Ukrajna még mindig győzedelmeskedhet a háborúban

Később, miután a háború súlypontja délre és keletre tolódott, Ukrajna ismét meglepte a megfigyelőket azzal a villámhadjárattal, amellyel 2022. szeptember elején kiszorította az orosz erőket Harkiv tartományból – írja a Foreign Affairs hasábjain Sir Lawrence D. Freedman, a londoni King’s College hadtudományi tanszékének professzor emeritusa.

Azonban a lenyűgöző eredmények mellett csalódások is voltak. Ahelyett, hogy a nagyobb lendület változást jelzett volna, a harkivi offenzíva újonnan megszilárdult frontvonalakat eredményezett, amelyek – eltekintve attól, hogy Oroszország későn vonult vissza egy tarthatatlan pozícióból Herszonban – az azt követő hónapokban alig mozdultak. A legfontosabb azonban, hogy sok nyugati elemző és politikus reményei ellenére Ukrajna régóta várt 2023-as ellentámadása nem tudott döntő áttörést elérni. Nem telt el sok idő, és az ukrán parancsnokoknak be kellett látniuk, hogy erőik nem alkalmasak nagyszabású hadműveletekre.

Most, hogy a háború a harmadik évébe lépett, a legtöbb aktuális kommentár szerint Ukrajna egyre rosszabb helyzetben van, Oroszország fölénybe került a harctéren. A mély pesszimizmus hátterében az ukrán oldalon tapasztalható akut lőszer- és embererőhiányról szóló jelentések, az Egyesült Államok támogatásával kapcsolatos kétségek, valamint az a vélekedés áll, hogy az orosz erők, nem törődve saját veszteségeikkel, készek kihasználni a helyzetet. A probléma nem az előrejelzések minőségével van, amelyek háborúban mindig nehezek, hanem inkább azzal, hogy a 

Tekintettel arra, hogy az ország harcászati erőforrásai mennyire kifeszítettek, az előttünk álló évben kevés lehetőség nyílik majd az Oroszország elleni nagyszabású hadműveletekre. Ha az új és számottevő amerikai segélycsomag elvérzik a kongresszusi szavazáson, az drasztikusan akadályozhatja Ukrajna képességét, hogy megbirkózzon a problémáival. A Nyugat azonban keveset tud arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökre milyen nyomás nehezedik, és hogy ez hogyan fokozódhat, ha nem sikerül gyors eredményeket elérnie a költséges és frusztráló háborúba fektetett rengeteg beruházásból.

Ha Oroszország nem találja meg a módját annak, hogy gyorsan elfoglaljon egy nagyobb területet anélkül, hogy közben hatalmas veszteségeket szenvedne, akkor nehezebb lesz elrejteni az egész vállalkozás hiábavalóságát. Miközben a Nyugat újraértékeli a Kijevnek nyújtott támogatásának mértékét és jellegét, fel kell ismernie, hogy Putyin számára ez továbbra is egy hihetetlenül nehezen megnyerhető háború, amelyet akár el is veszíthet – írja a szerző. 

Dávid parittyája

Ukrajna válasza Oroszország 2022-es inváziójára kezdettől fogva olyan volt, mintha Dávid szállt volna szembe Góliáttal – egy döntő különbséggel. Miután a bibliai történetben Dávid elkábítja az óriást, gyorsan is lefejezi. És mivel a bajnokuk, Góliát legyőzetett, a filiszteusok beletörődnek a vereségbe. Bár Ukrajna, akárcsak Dávid, hatékonyan tudott bánni a parittyával, Góliátot nem tudta lefejezni. Más országokban egy ilyen megaláztatás megbuktathatta volna a vezetőket. De nem Putyin Oroszországában.

Dávid még harcol. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki tudja, hogyan kell bánni a nyilvánossággal, egy született Dávid. Aligha harcos típus, és katonai tapasztalat híján a politikusok kigúnyolását tűzte ki célul, amíg el nem határozta, hogy maga is azzá válik. Valójában színészi múltja segített neki abban, hogy hatékony hadvezérré váljon: öltönyét zubbonyra cserélte, megtalálta a megfelelő szavakat, csattanós mondatokban adta át üzeneteit, és jelentőségteljes gesztusokat tett – beleértve a fronton lévő csapatoknál tett látogatásokat. Rendszeresen tájékoztatta népét a háború menetéről, és folyamatosan beszélt a világ vezetőivel és a nyugati parlamentekkel, akiknek pénzügyi és anyagi támogatása Ukrajna számára létfontosságú volt. Bár Góliátot nem tudta legyőzni, felügyelte az ukrán erők átalakítását, hogy a túlerő ellenére is képesek legyenek ellenállni Oroszországnak, mi több, csapásokat mérni rá.

Régimódi vezetés 

Talán azért, mert Putyin úgy gondolja, hogy a dolgok a maguk útján haladnak, kevés okot lát arra, hogy változtasson Oroszország megközelítésén. Ahogy a konfliktus kibontakozott, Oroszország megmutatta, hogy képes alkalmazkodni és újítani, de nem annyira abban, hogy miként vívja a szárazföldi háborút. Miután elintézte Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezért, és hamarosan megerősítik ötödik elnöki ciklusában a márciusi manipulált választásokon, Putyin ugyanazokat a módszereket használja – nagyrészt ugyanazzal a csapattal. Más diktátorokkal ellentétben nem léptette elő magát tábornaggyá, és nem tesz úgy, mintha ő maga irányítaná a katonai stratégiát. Megelégszik azzal, hogy a tábornokok viselik a dicsőséget és a felelősséget a háború vezetéséért.

Putyin ragaszkodik Szergej Sojgu védelmi miniszterhez és Valerij Geraszimov főparancsnokhoz, akik mindketten hosszú évek óta ott ülnek a katonai vezetésben. Putyin iránti lojalitásuk megkérdőjelezhetetlen, így 

A háború korábbi szakaszában Oroszország felvillantotta, hogy mit tehetne egy másik katonai vezetés. 2022 októberében a tehetségesebb Szergej Szurovikin került az ukrajnai orosz hadműveletek élére. Ő szervezte meg Oroszország rakéta- és drónoffenzíváját Ukrajna kritikus infrastruktúrája ellen, amelynek az ukránok csak nehezen tudtak ellenállni. Egy ponton még az a fenyegetés is fennállt, hogy Kijev és más nagyvárosok áram nélkül maradnak. A frontvonalak stabilizálása érdekében Szurovikin nagy figyelmet fordított a védekezésre. A „Szurovikin-vonal” aknamezők, sárkányfogak és megerősített állások rétegeivel ellenállt az ukrán ellentámadásnak.

Putyin azonban türelmetlenül vágyott még több terület elfoglalására, és 2023 januárjában Geraszimovot tette meg vezetőnek, akinek Szurovikin a helyettese volt. Miután 2023 nyarán Szurovikin szimpatizált Prigozsin kritikájival, ami a sikertelen puccshoz vezetett, Putyin szükségesnek érezte őt teljesen félreállítani. A zendüléshez vezető időszakból valóban világosan kiderül, hogy Sojgunak és Geraszimovnak sok kritikusa volt, nem utolsósorban azért, mert hajlandóak voltak hatalmas mennyiségű orosz katonát feláldozni az ukrajnai húsdarálóban. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a megközelítés nem fog változni.

Ukrajna és támogatói sokat – túl sokat – fektettek a tavaly nyári ellentámadásba. Szurovikin védelmével szemben az áttörés mindig is nehéznek bizonyult. (Továbbra is nyitott kérdés, hogy az ukránok a rendelkezésre álló képességeiket figyelembe véve, és légi fölényük hiányának tudatában találtak-e volna módot az áttörésre.) Most, hogy mind lőszerben, mind emberben hiány van, Ukrajna helyzete még nehezebbé vált. A kormány fő prioritása a mozgósítási folyamat rendezése, hogy nagyobb és frissebb hadsereget hozzon létre, és hogy javítsa a parancsnoki lánc minőségét.

A tagadás játéka

A hosszú háború fáradalmai Ukrajnát is megviselik. De az ukránok megmutatták, hogy képesek továbbra is harcolni. A jelenlegi nyugati fixáció Ukrajna problémáira, és az, hogy nehéz pontosan kideríteni, mi folyik Moszkvában, ahhoz a könnyű feltételezéshez vezetett, hogy Oroszország képes továbbharcolni anélkül, hogy ne mutatkozna részéről is kifáradás. Valójában minden erőforrás ellenére, amelyet Putyin ebbe a háborúba vetett, az eredmények soványak voltak a háború kezdeti hetei óta, amikor Oroszország megszerezte a jelenleg elfoglalt területek nagy részét. Oroszország tud mozgósítani, de nehezen tudja pótolni az elvesztett fiatal tiszteket és a modern felszerelést.

A Bibliában Dávid egyetlen harcban győzte le Góliátot. Egy hosszú háborúban azonban sokkal nehezebb Dávidnak győzedelmeskednie Góliát felett. A háború második évfordulóján nincs olyan egyértelmű csata, amely az elkerülhetetlen győzelem felé mutatna. Azonban Oroszországnak sincs ilyen útja. Nem lehet ugyanis stabil béke mindaddig, amíg az ukrán kormány egyre közelebb kerül a Nyugathoz, kiépíti fegyveres erőit és megerősíti gazdaságát, miközben Oroszország azon töri a fejét, hogy mit kezdjen a megszerzett, elnéptelenedett területekkel, amelyeket ő maga pusztított el, illetve egy hosszú frontvonallal, amelyet meg kell védenie.

Nehéz elképzelni, hogy Ukrajna tűzszünetet sürgetne, amíg területének nagy része megszállás alatt van – írja a szerző. 

A maga részéről Putyin a március 17-i elnökválasztás után talán elgondolkodik valamilyen diplomáciai kezdeményezés elindításán, bár továbbra is nehéz elképzelni, hogy mi lehet hiteles ajánlat, ha ragaszkodik az összes területhez, amelyet önhatalmúlag az Oroszországi Föderációhoz csatolt. Talán abban reménykedik, hogy Donald Trump jövő januárban átadja neki Kijevet, ha ő lesz az Egyesült Államok elnöke. Ezzel talán eltúlozza Oroszország erejét és alábecsüli Ukrajna kitartását. Ha a nyugati támogatás kitart, Putyin még mindig úgy találhatja, hogy a háború a harmadik évfordulón ugyanolyan nyerhetetlennek tűnik, mint most, a második évfordulón.

(Borítókép: Ukrán katonák várják a parancsot az L119-es tüzérség mellett, miközben az orosz–ukrán háború folytatódik Marinka irányában, Donyecki terület, Ukrajna, 2024. február 23-án. Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu / Getty Images)