egy 24 éves cseh állampolgár, aki közösségi oldala alapján már december 9-e óta készülhetett a gyilkosságra. A rendőrség az éjszaka folyamán kijelentette, hogy a férfi két hasonló, Oroszországban történt lövöldözésből informálódott – mindezt az azóta elérhetetlen Telegram-csatornája és más közösségi oldala alapján állapították meg, igaz, hozzátették: a nyomozás még kezdeti fázisban jár.
A férfiról egyébként a rendőrség már korábban tudta, hogy öngyilkosságra készül, ezért a lövöldözés előtt egy órával értesítették az egyetemet a lehetséges veszélyről, illetve rendőri jelenlét is volt az egyetemen,
Ugyanakkor a rendőrség a rossz épületben várta az elkövetőt.
Az elkövetőnek ugyanis a Celetná utcai épületében lett volna órája 14 óra 20 perckor – a rendőrök itt is várták –, azonban végül az egyetem Jan Palach téri épületében kezdett mészárlásba – a rendőrség osztagai 12 perccel az első lövés után érkeztek a helyszínre.
A férfi a prágai mészárlás előtt végezhetett apjával és egy másik, eddig ismeretlen fiatalkorú személlyel, ugyanakkor jelenleg 100 százalékra még nem erősítette meg a rendőrség, hogy a két eset között összefüggés lenne.
Ezenkívül a rendőrség és a belügyminisztérium is kijelentette, hogy nem terroreseményként tartja számon a lövöldözést – Vit Rakusan belügyminiszter közlése szerint az elkövető nem állt kapcsolatban egy terrorszervezettel sem, míg Vondrášek rendőrfőnök korábban bejelentette – mint fentebb is jeleztük –, az elkövető orosz esetekből inspirálódhatott.
Az, hogy pontosan hogyan zajlottak le az események, korábban ebben az írásunkban követtük folyamatosan frissülő cikkünkben, ezenkívül külön cikkben foglalkoztunk azzal, hogy
- ki lehet az elkövető (a férfi ugyanis már december 9-e óta írt a közösségi oldalán arról, hogy erre a lövöldözésre készül);
- hogyan élték át az épületben tartózkodó egyetemisták a lövöldözést az épületben;
- már az eddigi adatok tükrében is Csehország történetének legsúlyosabb lövöldözéséről van szó;
- lehet-e magyar érintettje az incidensnek;
- a magyar miniszterelnök miként reagált az esetre.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
(Borítókép: Emberek gyertyát gyújtanak a Károly Egyetem épülete előtt a csehországi Prágában 2023. december 21-én. Fotó: Gabriel Kuchta / Getty Images)