Zelenszkij meghívta Orbán Viktort, létrejöhet a csúcstalálkozó a két vezető között

33XK2ZZ-highres
2023.12.25. 13:40
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, a két vezető egy kétoldalú találkozó keretében ül tárgyalóasztalhoz a tervek szerint, jelentette be Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője december 25-én.

A tárgyalások a kétoldalú kapcsolatok széles skáláját érinthetik a gazdaságtól kezdve a nemzeti kisebbségek helyzetéig, tette hozzá Zsovka, írja az ukrán Interfax hírügynökségnek adott exkluzív interjúban.

Kapcsolódó
Ukrajna kivett egy ütőkártyát Orbán Viktor kezéből

Ukrajna kivett egy ütőkártyát Orbán Viktor kezéből

Egyre közelebb Kijev uniós csatlakozása.

A Korrespondent egyenesen úgy fogalmazott, hogy a magyar kormányfő elfogadta a meghívást, de ezt más ukrán híroldal egyelőre nem erősítette meg, ugyanakkor az interjúban Zsovkva is arról beszélt, hogy előkészítik a találkozót.

Az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője emlékeztetett arra, hogy Ukrajna az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően elfogadta a nemzeti kisebbségekről szóló kerettörvényt. Akkor a Velencei Bizottság kérésére egy kivételével minden ajánlást végrehajtottak.

Beszélhetünk a gazdaságról, beszélhetünk a szomszédos országok közötti tranzitról. Ezt a látogatást mindenképpen előkészítjük, a diplomáciában nincs jobb a személyes tárgyalásoknál

– hangsúlyozta az elnöki hivatal helyettes vezetője.

A miniszterelnök az év utolsó Kormányinfóján azt mondta, hogy Argentínában váltott néhány szót Zelenszkijjel, és elfogadta a felkérést, hogy egyeztessenek, „tárgyalási ajánlatot tett, amit én elfogadtam”. 

Most pedig minden jel arra mutat, hogy elkezdődött a találkozó megszervezése a magyar és az ukrán külügyminisztérium közreműködésével.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter márciusban arról beszélt, hogy a miniszterelnök addig nem utazik Kijevbe, amíg a kárpátaljai magyarokat negatívan érintő urán nyelvtörvényt nem módosítják.

Ukrajna EU-csatlakozása is téma lehet

Orbán Viktor korábban már többször kifejtette, miért ellenzi Ukrajna felvételét az EU-ba. Szerinte Európa történetében még soha nem fordult elő, hogy egy háborúban álló országot be akartak volna venni az Európai Unióba.

Orbán Viktor az EU csúcson Brüsszelben a sajtó kérdéseire válaszol 2023. december 14-én
Orbán Viktor az EU csúcson Brüsszelben a sajtó kérdéseire válaszol 2023. december 14-én
Fotó: Ksenia Kuleshova / Bloomberg / Getty Images Hungary

Annak ellenére, hogy az EU-csúcs előtt Orbán Viktor azt ígérte, megvétózza, hogy az Európai Unió megkezdje Ukrajnával a csatlakozási tárgyalásokat, a magyar kormányfő végül vétó helyett egyszerűen kivonult a teremből, amikor a tagállamok állam- és kormányfői erről szavaztak. Az Európai Tanács úgy határozott, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

„Magyarország nem tartja felkészültnek Ukrajnát az uniós tárgyalások megkezdéséhez, ezért nem vett részt az arról tartott szavazáson” – tájékoztatott Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben csütörtökön.

Kapcsolódó
Az EU elkezdi a csatlakozási tárgyalást Ukrajnával és Moldovával

Az EU elkezdi a csatlakozási tárgyalást Ukrajnával és Moldovával

Orbán Viktor vétó helyett inkább kivonult a teremből.

Kénköves villámokra számít a miniszterelnök

Orbán Viktor a TV2-nek adott interjúban úgy fogalmazott: az uniós csúcs egyik legnehezebb része az volt, hogy hogyan maradjon ki Magyarország egy olyan döntésből, amelyet a többi tagállam „rá akar kényszeríteni”.

Orbán Viktor a következő, februári csúccsal kapcsolatban „kénköves villámokra” és nehéz egyeztetésekre számít. Ezen alkalomkor dönthetnek az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatásról is.

(Borítókép: Volodimir Zelenszkij [j] ukrán elnök kezet fog Orbán Viktor [b] magyar miniszterelnökkel az EU csúcstalálkozójának plenáris ülése előtt a granadai Palacio de Congresóban, Dél-Spanyolországban 2023. október 5-én. Fotó: Ludovic Marin / AFP)