Csaknem 150 ezren tüntettek Németországban az AfD ellen

2024.02.03. 21:11
Mintegy 150 ezer ember vonult szombaton az utcákra Berlinben, hogy tiltakozzon a Németországban széles körben szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak (AfD) párt ellen.

A Reichstag épülete előtt összegyűlt tömeg azt skandálta: „mi vagyunk a tűzfal”. A párt elleni tüntetéshullám már negyedik hete tart országszerte – írja az MTI.

Szombaton a főváros mellett hasonló demonstrációkat tartottak Drezdában, Freiburgban, Augsburgban, Krefeldben és Hannoverben is.

Olaf Scholz német kancellár az X közösségi oldalon azt írta, az országos szintű, tömeges megmozdulás erős jelzés a demokrácia és a német alkotmány mellett. A kancellár szavai szerint azért gyűlnek össze sokan szerte Németországban, hogy tiltakozzanak a múlt elfeledése, a gyűlölet és a gyűlöletbeszéd ellen.

A hét elején a Forsa közvélemény-kutatása kimutatta, hogy bár az AfD támogatottsága – július óta először – 20 százalék alá esett, a párt továbbra is a második legnépszerűbb politikai erő Németországban. A népszerűségi listát a jelenleg ellenzéki konzervatívok vezetik, míg Scholz szociáldemokrata pártja a harmadik helyen áll.

A tiltakozások annak hatására szerveződtek meg, hogy januárban kiderült: az AfD két magas rangú képviselője részt vett egy olyan rendezvényen, amelyen egyebek között bevándorló-hátterű német állampolgárok tömeges kitoloncolásának tervéről tanácskoztak. Az AfD tagadja, hogy a javaslat megvalósítása a párt elképzelései között szerepelne.