Japán új felderítő műholdat indított Észak-Korea megfigyelésére
A délnyugati Kagosima prefektúrában található Tanegasima űrközpontból az indítást a vállalat honlapján közvetítették – írja az MTI.

Az űreszköz a 2018-ban indított Optical 6 műholdat váltja fel, mivel az hamarosan eléri élettartama végét. Az Optical 8 műholdat egy H–2A hordozórakétával állították pályára. Ez volt a hordozórakéta 48. indítása 2001 óta, amivel a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) által kifejlesztett rakéta sikerességi aránya 97,92 százalékra emelkedett.
A tervek szerint összesen 50 indítást hajtanak végre, ezt követően a hordozórakétát egy új típussal, a H3-sal váltják fel.
Japán azonban küzd az átállással, az első H3-as tesztindítása tavaly márciusban kudarcot vallott. A H3 második tesztindítását február 15-re tervezik.
Japán 1998-ban indított állami programot felderítő műholdak indítására, miután Észak-Korea felbocsátotta a Taepodong–1 rakétát. Ennek második fokozata a japán Honsu sziget északkeleti része fölött repült el, és a Csendes-óceánba zuhant. A rakéta pályára állította a kelet-ázsiai ország első mesterséges műholdját, a Kvangmjongszong–1-et. Azóta a program keretében több mint 15 különböző műholdat bocsátottak fel, amelyek közül néhányat már nem használnak, mivel élettartamuk lejárt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit
Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.
március 21., 14:19
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
tegnap, 18:00
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
tegnap, 14:28
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik
A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.
március 21., 10:21
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13