Kíméletlenül, egy elképesztő akcióban csapott le az izraeli kommandó

2024.01.30. 14:22
Magukat palesztinnak álcázó izraeli kommandósok egy ciszjordániai kórházban öltek meg kedden három palesztin fegyverest, akik közül gyanújuk szerint az egyik éppen terrortámadást készült elkövetni, a másik kettő pedig korábban vett részt valamilyen támadásban – közölte az izraeli hadsereg és a rendőrség.

Egy kórházi biztonsági kamera által készített és az internetre felkerült felvétel tanúsága szerint tucatnyi kommandós – akik közül három nőnek öltözött, kettő pedig egészségügyi alkalmazottnak – géppisztollyal a kezében ment végig sietve a dzseníni Ibn Szina kórház egyik folyosóján.

a megölt palesztin fegyveres egy bizonyos 27 éves Mohamed Dzsalamne, aki a hadsereg gyanúja szerint éppen terrortámadásra készült.

A Hamász iszlamista szervezet Izrael elleni október 7-i támadásából kapott ihletet ehhez: „Dzsalamne terrortámadást akart végrehajtani, és a kórházat rejtekhelyként használta, ezért ártalmatlanították” – közölte a hadsereg. A két másik palesztin az izraeli katonaság szerint a Hamásszal szövetséges Iszlám Dzsihád dzseníni sejtjének tagja volt, és korábban részt vett izraeliek elleni támadásban.

Hivatalos palesztin forrásból egyelőre nem erősítették meg a megölt palesztinok kilétét. A kórházi akcióról azonban a Ciszjordánia polgári kormányzását ellátó Palesztin Hatóság hivatalos rádiójának számító Palesztina Hangja is beszámolt – összegezte az MTI.