Brüsszelből Strasbourgba menekülne az egyik uniós biztos
További Külföld cikkek
-
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
- Floridában indíthatnak eljárást Andrew és Tristan Tate ellen
- Titkos tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államok a Hamásszal
- Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt
- Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Miután az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács-elnök Charles Michel nemrég bejelentette, hogy az Európai Tanács után az Európai Bizottság elnöki pozícióját célozta meg – emiatt el is indul az idei EP-választáson –, több jelenlegi biztos jövője is kérdőjelessé vált, mivel amennyiben nem a jelenlegi EB-elnök Ursula von der Leyen marad a bizottság élén, akkor elképzelhető, hogy egy új elnök más biztosokat nevezne ki az intézmény élére.
Orbán Viktor valóban elfoglalhatja Brüsszelt, kulcspozícióba kerülhet
Charles Michel döntésével új helyzet állt elő.
Belga lapértesülésekre hivatkozva ezért a Politico arról ír – amit az uniós ügyekben mindig naprakész lapnak is megerősítettek –, hogy ilyen lehet a többek között technológiáért, illetve jogállamiságért felelős Reynders is, akinek akad egy B terve is erre az esetre:
Didier Reynders otthagyhatja az uniós politikát, hogy helyette a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára legyen.
Annak ellenére, hogy korábban a belga biztos azt nyilatkozta, továbbra is szívesen látná el biztosi feladatait, Michel elindulásával ez már közel sem annyira egyszerű, ugyanis a szintén belga Michel és Reynders között régóta feszült a viszony. Reynderst korábban épp Michel túrta ki a konzervatív-liberális Reform Mozgalom (Movement Réformateur, MR) vezetéséből, így
valószínű, hogy amennyiben Von der Leyen helyett Michel lenne az Európai Bizottság elnöke, akkor nem tartana igényt Reynders további szolgálatára.

Emiatt Reynders abban reménykedik, hogy a belga kormány – aminek tagja az MR is – őt fogja majd jelölni az Európa Tanács főtitkári posztjára, amit akár már a héten is bejelenthet az Alexander De Croo vezette kormány.
A lapnak az MR egyik politikusa név nélkül azt nyilatkozta, lát rációt abban, hogy Reynders elnyerheti a jelöltséget – ebben az esetben ugyanis a jelenlegi biztos öt év erejéig biztosan nem húzhatná keresztbe Michel terveit.
Az Európa Tanács egy unión kívüli regionális, nemzetközi szervezet, aminek jelenleg 46 tagállama van. Az 1949-ben alapított szervezet egyik legfontosabb eredménye az emberi jogok európai egyezményének az elfogadása, amivel felállították az Emberi Jogok Európai Bíróságát is. A szervezet legfőbb feladatai az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság védelme.
Reynderst egyébként már 2019-ben is jelölték a kormányközi nemzetközi szervezet élére, azonban akkor alulmaradt a jelenleg posztot betöltő horvát Marija Pejcinovic Buriccsal szemben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
február 27., 18:58
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait
Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.
február 27., 18:11
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
február 27., 17:49
- Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
tegnap, 21:43
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét
A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.
február 27., 06:28
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
tegnap, 14:04
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
tegnap, 12:59
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
tegnap, 11:43
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
tegnap, 10:29
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.
február 27., 13:00
- Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani
A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.
február 27., 06:57
- Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között
Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.
február 27., 12:52
- Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni
A miniszterelnök nem kapott meghívót.
február 27., 10:52
- Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját
A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.
február 27., 08:20
- Külföld
Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben
A fivéreket az elmúlt években többször helyezték kényszerintézkedések alá.
február 27., 11:35
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt
A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.
február 27., 11:50
- Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról
A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.
február 27., 11:38
- Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Külföld
Spanyolországot is elérte a fenyegetési hullám, mintegy 30 iskolában volt bombariadó
A leveleket egy mentálisan zavart férfi küldte.
február 27., 16:43
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
tegnap, 09:21