Az iráni iszlám forradalom 45 éve – áldás vagy átok?

1979-ben, amikor Khomeini ajatollah visszatért nyugat-európai száműzetéséből, és kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot, az ország éppen Reza Pahlavi sah uralma alatt állt. Adódik a kérdés, hogy szükséges volt-e a sah rendszerének bukása, és ha igen, akkor miért? Bordás Mária szerint az iráni forradalmat követően a sah rendszere látványosan gyorsan omlott össze. Irán a forradalom után az első olyan állam lett az iszlám világban, amelyik a radikális iszlám elveire épült. Az iráni forradalom győzelme sokkolta a nyugati világot, amelyet azóta is a CIA legnagyobb tévedésének tartanak. A CIA ugyanis a már 1977-ben kibontakozó tömegmozgalmak ellenére is azt jósolta, hogy a sah még sokáig hatalmon marad.

Mohammad Reza Pahlavi sah rendszerének bukása, annak ellenére, hogy a sah titkosszolgálata (SAVAK) brutális elnyomó rendszert működtetett, nem volt törvényszerű, mivel abban az időben a Közel-Keleten jobbára mindenhol a diktatúrák voltak jellemzőek. A sah példaképe Kemal Atatürk volt, aki a XX. század elején sikeresen modernizálta a jelenleg is az egyetlen szekularizált iszlám államként működő Törökországot. Iránban ennek mintájára a sah alkotmányt hozott létre, és szekularizálta az államot.

Az iráni sah társadalmi reformjait azonban meglehetősen ellentmondásosan valósították meg. A földreform keretében a sah államosította a síita vallási vezetők hatalmas földbirtokait, amely a feudális viszonyok megszüntetését, és egyben a parasztság földhöz juttatását célozta. Ez azonban nem eredményezte a gazdaság fejlődését, mert tőke hiányában a parasztok elaprózódott kisbirtokai tönkrementek, és megindult a parasztság tömeges elvándorlása a városokba. Ezzel párhuzamosan az élelmiszerárak is emelkedtek, mivel a mezőgazdaság alacsony hatékonysága miatt az élelmiszert külföldről kellett behozni, ami még így sem tudta kielégíteni a növekvő keresletet.

Politikai szempontból a sah a síita vallási vezetés földjeinek államosításával veszélyes ellenfelet szerzett: a klérus ettől kezdve eredményesen fordította a néptömegek hangulatát a sah ellen, majd pedig az 1977-ben kezdődött tömegmegmozdulások, illetve a forradalom élére állt. Ezt a folyamatot erősítette, hogy a síita medreszékből (iszlám iskolák) ebben az időben tömegesen kerültek ki síita vallási fanatikus fiatalok, akik később az iráni vallási vezetés támogatói lettek – hangsúlyozta a szakértő.

A feudális viszonyok felszámolása és a gyors urbanizáció azonban hosszú távon elősegítette a gazdasági növekedést. A munkanélküliség alacsony maradt, mert az ipar fejlődése felszívta a vidékről a városokba áramló munkaerőt. A gazdasági eredmények mellett az oktatás és az egészségügy területén a sah szintén sikeres reformokat hajtott végre. A női egyenjogúság elismerést nyert, a nők választójogot kaptak, betiltották a hagyományos iszlám öltözet (hidzsáb) viselését, tanulhattak, és munkát vállalhattak, tehát nyugati mintákat kezdtek követni.

Ebben az időszakban főleg az olajbevételek járultak hozzá az egy főre jutó nemzeti jövedelem növekedéséhez. Annak ellenére, hogy az iráni olajkoncessziók brit üzleti vállalkozások kezében voltak, az állami költségvetés hatalmas bevételre tett szert. A sah azonban ezt annak ellenére nem tudta a lakosság jólétének növelésére fordítani, hogy Irán az egyik, kőolajban és földgázban leggazdagabb ország a Közel-Keleten.

A vagyonos rétegek és a középosztály között egyre jobban szétnyílt a jövedelmi olló, és a szegénységet sem tudta a sah rendszere felszámolni. Ennek oka főként arra vezethető vissza, hogy a sah, a perzsa birodalmi nosztalgia bűvöletében Iránt regionális nagyhatalommá akarta tenni a Közel-Keleten, és ennek eléréséhez milliárdokat költött külföldi fegyverek vásárlására. Másrészt a sah császárrá koronáztatta magát, fényűző életmódot folytatott, és ehhez olyan külsőségeket biztosított, amelyek egyre jobban zavarták az egyszerű embereket.

Az elégedetlenséget tovább fokozta, hogy a sah titkosrendőrsége, a SAVAK, amely brutálisan elnyomta az ellenzéket, valamint az etnikai és vallási kisebbségeket: az arabokat, kurdokat, tadzsikokat és beludzsokat. Az iráni síita vallási vezetők ezt bizony sikeresen használták ki a néptömegek növekvő sahellenességének gerjesztésénél, és élére álltak a tömegmegmozdulásoknak, amelyek később forradalommá alakultak.

A sah elnyomó rendszerének kritikája mellett hangsúlyozták nyugatellenességüket, mondván, a sah tömegesen engedett be az országba amerikai tanácsadókat. A síita vallási vezetők az iszlám elvei alapján egy igazságosabb társadalmat ígértek a népnek, amely erre fogékonynak mutatkozott. Az iszlám fundamentalizmus, amelyik az iszlám tradícióiban véli felfedezni az iszlám világ modernizációs válságának megoldását, a XX. század második felében a Közel-Keleten már eléggé elterjedt.

Miért tudta magával ragadni a népet Khomeini ajatollah, és ki volt ő?

Ruhollah Khomeini a síita vallás területén magasan képzett ajatollah volt, aki ellenezte a sah nyugatbarátságát, és az olyan nyugatias tendenciákat a társadalmi életben, mint például a nők hidzsábviselésének betiltása, a nők egyenjogúsága, a nyugati szórakoztatóipar elterjedése. Az akkori vallási vezetéssel együtt az ajatollah ezt az iszlám hagyományok elleni támadásnak minősítette. Khomeini hevesen ellenezte a sah 1963-ban meghirdetett gazdasági és társadalmi reformprogramját, az úgynevezett „fehér forradalmat” is, majd személyében is elkezdte támadni a sahot. Beszédeiben, kiáltványaiban, a röplapokon egyre jobban lázított a sah rendszere ellen. A reformprogram ennek következtében elbukott a népszavazáson.

A sah erre válaszként száműzte Khomeinit az országból, aki először Törökországba, majd Irakba, végül Franciaországba ment. Iraki tartózkodása alatt, az 1970-es évektől, Khomeini egyre népszerűbb lett, és az iráni síita papság segítségével informális hálózatot működtetett, amely segítségével röpiratokat, hangfelvételeket tudott Iránba küldeni. Sikeréhez nagymértékben hozzájárult az iráni ellenzék támogatása, a nyugati média figyelme, puritán életmódja és karizmatikus egyénisége. Miután a SAVAK 1977-ben megölte fiát, annak mártíromsága tovább növelte támogatottságát – emlékeztetett az NKE professzora.

1979-ben a sah elmenekült az országból, majd Khomeini hazatért, és a forradalom élére állt. Kihasználva népszerűségét, kinevezte magát az új iszlám állam korlátlan hatalmú vezetőjévé. Brutális terror eszközeivel kivégeztette vagy börtönbe vettette a sah, a nyugati életmód és a modernizáció híveit,

Az új alkotmányban deklarálták új államformaként az iszlám köztársaságot, amely bár látszólag számos nyugati állami intézményt átvett, a gyakorlatban a radikális síita vallási vezetés korlátlan hatalmát deklarálta.

Az iráni forradalom győzelme után az országban élő nyugati állampolgároknak is menekülniük kellett, és a nyugati államoknak szembe kellett nézniük olajkoncesszióik elvesztésével. Ráadásul Khomeini parancsára a teheráni amerikai nagykövetségen több száz amerikai túszt tartottak fogva, akiknek kiszabadítására az amerikai hadsereg sikertelen kísérletet tett, majd későbbi tárgyalások eredményeként szabadon engedték őket. Nem meglepő, hogy Irán rövid idő alatt a nyugati államok, különösen az Egyesült Államok ellenségévé vált.

A Szovjetunió sem kedvelte az új Iránt

Nemcsak a nyugati szövetséget, hanem a Szovjetuniót is aggasztotta az iráni iszlám állam létrejötte. Attól tartott, hogy a közép-ázsiai szovjet tagállamokban élő muszlimok ennek nyomán majd könnyen radikalizálódnak. Khomeini ugyanis nem rejtette véka alá, hogy terjeszteni akarja az iszlám forradalmat, elsőként Irakban. A Szovjetunió ezért támogatta Szaddam Husszein iraki diktátort a két ország között nyolc évig tartó háborúban, amely százezrek életét követelte mindkét oldalon.

Nyugatellenessége és iszlám radikalizmusa miatt nemcsak a nyugati és a szocialista országok tekintették ellenségnek, hanem a Közel-Keleten is elszigetelődött. A hagyományos szunnita–síita rivalizálás az Öböl-menti monarchiákkal, különösen Szaúd-Arábiával nyílt szembenállássá fajult. Ezek az országok ugyanis a szunnita iszlám ortodox változatát képviselték, amely a hagyományos középkori iszlám intézményeit, az uralkodó dinasztia, a vallási vezetés és a sura tanács (törzsi vezetők gyűlése) hatalmának stabilitását védték. Az iráni forradalom síita radikális iszlámfelfogása azonban mindezzel szöges ellentétben állt.

Miért lett egy despotikus, teokratikus állam Iránból?

Bordás Mária kifejtette, hogy ennek több oka volt. Khomeini, az iráni nép által szentként tisztelt, művelt, puritán, karizmatikus vallási vezető, aki a népnek a sah diktatórikus rendszerével szemben egy igazságosabb társadalmat ígért, a forradalom győzelme után machiavellista hatalomtechnikus lett, aki véres kézzel verte le az összes ellenzéki csoportot, és az etnikai kisebbségeket. Ezt azután is fenntartotta, hogy a forradalom eredményeként az új iráni állam intézményei megszilárdultak, és alkotmányos kereteket öltöttek.

Az iráni forradalom a radikális iszlám elveire épült, amelyet az 1970-es évek végéig főként az egyiptomi Muszlim Testvériség képviselt. Az iszlám fundamentalizmus, amelynek későbbi radikális iszlám leképeződései, például a Hamász Gázában, a Hezbollah Libanonban, majd az Iszlám Állam Irakban és Szíriában jöttek létre, olyan nem állami képződmények, hanem csak terrorista szervezetek, amelyek államként működtek. Az iráni forradalom után létrejött új iráni államot azonban a nemzetközi közösség kezdettől fogva elismerte. Ez azt is jelentette, hogy saját szuverenitása alapján dönthette el, hogy milyen politikai és állami intézményrendszert hozzon létre.

A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy a középkori síita immamátus, valamint a szunnita kalifátus közötti lényeges különbség az volt, hogy az utóbbiban a kalifának mint állami vezetőnek a hatalma korlátozását jelentette, hogy a vallási vezetők garantálták, a kalifa hatalomgyakorlása nem térhet el az iszlám tanításaitól, és ilyen módon legitimálták a kalifát. A kalifának figyelembe kellett venni a törzsi vezetőkből álló sura tanács véleményét is. A síita iszlám elvei alapján létrehozott középkori immamátusban nem voltak intézmények a hatalom korlátozására. Az iszlám síita vallási irányzata, amely Mohammed vallási vezető halála után egy évszázaddal vált el a szunnitától, mind a mai napig azt tartja, hogy a vallási vezetők kezében összpontosul az összes politikai és állami hatalom. Ez abból következik, hogy csak a Mohammed vérvonalából származók lehetnek vallási vezetők, akik misztikus tudással rendelkeznek és tévedhetetlenek. A síita vallási vezetésnek ezért nem lehet ellenzéke, mert az Mohammed próféta tanításainak, az iszlámnak lenne az ellenfele.

Az iráni forradalom után sajátos módon egy olyan politikai-kormányzati rendszer jött létre Iránban, amely ténylegesen a síita immamátus formájában működik. Ugyanakkor a nyugati demokratikus intézményeket is felhasználja, de ezek szerepe látszólagos, és funkciójuk kiüresített. Ilyen értelemben az új iráni állam, részben Khomeini diktatórikus törekvéseinek, részben a síita vallási irányzat hagyományainak eredményeként,

Ennek ideológiája volt kezdetben a forradalom vívmányainak megőrzése, majd napjainkban a síita vallás hagyományainak megőrzése.

A hatalom fenntartásának eszközei Iránban

Iránban a forradalom után egy olyan politikai–kormányzati rendszer jött létre, amelyikben a vallási vezetés korlátlan hatalmát rafináltan konstruálták meg. Az iráni alkotmány kimondja, hogy a legfelsőbb hatalmat Allah gyakorolja, amelyből következik, hogy a hatalom kizárólagos birtokosai a vallási vezetők. Vannak ugyanakkor választások, alkotmány, parlament, kormány, helyi önkormányzat stb., ami egy olyan állami rendszert jelent, ahol minden döntés végső soron a vallási vezetés érdekeinek felel meg. Ennek garanciája a politikai pluralizmus hiánya, ugyanis nincsenek politikai pártok, és a parlament képviselőivé is csak olyanok választhatók, akiket a legfelsőbb vallási vezető jelöl.

A hatalom legfőbb birtokosa a legfelsőbb vallási vezető (az első Khomeini volt, jelenleg Ali Hamenei), akinek a legitimitását az adja, hogy Mohammed vérvonalából származik, spirituális tulajdonságokkal rendelkezik, és az utolsó, 12. imámot képviseli.

A síita vallási irányzatban az emberek várják a mahdit (a megváltót), akinek a képében az utolsó, elveszett imám majd megjelenik. A legfelsőbb vallási vezetőt nem a nép választja, hanem a vallási vezetőket képviselő Szakértők Tanácsa, a nép azt csak elfogadja.

Hatalomkoncentráció Iránban

A hatalomkoncentrációt az említetteken kívül több állami intézmény is szolgálja. Bár a Szakértők Tanácsát, amelyik a vezető vallási réteget képviseli, a nép választja, tagjait a legfelsőbb vallási vezető jelöli. Az Őrök Tanácsa alkotmányossági felügyeletet lát el, de tagjait a legfelsőbb vallási vezető és a parlament nevezi ki. A köztársaság elnökét közvetlenül a nép választja, de jelölt csak az lehet, akinek a személyét a legfelsőbb vallási vezető jóváhagyja. A kormány tagjait az elnök választja. Az igazságszolgáltatási rendszer középkori: csak forradalmi és vallási bíróságok működnek.

Az iráni vallási vezetés hatalmának legfőbb garanciája az Iszlám Forradalmi Őrzők Hadteste (vagyis az Iszlám Forradalmi Gárda), amelyet eredetileg Khomeini hozott létre a forradalom vívmányainak megőrzésére, azonban később a lakosság feletti terror legfontosabb eszköze lett. Elit egysége az al-Kudsz (jelentése Jeruzsálem), amely Irán területén és külföldi államokban is hajt végre szabotázsakciókat, merényleteket, valamint terrorista szervezeteket segít és működtet.

Az IFŐH politikai rendőrségként korlátlan joggal rendelkezik abban a kérdésben is, hogy a lakossággal a vallási előírásokat betartassa. Az elmúlt évtizedben számtalan utcai tüntetést vertek le, a résztvevőket – nyilvános akasztással – kivégezték vagy bebörtönözték. Bármikor, bárhol, bárkit ellenőrizhetnek, és ha valaki nem tartja be a vallási előírásokat – például a nők hidzsábja nem takarja el teljesen a hajukat, vagy alkoholt fogyasztanak –, joguk van a vallási jogsértőt akár a helyszínen is megölni.

Mi változott Iránban gazdasági szempontból az elmúlt 45 évben?

Irán gazdasága – annak ellenére, hogy az ország olajban és földgázban gazdag – alacsony teljesítményt nyújt. Ennek oka részben az, hogy a teheráni kormány rengeteg pénzt költ az általa támogatott államok és külföldi szervezetek finanszírozására és felfegyverzésére. Iránt a nyugati hatalmak gazdasági szankciókkal sújtották, miután nem tudtak megegyezni az atomfejlesztés ellenőrzéséről, ami komoly gazdasági válságot idézett elő. Az iráni gazdaság, amelynek jelentős része a síita vallási vezetés és az IFŐH tagjainak, vagy államosított vállalatok tulajdonában áll, nem versenypiaci elvek szerint működik, ez pedig tovább gyengíti a gazdaság teljesítőképességét – mondja a szakértő.

Magas az állami korrupció is, mivel az állami pénzeszközök felett nincs olyan ellenőrző mechanizmus, amely a vallási vezetést ebben is korlátozni tudná.

A pénzügyi rendszer nem kapcsolódik a nemzetközi rendszerhez, és az iráni valuta nem konvertibilis. A piacgazdasághoz szükséges jogi és üzleti környezet is alacsony szinten épült ki. A teheráni kormány jelenleg komoly gazdasági válsággal néz szembe, amelynek megoldására azonban nincsenek eszközei.

A romló gazdaság a lakosság életszínvonalának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Az elnyomó rezsim elleni lakossági tiltakozások, az iráni vallási vezetéstől való elfordulás másik oka a szegénység növekedése. A lakosság úgy érzi, hogy a vallási vezetés becsapta őket, és még a sah uralmához képest is egy igazságtalanabb, nagyobb vagyoni egyenlőtlenségeken alapuló társadalom jött létre.

(Borítókép: Khomeini ajatollah – Fotó: Keystone / Getty Images)