Ezek a Magyarország előtt álló legnagyobb gazdasági kihívások

Most már hivatalos, hogy a magyar gazdaság a 2023-as év egészét nézve recesszióba került. Bár az év utolsó negyedéve az azt megelőző három hónaphoz képest 0,9 százalékos bővülést hozott, az első kilenc hónapot nézve a magyar GDP 1,2 százalékkal csökkent.

A bruttó hazai össztermék mellett az infláció volt az a mutatószám, amely a hírek és a politikai közbeszéd középpontjába került. Az Európai Unióban hónapokon keresztül hazánk volt az éllovas az árszínvonal növekedésének mértékében, a kormányzat pedig azt a célt tűzte ki, hogy év végére 10 százalék alá kell szorítani az inflációt.

Ezzel nagyot nem kockáztattak, hiszen tavaly is – az árnövekedésre nagymértékben ható, téli hónapokban megnövekedő földgáz-felhasználás hatására – az év végén érte el az árszínvonal a legmagasabb szintet.

Mivel a havi inflációt általában az előző év hasonló időszakához mérten határozzák meg, ezért szinte borítékolható volt, hogy a célt megugorják, hiszen nagyon már nem volt hova növekednie az áraknak – novemberben 7,9 százalékra kúszott vissza a mutató.

Itt olyan szerkezeti kérdésekről beszélünk, mint az adórendszer, a beruházások vagy éppen a reálbérek alakulására ható tényezők.

Jön a globális minimumadó

Az OECD 135 tagországa 2021-ben döntött a globális minimumadó bevezetéséről. Röviden összefoglalva ez azt jelenti, hogy az adott államnak minimum 15 százalékos jövedelemadót kell kivetni a multinacionális vállalatokra. A tervezet végső soron egyfajta deglobalizációs fejleménynek is tekinthető, hiszen a nagyobb adómérték visszafoghatja a közvetlen külföldi befektetések mértékét.

Nem véletlen, hogy a tervezet a koronavírus-járvány kellős közepén született. A pandémia rámutatott ugyanis arra, hogy a globális, kontinenseken átnyúló ellátási láncok igencsak sebezhetőek, és a világgazdaság ezen kitettségét is próbálja redukálni.

A másik ok azonban sokkal inkább politikai. Méreteinek és gazdasági stratégiájának köszönhetően a korlátok nélküli neoliberális világgazdasági rendszer egyik legfőbb nyertese Kína, amely így fölzárkózott szorosan az Egyesült Államok mögé.

Magyarországon is politikai vitákat váltott ki a javaslat, a kormányzat pedig sokáig hangoztatta, hogy nem fogják elfogadni a globális minimumadóra vonatkozó tervezetet. Ez azonban hamvában holt kísérlet lett volna, hiszen hazánk is OECD-tag, és ilyen vagy olyan módon előbb-utóbb úgyis kikényszerítették volna, hogy itthon is bevezessék. Nem csoda, hogy októberben megjelent a globális minimumadó bevezetését előkészítő törvénytervezet.

De miért is ellenezte a kormány a globális minimumadót?

Magyarország gazdasága a külföldi közvetlen befektetésekre, elsősorban a német, újabban pedig a kínai gyárakra épült. A környező országokhoz képest is sok beruházást jelentettek be az elmúlt időszakban hazánkban, amivel kapcsolatban a kommunikáció elsősorban a szakértelmet és a politikai környezet megbízhatóságát emelte ki.

Hazánkban a vállalatok jövedelmének mindössze 9 százalékára tart igényt az állam, ami bőven a legalacsonyabb egész Európában. Összehasonlításképpen: a társasági adó mértéke Szlovákiában 21, Csehországban és Lengyelországban 19, Romániában 16 százalék.

A globális minimumadó ugyanakkor ennek mértékét minimum 15 százalékban határozná meg, ami jelentős, 6 százalékpontos növekedést jelentene a Magyarországon befektető multinacionális vállalatok esetében is. Hazánkban ezáltal sokkal közelebb kerülne a jövedelemadó mértéke a környező országokhoz, így már nem lenne annyira egyértelmű, hogy a kínai vagy a német befektető Magyarországon vagy máshol a régióban fog-e beruházni.

A kormányzat azért ellenezte a globális minimumadóról szóló tervezetet, mert a jelenlegi magyar gazdaságpolitika irányvonalának tükrében az alacsony társasági adóból származó versenyelőnyt látja elveszni. Kérdés azonban, hogy mit profitál az ország az egyre több külföldi beruházásból abban az esetben is, ha annak jelenleg csupán a minimális része marad hazánkban?

A globális minimumadó bevezetése mindenesetre elkerülhetetlen, ami kihatással lesz a társasági adó, valamint a munkavállalói jogok jövőjére. A tao esetében egyszerű a képlet, hiszen az valószínűleg megmarad a jelenlegi formájában a kis- és közepes vállalkozások számára.

A munkavállalói jogok szempontjából azonban aggasztóak lehetnek a folyamatok. Amennyiben a kormányzat továbbra is az összekapcsoló gazdasági modellben, és a minél több külföldi befektetésben hisz, akkor az alacsony tao kiesésével mást kell keresnie, amivel ide tudja csábítani a kínai és német nagyvállalatokat. Mindez a munkavállalói jogok további megszorítása lehet, ahogy történt az a túlóratörvény esetében is.

Mit érhet az összekapcsolás?

Az összekapcsoló gazdasági modell alapvetéseit, a magyar kormányzat stratégiáját a 2023-as év elején taglalta cikkében Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Ennek lényege, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a blokkosodásból, és a külföldi működőtőke-beruházások állami támogatásán keresztül a globális ellátási láncok összekapcsoló pontjaként kell hogy működjön az ország.

Ez a gyakorlatban eddig többek között a német autóipar és a kínai, valamint dél-koreai akkumulátorgyártók összekapcsolásában valósult meg. Arról Szijjártó Péter külügyminiszter is beszélt, hogy a hagyományos autóipar – amelyre a magyar GDP több mint fele épül – tíz év múlva már nem fog létezni, és erre reagál a kormányzat a kínai befektetések támogatásával.

Uniós szabvány, hogy a következő évtizedben már nem lehet hagyományos, belső égésű motorokkal rendelkező autókat gyártani, viszont az elektromos autók gyártásához szükséges akkumulátorgyártás know-how-ja nincs meg az EU-ban, ellentétben a Távol-Kelettel és Kínával.

A magyar kormány stratégiája az, hogy a munkahelyteremtés, valamint az autóiparban dolgozók munkahelyének megtartása érdekében közelebb hozza a kínai akkumulátorgyártókat a német gyárakhoz, amivel a beszállítási logisztikát nagyban segítené. A helyzet viszont az, hogy Németország fölismerte azt, milyen nagy mértékben függenek a kulcsfontosságú iparágai Kínától, és erre már érdemben reagálnak Berlinben (és Brüsszelben).

Nem kétséges, hogy az Európai Unió vizsgálata a kínai elektromos autókkal szemben, valamint a lehetséges vámok bevezetése a német autóipar védelmét szolgálja.

Amennyiben nem, az óriási problémát jelenthet Magyarországnak, hiszen vagy a német autóipar, vagy a kínai akkumulátorgyártás vonulhat ki az országból, az összekapcsoló gazdasági modell pedig akár soha újra nem hasznosítható szántóföldeket, valamint üres gyárépületeket is eredményezhet.

A jóléthez szükség van az államra

További kérdéseket vethet föl hosszú távon, hogy Magyarországra a multinacionális nagyvállalatok továbbra is az alacsony hozzáadott értékkel rendelkező munkafolyamatokat szervezik ki, ami az ország gazdaságának, valamint az életszínvonalnak is korlátokat szabhat.

Az egész helyzetet egy ördögi körként lehet elképzelni, amit sokszor neveznek a félperifériás államok csapdahelyzetének. A makroökonómiában létezik egy, az adott ország gazdaságát és az ott élő emberek életszínvonalát befolyásoló mérőszám, a produktivitási ráta, amely röviden azt fejezi ki, hogy egységnyi munkaerő milyen mennyiségű és minőségű termék előállítására képes átlagosan.

A magas produktivitási rátával rendelkező országokban jellemzően dominálnak a szellemi, nagyobb hozzáadott értékkel rendelkező munkafolyamatok, míg a kisebbeket a cégek kiszervezik az alacsonyabb produktivitási rátával rendelkező államokba.

Magyarországnak az alacsony társasági adó mellett még egy nagy előnye van: EU-tag, tehát a kereskedés teljesen nyitott vele Európán belül, másrészt pedig az átlagbérek és az életszínvonal messze van a nyugat-európaitól, így a német, valamint az Európa felé kacsingató távol-keleti vállalatoknak anyagilag ebből a szempontból is megéri hazánkban beruházni.

Azonban ha egy ország erre építi a gazdaságpolitikáját, az nagy rizikót jelent, hiszen a kormányzat úgy is értékelheti a helyzetet, hogy a stratégiájához illeszkedő versenyelőnyt az adózási és támogatási rendszer mellett a viszonylag alacsony produktivitási ráta, valamint azon keresztül a kisebb hozzáadott értékű munkafolyamatok ide szervezése, és a viszonylag alacsony bérszínvonal jelenti.

Elméletben minden ország arra törekszik, hogy a produktivitási rátáját növelje az olyan tényezőkkel, mint az oktatás, a szociális ellátás, valamint az egészségügy fejlesztése. Ebből az is következik – a klasszikus neoliberális gazdaságelmélettel ellentétben –, hogy

A gyakorlat viszont sokszor eltér az elmélettől. Amit ma látunk Magyarországon a köz- és felsőoktatásban, valamint az egészségügyben, az az állami szerepvállalás mérséklése a közalapítványok, a magánegészségügy, illetve az egyházi fenntartású intézmények térnyerésével.

Az állami oktatás, valamint az egészségügy helyzete igen nehéz helyzetbe került, és az idei év eseményeinek tükrében ez még inkább a közbeszéd tárgyává vált. 

(Borítókép: Munkások dolgoznak az épülő új nyíregyházi stadion építkezésén 2023. július 21-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)