Josep Borrell: Meg kell kezdeni a tárgyalást egy palesztin állam létrehozásának terveiről
További Külföld cikkek
- Nyugtalanság lett urrá a szerb faluban, ahonnan eltűnt a kétéves kislány
- Zombi drognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
- Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
- Gyurta Dániel is Moszkvába utazott Szijjártó Péterrel
- Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Meg kell kezdeni a megbeszélést a kétállami megoldás, Izrael mellett egy palesztin állam létrehozásának konkrét terveiről – jelentette ki Josep Borrell, az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben hétfőn.
Az újságíróknak nyilatkozó Borrell azt mondta, hogy Izrael helytelen úton jár, és nem építhet békét kizárólag katonai eszközökkel. Kitért arra is, hogy a jelenleginél már nem lehet rosszabb a humanitárius helyzet a Gázai övezetben.
Hadja Lahbib, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Belgium külügyminisztere is arról beszélt, hogy Gázában azonnali tűzszünetre van szükség, továbbá két, egymás mellett békében élő államot kell létrehozni, mert ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a fenntartható béke helyreálljon a régióban.
Mivel a katonai megoldás nem hozhat megoldást, az izraeli, a palesztin, a szaúd-arábiai, az egyiptomi és a jordániai külügyminiszterrel tervezett hétfői megbeszéléseken az EU politikai megoldásra fog törekedni
– jelentette ki, nem zárva ki egy közeljövőben megvalósuló brüsszeli békekonferencia lehetőségét.
A külügyminiszterek a kétállami megoldást szorgalmazzák
Stéphane Séjourné francia külügyminiszter azt mondta, bízik abban, hogy az Európai Unió szankciókat fog bevezetni a ciszjordániai palesztinok ellen erőszakos cselekményeket elkövető izraeli telepesekkel szemben.
Annalena Baerbock német külügyminiszter azonban arról beszélt, hogy nem lehet béke a Közel-Keleten mindaddig, amíg a Hamászt fel nem számolják. Azonban ő is a kétállami megoldásban látja a helyzet tisztázásának egyetlen lehetőségét.
Véleménye szerint ehhez biztosítani kell, hogy a terrorszervezet ne részesülhessen semmilyen pénzügyi támogatásban. Ezzel összefüggésben üdvözölte, hogy pénteken az Európai Unió Külügyek Tanácsa a Hamász terrorszervezetet és a palesztin Iszlám Dzsihád nevű iszlamista szervezetet érintő korlátozó intézkedések célzott keretét hozta létre, és hat embert jegyzékbe vett.
Mint megírtuk, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton Gáza jövőjéről tárgyalt Joe Biden amerikai elnökkel. Elutasította a palesztin szuverenitást követelő felhívásokat, és kijelentette, hogy Izrael biztonsági szükségletei összeegyeztethetetlenek a palesztin államisággal.
Netanjahu hallani sem akar a kétállami szuverenitásról
„Ha ebbe belemegyünk, katonáink hiába estek el.”
Szaúd-Arábia feltételként szabta a palesztin állam megteremtését
A szaúdi külügyminiszter, Feiszal bin Farhán Ál Szaúd a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) alkalmából adott interjújában leszögezte, hogy Szaúd-Arábia nem fogja normalizálni a kapcsolatait Izraellel és a Gázai övezet háború utáni újjáépítésében sem vesz részt mindaddig, míg nem készül hiteles terv a palesztin állam megteremtésére.
Ha csupán visszatérünk az október 7. előtti status quóhoz, úgy, hogy az újabb, a mostanihoz hasonló helyzethez vezet, mint az már megtörtént, akkor nem ülünk tárgyalóasztalhoz
–jelentette ki.
Izrael 2020-ban, az úgynevezett Ábrahám-egyezmények keretében már megállapodott az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel arról, hogy normalizálják diplomáciai kapcsolataikat. Szaúd-Arábia amerikai közvetítéssel szintén tárgyalást folytatott Izraellel a két ország kapcsolatainak normalizálása céljából, de Izrael gázai övezeti bombázásai miatt közölte, hogy szünetelteti az egyeztetéseket. Korábban Izrael az arab országok közül csak Egyiptommal és Jordániával tartott fenn diplomáciai kapcsolatot.
A palesztinok a saját államukat az 1967-es határok között, a Gázai övezettel együtt, Kelet-Jeruzsálem fővárossal akarják megalakítani, ám az erről szóló tárgyalási folyamat csaknem 15 éve megszakadt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
31 perce
- Címlapon
Zombi drognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
13 perce
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása
A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.
március 20., 10:13
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
38 perce
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
4 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
8 órája
- Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában
Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.
március 20., 13:20
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Külföld
Nyugtalanság lett urrá a szerb faluban, ahonnan eltűnt a kétéves kislány
A kétéves kislány holttestét egy év után sem találták meg.
7 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
17 perce
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42