A világ egyik legveszélyesebb helyén rabolták el, vérfürdőbe torkollt a mentőakció

2024.02.07. 16:28
A világsajtó tele van Phillip Mehrtens történetével, mert éppen a héten egy éve, hogy az új-zélandi kereskedelmi gép pilótáját elfogták Új-Guinea nyugati részén, vagyis Nyugat-Pápuában. Az új-zélandi külügyminisztérium az évfordulón újabb közleményben követelte állampolgára szabadon bocsátását a térség függetlenségéért harcoló fegyveresektől.

A közleményből annyi derül még ki, hogy továbbra is dolgoznak az indonéz hatóságokkal a túsz kiszabadításán. A közlemény megjelenése után nem sokkal a fegyveresek szóvivője közölte, hogy humanitárius okok miatt elengedik majd a pilótát, de azt nem mondta meg, hogy pontosan mikor.

A történet tavaly februárban kezdődött, amikor Mehrtens kis kereskedelmi gépével, amely a Susi Airlinesé, leszállt Nyugat-Pápuában, Paro közelében. Öt utassal a fedélzetén érkezett, és fel kellett volna vennie 15 embert visszafelé, azonban a landolás után fegyveresek rohanták meg őket, kirángattak mindenkit a gépből, majd felgyújtották azt. Az öt utas szabadon elmehetett, mert ők őslakos pápuák voltak, a pilótát azonban túszul ejtették.

Rejtekhely az őserdőben

Az elmúlt egy évben nem sok mindent lehetett tudni arról, hová vitték Mehrtenst. A 37 éves pilótát Új-Zélandon képezték ki, néhány éve pedig Balin él a feleségével és gyermekével, folyékonyan beszél indonézül (bahasa). Évek óta repül az indonéz Susi Airlines gépeivel, Új-Guinea legtávolabbi, közutakon elérhetetlen részeibe szállított árut. 

Nyugat-pápuai szabadságharcosok az elfogott új-zélandi pilótával
Nyugat-pápuai szabadságharcosok az elfogott új-zélandi pilótával
Fotó: United Liberation Movement for West Papua

A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Nyugat-Pápua Nduga régiójában rejtegetik, egy esőerdővel borított, szárazföldön szinte megközelíthetetlen térségben. Még a bennszülött pápuák is különösen veszélyesnek tartják ezt a fegyveresek ellenőrizte térséget, és kerülik. A pilóta fogvatartói időről időre közzétettek róla képeket és videókat, amelyek szerint jó fizikai állapotban van, és jó egészségnek örvend. Őrzői szerint a legfontosabb, hogy foglyukat normális körülmények között tartsák. Azért a fotók mindig úgy ábrázolják a pilótát, hogy íjakkal és gépfegyverekkel felszerelkezett szabadságharcosok és őslakosok gyűrűjében ül, vagy áll éppen. 

Elrablói a Szabad Pápua Mozgalom fegyveres szárnyának tagjai. Tehát a Nyugat-Pápua Nemzeti Felszabadítási Hadsereg Eganius Koyega vezette csoportja őrzi a foglyot. Ők a túszejtés után azonnal azt követelték, Új-Zéland gyakoroljon nyomást Indonéziára, hogy Dzsakarta egyezzen bele Nyugat-Pápua elszakadásába, ami teljesen lehetetlen elképzelés. 

A függetlenségi mozgalmak gyakorlatilag ötven éve aktívak a térségben. 1969-ben ugyanis az ENSZ ellenőrzése alatt tartottak egy népszavazást az egykori holland gyarmat sorsáról, amelynek nyomán a terület Indonéziához került. Azonban a helyiek azóta is azt állítják, hogy a referendum nem volt sem szabad, sem tisztességes, egyszerűen elcsalták azt. Indonéziának azonban nagyon fontos a nyersanyagokban gazdag Nyugat-Pápua.

A fegyveres akciók 2018 után váltak egyre intenzívebbé. Ugyanis 2018 decemberében Koyega és emberei megtámadták a transzpápua autópálya építkezésének egyik helyszínét, és megöltek 19 indonéz munkást. Az indonéz kormány projektje éppen a legelhagyottabb térségekbe igyekszik eljuttatni a közlekedés lehetőségét. Koyegáék azt állították, hogy nem munkásokkal végeztek, hanem az indonéz hadsereg műszaki alakulatának tagjaival, azaz katonákkal. Ezt követően Koyega háttérrégióját – Ndugát – szinte megszállták az indonéz katonák.

A térség egyik szakértője azt mondja, hogy a függetlenséget szinte valamennyi őslakos pápua támogatja, így a fegyveres mozgalmat is, mert más módot nem látnak arra, hogy megszabaduljanak az indonéz fennhatóságtól.

A 2018-as támadás után egyre több indonéz katonát dobtak át Nyugat-Pápuára, emiatt az őslakosok otthagyták otthonaikat, elmenekültek az erdőkbe, városok néptelenedtek el, a gyerekek sokfelé már nem járnak iskolába, egészségügyi ellátásuk megoldatlan

– tette hozzá Cammi Webb-Gannon, az ausztrál Wollongong Egyetem Nyugat-Pápua Projektjének koordinátora. 

Megszakadtak a tárgyalások, csődöt mondtak a kommandósok

Ebben a helyzetbe esett tehát fogságba Mehrtens. Új-Zéland viszont nem enged a szabadságharcosok követeléseinek, nem tárgyal Koyegával, és nem akar beavatkozni Indonézia belügyeibe, számára fontos a jó kapcsolatok fenntartása Dzsakartával. Persze a háttérben helyi vezetőkkel, vallási vezetőkkel folyt egyeztetés, de a pilóta elengedéséig nem jutottak el.

Aztán a puhatolózó egyeztetések megszakadtak, mert a pápua rendőrség többször megpróbálta elérni a helyet, amelyről úgy gondolta, hogy ott tarthatják fogva Mehrtenst, de nem jártak sikerrel.

Koyega azért lett annyira elszánt, mert indonéz katonák végeztek korábban fiával. Ezért sem sikerült még egyetlen rajtaütés sem, mert úgy ismeri a pápuai felföld dzsungeleit, mint a tenyerét, és mindig egérutat nyert üldözői elől. Tavaly márciusban az indonéz katonák a túszként fogva tartott pilóta kiszabadításáért indított egyik akció alkalmával bekerítették Koyegát és embereit, akik egy durva, sok halálos áldozattal járó összecsapás végén megint eltűntek a sűrű erdőségben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

1 órája

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

1 órája

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

47 perce

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

4 órája

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

3 órája

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40