A szlovák külügyminiszter fontos kérdésekről tárgyalt román kollégájával

2024.01.27. 06:44
Szlovákia támogatja Románia teljeskörű csatlakozását a schengeni övezethez, mivel nem felejtették el, hogy elsők között ismerték el függetlenségüket – Juraj Blanár szlovák külügyminiszter román kollégájával történt egyeztetés során Bukarestben.

Közös sajtóértekezletükön a szlovák diplomácia vezetője felidézte: a két ország szoros kapcsolatát jól példázza, hogy Románia elsőként ismerte el Szlovákia függetlenségét, Szlovákia pedig elsőként ratifikálta Románia csatlakozását az Európai Unióhoz.

A szlovák külügyminiszter megerősítette: Szlovákia támogatja Románia teljes körű schengeni csatlakozását, illetve felvételét a Gazdasági és Együttműködési Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – ez utóbbira szerinte 2025-ben kerül majd sor. Hozzátette: jó esélyt lát a jelenleg évi 4,4 milliárd eurós kereskedelmi forgalom és a gazdasági kapcsolatok bővítésére, például a páncélozott járművek gyártásában, illetve a kis méretű moduláris atomreaktorok telepítésében.

Hasonlóan vélekednek az ukrán háborúról

Juraj Blanár szerint Pozsony és Bukarest álláspontja az ukrajnai háborúval kapcsolatban is egybecseng. Kifejtette: az 5,5 millió lakosú Szlovákia számára rendkívül fontos a nemzetközi jog betartása, határozottan elítéli Oroszország általi megsértését, és továbbra is kész humanitárius segítséget nyújtani Ukrajnának.

Ukrajnát annyira elaknásították, hogy szakértők szerint a mentesítése akár fél évszázadot is igénybe vehet.

– mutatott rá. Szlovákia kész ehhez segítséget nyújtani, ugyanakkor üdvözölte azt a román-török-bolgár megállapodást is, amely a Fekete-tengerben sodródó tengeri aknák begyűjtését tűzte ki célul.

A nemzetiségi jogokról is szó esett

A romániai szlovák kisebbségről szólván Juraj Blanár megköszönte, amit Bukarest ezért a nemzeti közösségért tesz. 

Luminita Odobescu a pénteki sajtóértekezleten felidézte: az első szlovákok 220 éve telepedtek meg a ma Romániához tartozó térségekben. Úgy értékelte: a Szlovákiában élő román és a Romániában élő szlovák közösség értékes összekötő kapocs a két ország együttműködésében, a jogi és intézményi támogatást is megkapnak kultúrájuk, identitásuk, nyelvük megőrzéséhez.

A bukaresti román-szlovák külügyminiszteri találkozó alkalmával a kölcsönös tanulmányi ösztöndíjakat, doktoranduszok cseréjét lehetővé tevő, a 2024-28-as időszakra szóló oktatási programokról írtak alá megállapodást – írja az MTI. A 19 millió lakosú Romániában tízezren vallották magukat szlováknak a legutóbbi, 2021-es népszámláláson.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 órája

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.

51 perce

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Címlapon
Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre

Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre

„Komolyan aggódom Hódmezővásárhelyért, ahol évek óta a gyűlölet uralkodik.”

2 órája

  • Címlapon
Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le

Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le

Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.

2 órája

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33