Tornádók pusztítottak az Egyesült Államokban
A viharzóna péntekre virradóra csapott le Ohio, Kentucky, Arkansas és Indiana államok több részére. Ohio fővárosától, Columbustól északnyugatra, az Indian Lake tóvidékén, Logan megyében három ember halt meg a forgószél pusztításától. Volt olyan túlélő, aki arról számolt be, hogy a fürdőkádjába bújva tudta csak túlélni a természeti katasztrófát – írja az MTI.
Az áldozatok és a túlélők után kutyás mentőegységek kutattak pénteken. Helyi kórházi illetékesek arról számoltak be, hogy Bellefontaine városban 25 embert kellett ellátniuk, többségüket töréses, illetve belső sérülésekkel.
Szemtanúk szerint a tornádót jelző szirénák megszólalását követő 10 perc múlva már meg is érkezett a forgószél, így felkészülni rá nagyon kevés idő maradt.
Az Indiana állambeli Winchester városban a jelentések szerint 38 ember sérült meg a forgószélben, hármuknak az állapota válságos. A polgármester közölte, hogy megsemmisült vagy súlyosan megrongálódott 130 lakóház és egy étterem. A viharok az állam más területén is okoztak súlyosabb károkat.
Kentucky Milton városában két ember attól sérült meg, hogy a tornádó által felkapott törmelék az autójukra zuhant. A településen mintegy száz épületben keletkeztek számottevő károk.
INSANE tornado video from yesterday near Bluffton Ohio! #ohwx
— Great Lakes Storm Chasing Network (@GreatLakesSCN) March 16, 2024
Credit- Jean Ludwig pic.twitter.com/rlbFz0HGNR
A viharról szóló összegzések szerint Illinois és Missouri államokban is kialakultak tornádók.