Már a bemutatásakor illetlenül viselkedett a humanoid szaúdi robot
További Külföld cikkek
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
Mohamed teljes egészében helyi tervezésű és gyártású, emberhatású robot. A QSS, egy szaúdi robotikai cég mutatta be a minap a témának szentelt rijádi fesztiválon. Mohamed ebből az alkalomból az arab férfiak jellegzetes és hagyományos viseletét, a disdasát, a bokáig érő, hosszú fehér, tógaszerű ruhát öltötte magára.
„A nevem Mohamed, és én vagyok az első, a szaúdi királyságban gyártott humanoid robotok közül” – így mutatkozott be angolul és arabul, és azt is hozzátette: a nemzeti projekt célja a mesterséges intelligencia alkalmazása terén elért eredmények ismertetése.
Az amerikai Oregonban nemrég jelentették be, hogy ipari mennyiségben évi tízezer kétlábú robotot terveznek gyártani, amelyek az Amazonnál és a hasonló óriáscégeknél az emberi munkát segítik a cipekedésben, emelésben és mozgatásban.
A rijádi fesztiválon az Al Arabija riporternője, Rávja Kásszem állt Mohamed mellett, és a robot előnyeit ecsetelte – jelentette a Business Insider.
Az egyik pillanatban azonban Mohamed váratlanul megmozdult, majd a nő hátsójára tette a kezét, sőt a kabátkáját is fellebbentette.
Saudi Arabia unveils its man shaped AI robot Mohammad, reacts to reporter in its first appearance pic.twitter.com/1ktlUlGBs1
— Megh Updates 🚨™ (@MeghUpdates) March 6, 2024
Kásszem félreérthetetlenül szigorú és megvető pillantással mérte végig a robotot, és a kezével megálljt parancsolt.
A robotok sem tévedhetetlenek
A szaúdi eset csak egy ártatlan pajkosságnak tűnhet, a robotok ugyanis sokkal súlyosabb hibákat is vétettek már.
Egy floridai nő férje nemrégiben azért indított pert, mert feleségét műtét közben, a vékonybél átégetésével véletlenül megölte egy robotsebész.
Szerencsére ennél viccesebb esetek is akadtak. A koronavírus-járvány idején egy skót focimeccset hús-vér operatőrök helyett mesterséges intelligencia vezérelte robotkamerákkal közvetítették. Az egyik pillanatban a kamerák a labdát a vonalbíró kopasz fejével tévesztették össze, és attól kezdve a tar koponya mozgását követték a laszti helyett.
Az Amazon Alexája egy hamburgi háztulajdonos életét keserítette meg azzal, hogy önálló életre kelt, miközben gazdája nem volt otthon.
Alexa olyan hangerővel bömböltette a zenét, hogy a szomszédok rendőrt riasztottak. Miután senki sem nyitott ajtót, kénytelenek voltak betörni, hogy elnémítsák a zajos személyi asszisztenst. Pedáns németek lévén a rendőrök lakatost hívtak, és bejárati zárat cseréltettek, hogy illetéktelenek ne jussanak Oliver Haberstroh otthonába. Ezek után azonban maga a tulajdonos sem tudott belépni saját házába. Nem sokkal később Alexa gyártását végleg leállították.
Hasonló sorsra jutott a DeepTrace is, amely felöltözött személyekről röntgentechnológiával pillanatok alatt ruhátlan képet állított elő. Eredetileg egészégügyi vizsgálatok végzésére szánták.
Autonóm viselkedés
Illetlenül viselkedett – ezzel vádolták a közösségi médiában a szaúdi riporternőt tapizó Mohamedet. A robotot kifejlesztő QSS azzal védekezett, hogy a humanoid eszköz „teljesen autonóm”, amely „függetlenül, közvetlen emberi irányítás nélkül működik”.
A gyártó szerint személyzete a fesztiválon „proaktívan tájékoztatta résztvevőket, az újságírókat is beleértve, hogy a robottól tartsanak a biztonságos távolságot a bemutató alatt”.
A felvételek és az eset körülményeinek elemzése alapján Mohamed „viselkedése nem tért el az elvárttól” – állította a QSS.
A hasonló esetek megelőzése érdekében azonban a jövőben megakadályozzák, hogy „bárki közel kerüljön a robot aktivitási területéhez” – üzente a robotikai cég.