BBC: Magyar Péter nagy kihívást jelent Orbán Viktor számára

2024.03.17. 06:46
„Orbán Viktor és kormánya most váratlan kihívással néz szembe, a múlt hónapban kirobbant pedofilbotrányt követően” − írja riportjában a BBC.

Magyar Péter 43 éves üzletember, a Fidesz egykori bennfentese pénteken több tízezer embert vonzó budapesti nagygyűlésen új politikai pártot indított.

A miniszterelnökkel ellentétben konstruktív párbeszédet sürgetett az Európai Unióval, és támogatóinak elmondta, hogy megalapítja a Talpra Magyarok Közössége mozgalmat mindazok számára, akiknek elegük van a rendszerváltás óta eltelt három évtized hibáiból.

Kapcsolódó
Magyar Péter mégis pártot alapít, már a kormányzásra készül

Magyar Péter mégis pártot alapít, már a kormányzásra készül

Talpra Magyarok Közössége néven életre hívott egy új formációt.

Minden lavina egyetlen hópehellyel kezdődik.

− írta korábban a Facebookon, és azt ígérte, hogy szembeszáll a „korrupcióval és a nepotizmussal”, amely szerinte megpecsételte Orbán Viktor uralmát.

Az új párt megpróbálja majd betölteni a magyar politikai középen keletkezett vákuumot, amelyet a Fidesz jobbra tolódása és a jelenlegi ellenzék kudarcai okoztak − írja a brit közszolgálati csatorna.

Magyar Péter mozgalmának célja, hogy a következő, 2026-os parlamenti választásokon a Fidesz komoly kihívójává váljon.