A román törvényhozás elutasította, de az Erdélyi Magyar Szövetség folytatja az autonómiaküzdelmet

DNAND20220721070
2023.12.29. 16:00
A román törvényhozás elutasítása ellenére az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) az önkormányzatok és a bukaresti döntéshozatal szintjén is folytatja az autonómiaküzdelmet, és vállalja, hogy újra beterjeszti az autonómiatervezeteket – közölte pénteken az MTI-vel az erdélyi magyar párt országos elnöksége.

A közleményben az elnökség emlékeztetett: csütörtökön a román képviselőház, majd pénteken döntő házként a szenátus is nagy többséggel elutasította a Székelyföld területi autonómiájára és az erdélyi magyarság kulturális autonómiájára vonatkozó törvénytervezeteket. Mint írják, ez „megalázó gyorsasággal, a házszabály rendelkezéseinek többrendbeli megszegésével, szélsőségesen magyarellenes indulatok” közepette történt.

Az EMSZ szerint „noha Románia folyamatosan igyekszik azt a látszatot kelteni a nemzetközi fórumokon, hogy úgynevezett mintaállamként példásan megoldotta a területén élő őshonos nemzeti közösségek helyzetét és jogaik széles körű biztosítását, a valóság azonban ezzel szöges ellentétben áll. A román honatyák elutasító szavazataikkal, magyarellenes kirohanásaikkal is ezt bizonyították, hiszen még csak vitát sem hajlandók folytatni az önrendelkezésről”.

A történtek ellenére továbbra is valljuk: autonómiatörekvésünk a Románia melletti lehető leghatározottabb lojalitásnyilatkozat, az önrendelkezés pedig nem az ország egységét veszélyezteti, hanem régióink fejlődését, közösségeink megmaradását hivatott biztosítani

– húzta alá az EMSZ elnöksége.

A közleményben arra hívták fel a figyelmet, hogy Románia – alkotmányának 6. cikkelyében – elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, kiteljesítéséhez és kifejezéséhez. „Az erdélyi magyarok jogos önrendelkezési igénye ezzel összhangban kerül újra és újra megfogalmazásra. A teljes körű autonómia megteremtését a békés együttélés, az ország stabilitása is megkívánja.”

A párt hangsúlyozta: az erdélyi magyarok önrendelkezésért folytatott küzdelme nem példa nélküli, Európa számos országában ismertek az adott régiókban gazdasági fellendülést, a többség és kisebbség közti rendezett viszonyokat, kulturális sokszínűséget eredményező autonómiaformák. Úgy vélekedtek, hogy a román képviselők elutasító szavazataikkal ezekre is nemet mondanak, „biztos kézzel vezetve ki Romániát Európából”.

A közlemény a legszélesebb körű magyar–magyar együttműködést és a nemzetstratégiai jelentőségű célkitűzések melletti kiállást szorgalmazza, melyek közül az önrendelkezés kivívását nevezi a legfontosabbnak. Megjegyezték: „Jelenünk problémáira egyetlen megoldás van: az autonómia”.

A Székelyföld autonómiastatútumát, a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútumát és a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvényt december 20-án nyújtotta be a román képviselőházban Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke és Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvivő elnöke, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján szereztek képviselői mandátumot. A Székelyföldre vonatkozó autonómiatervezetet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a másik kettőt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szakmai műhelyeiben dolgozták ki.

(Borítókép: Zakariás Zoltán Tusnádfürdőn 2022. július 21-én. Fotó: Veres Nándor / MTI)