Több száz vendég érkezett az Országházba, Kövér László köszöntötte őket
A Kárpát-medence a magyarok közös otthona, de az otthon nemcsak földrajzi terület, hanem családi közösség is, nemzethez tartozni ugyanis olyan, mint családban élni, amelyben támogatjuk egymást és odafigyelünk egymásra – mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az Országházban megrendezett Családi Napon.
A tizedik alkalommal megrendezett eseményre több százan érkeztek Magyarországról és a határon túlról a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) tagjai – írja a kiszo.net.
A jelenlévőket Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke köszöntötte.
Az eseményen konferenciát is tartottak „A család XXI. századi kihívásai – Párválasztás, házasság, családgondozás” címmel. A konferencián a családokat érintő 21. századi kihívásokra tekintettek rá. Szóba került, hogy a védőnői családgondozás 2015-től hungarikum, valamint az Y generáció tagjai körében tapasztalt párválasztási és családalapítási nehézségek is.
Hornung Ágnes hangsúlyozta, hogy a kormánynak kiemelt célja az oktatási intézmények és a magyar nyelven tanuló gyerekek támogatása. Mint elmondta,
tavaly az Erzsébet-táborokba több mint háromezren a határokon túlról érkeztek.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint végre egységes Kárpát-medencében gondolkozhatnak, ha oktatásról, kultúráról, családokról vagy vállalkozói szféráról van szó, de ezt nem tudták volna elérni, ha a nemzeti összetartozás érzését nem erősítik meg.