Trump sokkal nagyobb veszélyt jelent Európára, mint Vlagyimir Putyin?

A hidegháború befejezése után Európa továbbra is természetesnek vette az Egyesült Államok biztonsági ernyőjét, csökkentette a védelmi kiadásokat, nem tudta megállítani a boszniai népirtást az 1990-es évek elején, és nem volt hajlandó politikai szerepet vállalni a szíriai válság megoldásában, noha továbbra is a régió legnagyobb humanitárius segélyezője maradt. Miután Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát, sokan arra számítottak, hogy az európaiak vonakodni fognak attól, hogy Kijevnek segítsenek.

Legutóbb, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök átlépte az ukrán határokat – 2014-ben annektálta a Krímet –, Európa gyenge szankciókkal és félszívű diplomáciai kompromisszumkísérletekkel válaszolt, miközben növelte függőségét az orosz gáztól – írja elemzésében a Foreign Affairs című, külpolitikai témákra specializálódott magazin. A cikket öt szerző jegyzi, köztük Arancha González Laya, volt spanyol külügyminiszter és Camille Grand, aki 2016 és 2022 között a NATO főtitkárhelyettese volt.

Az elmúlt néhány évben a világ megpillanthatta egy erősebb Európa képét. A kontinens országai egységes frontot tartottak fenn az orosz agresszióval szembeni ellenállásban, menekültek millióinak befogadásában, az orosz gázszállításokról való fájdalmas leválás koordinálásában, az Oroszországgal szembeni szigorú gazdasági szankciók és exportkorlátozások bevezetésében, az ukrán katonák kiképzésében, valamint Ukrajna meghívásában az Európai Unióhoz való csatlakozásra.

Az Ukrajnának szánt 53 milliárd dolláros uniós segélycsomag, amelyet februárban akartak jóváhagyni, az Egyesült Államok által Kijevnek nyújtott összeg kétszeresére emelte Európa gazdasági és katonai támogatását, beleértve a többéves kötelezettségvállalásokat is. 2007 óta először fordult elő, hogy az EU még arra is bizalmat kapott, hogy jelentős bővítést hajtson végre. Decemberben 2023-ban kiterjesztette a tagjelölti státuszt Grúziára, és csatlakozási tárgyalásokat indított Moldovával és Ukrajnával.

Ezeket a lépéseket szilárd transzatlanti kapcsolatok támasztották alá. Az európai vezetők azonban nem számíthatnak az Egyesült Államok barátságára. Fel kell készülniük arra a lehetőségre, hogy egy év múlva az Egyesült Államokat ismét Donald Trump fogja vezetni. Az elnökjelölti előválasztási kampánya során Trump azt sugallta, hogy ha 2024 novemberében újraválasztják, akkor tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború „24 órán belüli” befejezéséről, követelni fogja, hogy Európa térítse meg az Egyesült Államoknak az Ukrajnának adott lőszerek árát, kilép a párizsi klímaegyezményből, és a globális gazdaságot azzal forgatja fel, hogy általánosan tízszázalékos importvámot vet ki.

Tavaly decemberben az amerikai szenátus elfogadott egy intézkedést, amely megnehezíti Trump számára, hogy egyoldalúan kivonja az Egyesült Államokat a NATO-ból. Az európaiak azonban nem számíthatnak zökkenőmentes katonai együttműködésre a Trump-kormányzattal: Trump nagyon nem kedveli a szövetséget, és amikor kiválasztja a személyzetét, valószínűleg le fogja váltani a tapasztalt bürokratákat hozzá hűséges emberekre. Putyin valószínűleg a legkisebb arra vonatkozó célzást, hogy Trump esetleg nem teljes mértékben tartja tiszteletben a NATO 5. cikkelye iránti elkötelezettséget, úgy értelmezné, mint felhívást arra, hogy tesztelje a transzatlanti szövetség szilárdságát.

Az európai vezetők már jóval azelőtt, hogy Oroszország megszállta volna Ukrajnát, tudták, hogy lépniük kell – ami részben azt jelenti, hogy kevésbé támaszkodnak az Egyesült Államokra. Az európai adósságválság arra ösztönözte az EU-t, hogy jobban integrálja bankrendszereit. Bizonyos szempontból Trump ciklusa a nagyobb önállóság felé terelte az EU-t, mivel a volt elnök bebizonyította, hogy a saját érdekeit tekinti egyetlen szövetségesének. Az EU létrehozta az európai védelmi alapot, és konstruktívabb kapcsolatot alakított ki a NATO-val. A világjárvány idején az európai országok az EU bizottságát bízták meg az oltóanyagok beszerzésével, és a bizottság először vett fel nagy összegű hitelt Európa gazdasági fellendülésének finanszírozására.

A viszontagságok haszna

Trump első négy éve arra kényszerítette az európai döntéshozókat, hogy egy sokkal kevésbé következetes és elkötelezett amerikai elnökkel tervezzenek, aki a transzatlanti kapcsolatokra kifejezetten tranzakciós szemlélettel tekintett. Az európai vezetőknek hagyományosan több közös vonásuk volt a demokrata, mint a republikánus amerikai elnökökkel, és a transzatlanti kapcsolat már jóval Trump hivatalba lépése előtt is feszült volt: gondoljunk csak George W. Bush elnök iraki háborújára.

A Trump által támasztott kihívások azonban újak voltak. Ő volt az első amerikai elnök, aki nem családtagként kezelte Európát. Láthatóan jobban érezte magát az olyan tekintélyelvű uralkodókkal, mint Putyin és Hszi Csin-ping kínai elnök, mint az olyan demokratikusan megválasztott európai vezetőkkel, mint Angela Merkel német kancellár. Trump nem habozott kilépni a 2015-ös iráni megállapodásból, amelyet Barack Obama elnök az EU-val és az E3-akkal – Franciaországgal, Németországgal és az Egyesült Királysággal – közösen hozott tető alá.

Nem egyeztetett az európai vezetőkkel, sőt még csak nem is tájékoztatta őket, mielőtt olyan jelentős külpolitikai lépéseket tett volna, mint a 2020-as Ábrahám-megállapodások aláírása vagy az amerikai csapatok kivonása Szíriából. Trump nem csak az Egyesült Államoknak az EU-val kötendő kereskedelmi megállapodásra vonatkozó terveit söpörte le az asztalról. Példátlan protekcionista intézkedéseket vezetett be, amelyek az európai exportőröket célozták meg.

Trump intézkedései galvanizáló hatással voltak Európára: az Egyesült Államok központi szerepet játszott magának az EU-nak a kialakításában, de aztán úgy tűnt, hogy az ország kivonul a szabályokon alapuló nemzetközi rend támogatásában betöltött vezető szerepéből. Európa vezetői rájöttek, hogy kontinensüknek szuverénebbé és önállóbbá kell válnia – egyszerűen fogalmazva: képzettebbé és felelősségteljesebbé kell válnia a világ ügyeiben. Fel kellett lépniük a multilaterális rendszer fenntartása érdekében.

Ami a biztonságot illeti, Trump támadásai Európa alacsony védelmi kiadásai ellen és a NATO-ból való kilépéssel kapcsolatos fenyegetései arra késztették az EU-t, hogy ösztönözze az európai országokat arra, hogy többet költsenek a védelemre.

Más jelenségek azonban, amelyek a Trump-érában jelentek meg, nehezebben kezelhetőnek bizonyultak – főként a törvény és a rend, valamint a centrista demokrácia elleni retorikai támadásai. Amikor Trump 2020-ban nyomást gyakorolt Ukrajnára, hogy árthasson demokrata riválisának, legitimálta ezt a taktikát más szereplők számára. Az európai populista erők Trump forgatókönyvéből játszottak, amikor a bevándorlásról volt szó, akadályozva az EU arra irányuló erőfeszítéseit, hogy általános migrációs politikát vezessen be.

Összességében Trump aktívan támogatta a jobboldali nacionalistákat, a populistákat és az EU-ellenes hangokat Európában. Mivel az EU 2024 júniusában parlamenti választások elé néz, fennáll a valós veszélye annak, hogy ezek az erők teret nyernek.

– írják a szerzők.

Double trouble

Trump egy második ciklusában még ellenségesebb lehet Európával és az európai értékekkel szemben, ami drámaian megnöveli a kontinens biztonságát fenyegető kockázatokat, és súlyosbítja a már meglévő nehézségeket. Egy újraválasztott Trump teljesen elszakadna a régi, demokráciapárti republikánus establishmenttől. Valószínűleg olyan lojális adminisztrációval venné körül magát, akik nem kérdőjelezik meg döntéseit. Ráadásul a világ már hozzászokott felháborító kijelentéseihez és döntéseihez, így az egyes kihágásokat kevésbé érezné sokkolónak – és kevésbé kulcsfontosságúnak azt, hogy ellenálljon.

A legnagyobb közvetlen veszély, amelyet egy második Trump-időszak jelent, egyértelmű: Trump már jelezte, hogy megszüntetné az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatást. Bár az európaiak növelik a Kijevnek nyújtott pénzügyi és katonai támogatásukat, mind kétoldalúan, mind az EU eszköztárának felhasználásával, erőfeszítéseik nem képesek teljes mértékben helyettesíteni az amerikai katonai segítséget. 

Az európaiaknak azt kell megérteniük, hogy egy izolacionista Egyesült Államok jelentette kockázat túlmutat Európa keleti határán. Az európaiak évtizedek óta együtt élnek a védelmi költségvetésük és képességeik jelentős hiányosságával. Ez magyarázza az európai országok korlátozott képességét a védelmi ipari termelés felfuttatására, hogy felfegyverezzék Ukrajnát és feltöltsék a lőszer- és fegyverkészleteket. Az európaiak észszerűen feltételezték, hogy az Egyesült Államok vészhelyzetben átveszi a vezetést.

Az Egyesült Államok alapvető hozzájárulása az európai biztonsághoz már nem elsősorban katonák révén történik, mint a hidegháború idején, hanem olyan területeken, mint a hírszerzés, a felderítés és a megfigyelés, a stratégiai légi szállítás, a légi utántöltés, valamint az űrbeli megfigyelés és kommunikáció. Emellett kényelmet is nyújt a nukleáris elrettentés formájában, és garantálja azt, hogy szükség esetén gyorsan bevethető legyen jelentős mennyiségű, magasan képzett haderő. A gyakorlatban jelenleg az Egyesült Államok az egyetlen olyan NATO-szövetséges, amely valóban „teljes haderőcsomaggal” rendelkezik.

Egy második Trump-elnökség kockázatai azonban jóval túlmutatnak a védelmi és biztonsági kérdéseken. Trump alatt az amerikai–kínai kapcsolatok tovább romolhatnak. Ez nehéz helyzetbe hozná azokat az európai cégeket, amelyek mindkét joghatóság területén tevékenyek – másodlagos szankciókkal fenyegetve Trump aktívan rákényszeríthetné az európai vállalatokat, hogy szüntessék be a kínai tevékenységüket, vagy nyomást gyakorolhatna az európaiakra, hogy blokkolják a kínai befektetéseket Európában.

Trump megígérte, hogy újraválasztása esetén tízszázalékos vámot vet ki minden importra, és egy ilyen lépés hatása – amennyiben a kongresszus jóváhagyja – nagyon is érezhető lenne Európában. Európa digitális szuverenitását is érintheti az újraválasztott amerikai elnök. A földrajzihely-meghatározás, a műholdas kommunikáció, a felhőalapú számítástechnika, az adatvédelem és a mesterséges intelligencia terén Európa függ az Egyesült Államoktól, és sérülékeny a zavarokkal szemben.

Ha Trumpot újraválasztják, az Európa egységét fenyegető kockázatok jelentősek lesznek. Egyes európai vezetők kísértést érezhetnek arra, hogy kétoldalú megállapodásokat kössenek az Egyesült Államokkal, hogy rövid távon megpróbálják garantálni országuk biztonságát. Az európaiaknak azonban nem szabad elfelejteniük, hogy Trumpra nem lehet támaszkodni – és hogy az Egyesült Államok nem tudja örökké garantálni Európa biztonságát. Ahelyett, hogy a nemzeti önállóságra játszanának, inkább egy integráltabb Európát kellene létrehozniuk – írják a szerzők. 

Borítókép: Donald Trump republikánus elnökjelölt, volt amerikai elnök a támogatókra mutat az Atkinson Country Clubban tartott kampánygyűlés végén 2024. január 16-án Atkinsonban, New Hampshire államban. Fotó:  Brandon Bell / Getty Images)