Hasonló vereség vár idén a brit konzervatívokra, mint 1997-ben?

Untitled-1
2024.02.08. 14:39
Ráfordulva az idei brit választásokra egyre több elemző teszi fel a kérdést, hogy vajon mekkora lesz a zakó a Toryknak? Hasonló 1997-hez, vagy esetleg még méretesebb?

Megjöttek ugyanis a választás – feltételezett – évének, azaz 2024-nek az első – januári – közvélemény-kutatási adatai, amelyek szerint a Munkáspárt 19 százalékkal verne rá a Konzervatív Pártra, ha most lennének a választások – írja az Evening standard a lap számára készült Ipsos-felmérés alapján. A londoni kormány elméletileg 2025 januárjáig húzhatja a választások kiírását, de a legvalószínűbb időpont valamikor 2024 vége felé lehet.

1997 januárjában a Tony Blair vezette Labour 21 százalékkal előzte a konzervatívokat. Sok jel mutat arra, hogy hasonló politikai végkifejlet jöhet idén is, bár a világ teljesen más most, mint volt 1997-ben. Ha esetleg Rishi Sunak kicsit tologatná a parlamenti választások végleges idejét, akkor talán másként állhatna a megmérettetés elé, mint John Major 1997-ben. A konzervatívok már majdnem 14 éve kormányoznak, eddig öt miniszterelnököt adtak.

Az elmúlt tíz brit választás közül öt esetben mértek 10 vagy annál nagyobb százalékpontnyi különbséget egy évvel a választások előtt a két fő politikai erő között. Margaret Thatcher például 6 pontos hátrányból fordított és nyert 1987-ben, 11 százalékos előnnyel.

Persze a Munkáspártnak is vannak most olyan problémái, amelyekkel nem kellett szembesülnie 1997-ben. A pártvezető, Keir Starmer elégedettségi mutatója mínusz 21 százalékon állt (30 százalék volt elégedett és 51 százalék elégedetlen a tevékenységével), míg Tony Blair hasonló mutatója +18 százalékon volt 1997 januárjában.

A legégetőbb kérdések

Más volt mind a belpolitika, mind a külpolitikai helyzet 1997-ben és 2024-ben. Ugyanakkor a legégetőbb téma negyedszázada az NHS, vagyis az egészségügy és az oktatás helyzete volt, mindkettő nagyon kedves téma a Munkáspárt számára. Legelszántabb támogatói körében jelenleg az egészségügy 22 százalékon, a megélhetési költségek problémájának napirenden tartása pedig 17 százalékon áll, azaz nagyon is foglalkoztatja a brit baloldali szavazókat.

2023 decemberében a megkérdezettek 29 százaléka vélte úgy, hogy a Munkáspárt jobban fogja kezelni a gazdasági kérdéseket, mint azt teszik a konzervatívok. Ugyanakkor 28 százalékuk szerint sikertelenek lesznek ezen a téren, míg 34 százalékuk szerint semmi sem fog változni.

A bevándorlás kérdésében még kiegyenlítettebb a szavazók véleménye, 24 százaléka gondolja úgy, hogy sikeresebbek lesznek a munkáspártiak, ugyanakkor 26 százalékuk szerint nem, míg 40 százalékuk szerint minden marad ugyanígy.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg minden tíz szavazókorú brit közül nyolc elégedetlen azzal, ahogyan a kormány irányítja az országot. Kétharmaduk már hosszabb ideje mondogatja, hogy megérett az idő a váltásra. Ezek a határozott vélemények pedig igenis fontosabbak a kormányváltáshoz, mint az, hogy ki mit gondol a Munkáspárt kormányzati képességiről.

Most az látszik, hogy a protestszavazatok is a Munkáspárthoz csapódnak majd, a mérések szerint sokan inkább azért fognak a Keir Starmer vezette pártra voksolni, mert a Toryk ellen akarnak szavazni, nem azért, mert a munkáspártiak meggyőzték volna őket saját teljesítményükkel.

Miben gyengébbek a konzervatívok most, mint negyedszázada?

Nem csak az árulkodó, hogy magasan vezetnek az év eleji felmérésekben a munkáspártiak, hanem az is, hogy egyéb területeken rosszabbul teljesítenek a konzervatívok, mint 1997 januárjában. A legutolsó – decemberi – felmérések azt mutatják, hogy az átlagos elégedettség a kormány munkájával mínusz 70 pont, szemben az 1997 januári mínusz 50 ponttal.

A miniszterelnök munkájával elégedettek átlaga mínusz 48 pontra jött ki, ez az érték '97-ben még „csak” mínusz 30 pont volt. Ugyanakkor annak a kérdésnek az átlagos értéke, hogy a gazdaság teljesítménye mit mutat, most decemberben mínusz 28 pont volt, míg negyedszázada nulla.

Bár nem szabad elfelejteni, hogy a választás évében mindig meg van annak a lehetősége, hogy alapvetően vagy drasztikusan megváltozik valami miatt a közhangulat, és a Munkáspárt ellen fordul a közvélekedés, azonban ettől függetlenül a Toryk elég nagy bajban vannak. Még annak ellenére is, hogy teljesen más a mostani, mint az 1997-es közeg, de benne van a lehetősége, hogy a jelenlegi ellenzék földcsuszamlásszerű győzelmet arasson. Az idő azonban egyre fogy a konzervatívok számára, hogy fordítani tudjanak a jelenlegi felálláson.

De azért továbbra is ott a kérdés, hogy a Munkáspárt képes lesz-e önállóan kormányt alakítani győzelme esetén, vagy szüksége lesz-e valamelyik kisebb párt támogatására.

(Borítókép: Keir Starmer és Rishi Sunak. Fotó: Leon Neal, Dan Kitwood / Getty Images)