Bloggerből lett ellenzéki vezér, akitől Putyin a leginkább tarthatott
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Alekszej Navalnij 1976. június 4-én született egy Moszkva melletti kis településen, Butinyban. Obnyinszkban nőtt fel, de gyermekkorában a nyarakat nagyanyjánál töltötte Ukrajnában, ahol megtanult ukránul. 1993-ban érettségizett. A moszkvai Népek Barátsága Egyetem jogi karán, majd 1999–2001-ben a Pénzügyi Egyetemen tanult. 2010-ben féléves kurzuson vett részt a Yale egyetemen a Yale World Fellows program keretében. Ügyvédként is praktizált.
Tömegtüntetések fő szervezője
Politikai tevékenységét 24 évesen a szociálliberális Jabloko (Alma) nevű pártban kezdte, és 2004-ben a párt moszkvai tagozatának vezetőhelyettese lett. Emellett tevékeny szerepet vállalt egy korrupcióellenes szervezet, valamint a Da! (Igen!) elnevezésű csoport megalakításában is. Azt követően azonban, hogy a Jabloko elnökének, Grigorij Javlinszkijnak a lemondását követelte, kizárták a pártból. Nem sokkal később többekkel együtt meghirdette a nacionalista Narod (Nép) nevű Orosz Nemzeti Felszabadító Mozgalmat.
Mégis mint korrupcióellenes blogger lett országosan ismert. Orosz olajcégek, bankok és minisztériumok gyanús ügyeiről írt blogot, majd 2011-ben elindította RosPil nevű honlapját is. A blogger olyan szerződéseket és pályázati kiírásokat gyűjtött össze, amelyeknél felmerült a közpénzekkel való visszaélés gyanúja.
Hamarosan az orosz ellenzék egyik markáns figurájává lépett elő. Egyik fő szervezője volt a 2011-es parlamenti és a 2012-es elnökválasztás után a feltételezett választási csalások miatt szervezett moszkvai tömegtüntetéseknek. Ahogy a Wall Street Journal is megírta,
ő az a politikus, akitől Vlagyimir Putyin a leginkább tarthat.
Az elcsalt parlamenti választások után
RÉSZBEN AZ Ő SZERVEZÉSÉRE indult el az újkori oROSZORSZÁG LEGNAGYOBB TÜNTETÉSHULLÁMA, KÖVETELVE A TISZTA ÉS FAIR VÁLASZTÁSOK MELLETT A KORRUPCIÓ ELLENI FELLÉPÉST.
Azonban a tüntetéseket a hatalom keményen elnyomta, a választások eredményeit helyben hagyták, pedig még az Orosz Föderáció Központi Választási Bizottsága szerint is igaznak bizonyult a potenciális csalásokról készült jegyzőkönyvek 11 százaléka.
A kihívó hamarosan kiterjedt lejárató kampány kellős közepén találta magát. Ellenfelei szemére vetették, hogy leleplező írásait kizárólag a személyes haszonszerzés vezérli, és szerintük ezt sugallják az ellene indított ellentmondásos gazdasági büntetőeljárások is. 2013-ban az ügyében eljáró moszkvai bíróság zárolta Alekszej és öccse, Oleg vagyonát, majd 2014-ben házi őrizetbe is helyezték.
A vádirat szerint a testvérpár az Yves Rocher francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatától előnyös szállítási szerződések megkötésével több mint 26 millió rubelt csalt ki. Csakhogy a francia társaság több vezetője is úgy nyilatkozott, hogy nem érte veszteség a céget. Egy másik perben öt év börtönre és egymillió rubel pénzbírságra ítélte egy kirovi bíróság, az ítéletet azonban a fellebbviteli bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre változtatta.
Indult az elnökválasztáson
Szerény büdzsével, korrupcióellenes jelszavakkal indult el a 2013-as moszkvai polgármesteri választáson, ahol Putyin jelöltje, Szergej Szobjanyin mögött – nem kis meglepetésre – a voksok 27 százalékát megszerezve a második helyen végzett.
Navalnij legfőbb tevékenysége nem a politikai pozíciók megszerzésére irányult, hanem Putyin egész elnyomó rendszerének kritikájára. Civil szervezetével, a 2011-ben indított korrupcióellenes alapítvánnyal (FBK) sorra tárták fel Putyin és a hozzá legközelebb állók számára kínos korrupciós ügyeket. Például az FBK hozta nyilvánosságra, hogy nem messze a Fekete-tenger partján fekvő Gelendzsiktől egy 1,35 milliárd dollár – akkori árfolyamon 397 milliárd forint – értékű palotája van Putyinnak, amiről egy kétórás videóban számoltak be.
2013-ban például feltárták, hogy a moszkvai főpolgármester-választáson a rendszer miként csalhatta el a választásokat Szobjanyin érdekében,
EZENKÍVÜL TÖBB, PUTYIN PÁRTJÁBAN, AZ EGYSÉGES OROSZORSZÁGBAN POLITIZÁLÓ POLITIKUSRÓL DERÍTETTÉK KI, HOGY OFFSHORE CÉGEKBEN VANNAK ÉRDEKELTSÉGEIK.
Ily módon bukott le például 2015-ben az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu, hogy egy 18 millió dollár értékű villája van Moszkva közelében, de ugyanebben az évben tárta nyilvánosság elé Navalnij szervezete, hogy a Kreml-szóvivőnek, Dmitrij Peszkovnak is több olyan ingósága van, amit hivatalos fizetéséből nem tudna megfizetni: a közel 620 ezer dolláros karórától kezdve egy máltai zászló alatt bejegyzett jachtot is birtokol, miközben egy 7,1 millió dollár értékű villában él.
DE ELŐSZÖR NAVALNIJÉK MUTATTÁK BE AZT IS, HOGY A WAGNER-VEZÉRnek, JEVGENYIJ PRIGOZSINNAK TROLLHADSEREGE VAN, AMI A KREML SZOLGÁLATábAn ÁLL.
A 2016-os parlamenti választáson el sem indult. Navalnij a 2018-as választásokon állt elő a taktikai szavazás ötletével, ahol arra kérte a Putyin pártja, az Egységes Oroszország ellen szavazókat, hogy mindenhol álljanak be egy jelölt mögé, ezzel növelve az ellenzék esélyét.
A választási kampány nem ment simán, hiszen júniusban 25 nap elzárásra ítélték tiltott tömegtüntetések szervezése és a gyülekezési törvény megsértése miatt, majd szeptemberben újból őrizetbe vették, mielőtt felszólalhatott volna egy nagygyűlésen.
2017. december 24-én bejelentette, hogy összegyűjtötte a megfelelő számú ajánlást ahhoz, hogy a márciusi elnökválasztáson elindulhasson Putyin ellen.
Ámde a választási bizottság másnap elutasította a bejegyzési eljárás megkezdését, mondván, gazdasági bűncselekmény miatt próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott 2017-ben, ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon.
Miután 2018 elején egy moszkvai bíróság elrendelte adománygyűjtő alapítványa betiltását, tüntetést szervezett a választások bojkottálása mellett. A hatóságok őrizetbe vették, aztán kihallgatási jegyzőkönyv felvétele nélkül szabadon bocsátották. Februárban egy tényfeltáró videó közlése miatt az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság tiltólistára tette a weboldalát. A választások után egy újabb tüntetésen – mintegy 300 társával együtt – ismét őrizetbe vették.
Speciális idegmérget kevertek a teájába
2020. augusztus 20-án a Tomszkból Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. Kényszerleszállást hajtottak végre, hogy a tomszki sürgősségi klinikára vihessék. Kómába esett, a kórházban lélegeztetőgépre kellett tenni. Állítólag aznap reggel óta csak teát ivott, a feltételezések szerint valamit belekeverhettek az italába. Felesége ragaszkodott ahhoz, hogy férjét Berlinbe szállítsák.
Az eset kapcsán még Putyinnak is magyarázkodnia kellett, aki nyilvános felszólalásaiban sosem nevezte nevén legnagyobb riválisát.
A német labortesztek szerint egy új típusú novicsokkombinációval mérgezték meg. A novicsok egy olyan speciális idegméreg, amely csak a legmagasabb felszereltségű laboratóriumokban állítható elő.
Megmérgezése diplomáciai feszültséget okozott Németország, illetve az Európai Unió és Oroszország között.
Kórházból való kikerülése után még egy ideig Németországban lábadozott, azonban 2021 januárjában visszatért Oroszországba. Gépe azonban eleve egy másik moszkvai reptéren szállt le, mint ahova a járat szólt volna, a terminálból kilépve pedig a rendőrök azonnal letartóztatták.
Navalnij azért akart visszatérni Oroszországba, hogy megmutassa, nem hagyja magát megfélemlíteni még egy sikertelen merényletkísérlet után sem, és hogy tovább folytassa addigi tevékenységét, ugyanakkor szabadlábon erre már soha többé nem volt lehetősége. Miután 2021. január 17-én letartóztatták, februárban már elítélték, amiért megszegte a 2014-es bírósági ítéletét, ezért börtönbüntetést kapott. Aztán március 31-én éhségsztrájkot kezdett a börtönben, mert állítása szerint nem engedtek be hozzá olyan orvosokat, akikben megbízik, és így nem részesül megfelelő orvosi ellátásban.
Börtön az északi sarkkörön túl
Az orosz ellenzéki politikusról hosszú ideig azt sem lehetett tudni, hogy hol van, majd kiderült, átszállították egy északi sarkkörön túli börtönbe, a Jamal–Nyenyec Autonóm Körzetben lévő fogolytelepre. Az amúgy is kritikus állapotban lévő politikus életét nem könnyítették meg a börtönben sem, a férfi arról számolt be, hogy
száz napon keresztül minden este ugyanazt a Putyin-beszédet játszották le neki.
A börtön személyzete ezt „morálépítő tevékenységnek” nevezte, hozzátéve, hogy a felvétel az elnök 2023-as parlamenti beszédéről készült.
Közben újabb büntetőperben állították bíróság elé: tavaly augusztusban zárt ajtók mögött 19 évi fegyházbüntetésre ítélték. A tárgyalást Moszkvától több mint kétszáz kilométerre tartották, abban a melekhovói büntetés-végrehajtási intézetben, ahol a rá korábban kiszabott kilencéves szabadságvesztését töltötte. Putyin legfőbb politikai ellenlábasának halálhírét az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat jelentette be.
Halálával egy új korszak kezdődik az orosz történelemben, hiszen az ország elvesztette eddigi legerősebb ellenzéki figuráját, aki még a börtönből is képes volt szembeszállni a Kremllel.
(Borítókép: Alekszej Navalnij beszélget, miközben elhagyja a rendőrőrsöt leszerelése napján Moszkvában 2011. december 21-én. Fotó: Denis Sinyakov / Dile Photo / Reuters)