Üzent az Iszlám Állam: Hatalmas pusztítást vittünk véghez

GettyImages-656903754
2024.03.23. 09:18
  • Március 22-én, péntek este lövöldözés történt a moszkvai Crocus City Hall bevásárlóközpontban, amelynek előzetes jelentések szerint legalább 115 áldozata – köztük legalább három gyermek – és 145 sebesültje van.
  • Az Iszlám Állam később magára vállalta a merényletet, amelyben öt fegyveres vehetett részt. A hatóságok keresik az elmenekült merénylőket.
  • A Moszkvához közeli Krasznogorszkban péntek este több maszkos fegyveres nyitott tüzet egy rockzenekar koncertjén, gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol robbanás történt, majd tűz keletkezett.

Az Iszlám Állam közleményében annyit közölt a Telegram-csatornáján, hogy „keresztények nagy létszámú összejövetelét” támadták meg, ahol százakat megöltek és megsebesítettek. 

Hatalmas pusztítást vittek véghez, majd teljes biztonságban visszatértek bázisukra

– áll a közleményben, viszont ezt független forrás még nem erősítette meg.

Az Iszlám Állam által elkövetett európai terrorcselekmények

A moszkvai támadást követően összeszedtük, hogy mely merényletek és terrorcselekmények köthetők a dzsihádista csoporthoz az elmúlt évekből. Fontos, hogy csak 2014-ig, vagyis az Iszlám Állam (rövidítve ISIS vagy ISIL) megalakulásáig mentünk vissza, hiszen az Abu Muszab az-Zarkávi által alapított terrorszervezet különböző nevek alatt már 1999 óta létezik. 2004-ben léptek szövetségre az al-Kaidával, amikor az-Zarkávi hűséget fogadott Oszáma Bin Ládennek. 2006-ban további szervezetekkel egyesülve megalapították az Iraki Iszlám Államot, majd 2013-ban Szíria felé terjeszkedve felvették az Iraki és Levantei Iszlám Állam elnevezést. 

2014. június 29-én, a kalifátus kikiáltásával döntöttek az Iszlám Állam név mellett.

Bár a 2015. január 7-i, a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen – Mohamed próféta kigúnyolása miatt – elkövetett merényletet is sokan nekik tulajdonítják, ezt nem vállalták fel, így a hivatalos jelentések szerint azt egy muszlim férfi tervelte ki, aki tucatnyi embert ölt meg, köztük két rendőrt és a szerkesztőség tagjait.

A Bataclan és a párizsi merényletsorozat

Az Iszlám Állam által felvállalt első, Európa területén elkövetett terrortámadás a párizsi Bataclan színházban elkövetett lövöldözés néven elhíresült merénylet, ám 2015. november 13-án Párizsban nemcsak ez az egy lövöldözés történt, hanem egy előre megtervezett terrorakció-sorozat is. 21 óra 16 perckor három robbantás és hat lövöldözés volt különböző helyszíneken – köztük egy robbantás a State de France stadionnál –, viszont a legtöbb áldozatot a Bataclanban elkövetett lövöldözés és az ebből kialakult túszdráma követelte.

Azon a napon a francia labdarúgó-válogatott a németek ellen lépett pályára, csakúgy, mint ma, azaz március 23-án este. A mostani találkozót Lyonban rendezik meg.

Az Eagles of Death Metal zenekar koncertje közben terroristák AK-47-es gépfegyverekkel tüzet nyitottak a nézőtéren, majd túszokat ejtettek, és az éjfél utánig tartó túszdrámában a rendőrökkel is tűzharcba keveredtek. Az akciónak összesen 112 halálos áldozata lett, a rendőrség pedig a jelentések szerint mind a nyolc elkövetővel végzett.

További öt helyszínen érte támadás a francia főváros lakóit és a turistákat: a La Belle Équipe kávézóban, a rue Charonne-on, a Le Carillon bárnál, a rue de la Fontaine au Roi-nál, illetve a boulevard Voltaire-en is, itt összesen 38 ember vesztette életét.

Brüsszeli merényletek

2016. március 22-én több bombatámadás is történt a belga fővárosban. Két robbanás történt a város repülőterén, egy pedig a mealbeeki metróállomáson. Mindkét helyszínen voltak halálos áldozatok, összesen 32 fő, viszont a sebesültek száma meghaladta a kétszázat. Két magyar állampolgár – egy kormányalkalmazott és egy helyi cég dolgozója – is a sérültek között volt, egyiküket belső vérzés, a másikukat csonttörés miatt szállították kórházba, és meg is műtötték őket. 

Belgiumot egyébként sokan a „dzsihádista ideológia melegágyaként” vagy „dzsihádista toborzóközpontként” is emlegetik, ugyanis a lakossághoz viszonyítva itt a legmagasabb a külföldön harcoló dzsihádisták száma a nyugat-európai országok közül.

Nizzai „nemzeti ünnep”

Franciaország nemzeti ünnepén, 2016. július 14-én egy iszlamista támadó teherautóval hajtott az ünneplő tömegbe (a 31 éves, tunéziai származású, nizzai Mohamed Lahouaiej Bouhlel), miközben gépfegyverrel lövöldözött a rendőrökre. A teherutót végül megállították, a sofőrt pedig agyonlőtték. 

A támadást állítólag már 2015-ben tervezni kezdte Bouhlel, aki már előtte több kisebb bűncselekményt is elkövetett, és akinek öten is segítettek. Az elkövető által bevetett „gyilkos fűnyíró” módszert az al-Káida 2010 óta ajánlotta iszlamista merénylőknek.

Bajor pokolgép

Németország sem maradt ki a szórásból, két nappal az újabb francia támadás előtt a bajorországi Ansbachban egy 27 éves öngyilkos merénylő pokolgépes robbantást hajtott végre. A szíriai férfi állítólag menekültstátuszt kért a hatóságoktól, ezt viszont nem kapta meg, ezért bosszúból az ansbachi zenei fesztivál bejáratánál felrobbantotta magát. 

Összesen 12 ember sebesült meg – ebből hárman súlyosan –, viszont a merénylő célja a 2500 résztvevőt számláló fesztivál volt. Viszont nem volt érvényes belépője, ezért nem engedték be, úgyhogy a bejáratnál élesítette a pokolgépet. A bajor tartományi belügyminiszter szerint az elkövető korábban hűségesküt tett az Iszlám Államnak.

Újabb francia túszejtés

Franciaország 2016. július 26-án ismét az Iszlám Állam célkeresztjébe került, ugyanis két iszlamista fegyveres túszul ejtett öt embert Rouen egyik elővárosának, Saint-Étienne-du-Rouvray-nak a templomában. A késsel felfegyverzett támadók a mise alatt mentek be a templomba, majd foglyul ejtették a 85 éves Jaques Hamel atyát, két apácát és két hívőt. Az egyik apáca el tudott menekülni, ő értesítette a hatóságokat, így alakult ki a negyvenperces túszdráma. 

Az elkövetők a 85 éves, térdre kényszerített pap torkát elvágták (utolsó szavai állítólag a „távozz tőlem, sátán” voltak), majd működésképtelen fegyverekkel és „Allahu akbar” (Allah a leghatalmasabb) és „Daesh” (az Iszlám Állam arab neve) felkiáltásokkal kirohantak a templomból. A rendőrség lelőtte az elkövetőket.

Londoni „gyilkos fűnyíró”

2017. március 22-én – pont egy évvel a brüsszeli robbantások után – a londoni Westminster hídon hajtott a tömegbe egy támadó (az 52 éves Khalid Masood), aki utána nekiment a Parlament kerítésének, majd kiszállt, és a palota kertjében halálra szurkált egy rendőrt. A biztonságiak agyonlőtték.

Masood a Scotland Yard közlése szerint többször került már bíróság elé erőszakos bűncselekmények miatt, viszont terrorizmussal egyszer sem vádolták meg. A támadás után egy nappal vállalta magára történteket az Iszlám Állam.

Stockholmi „kirakatrendezés”

Két héttel később egy stockholmi sétálóutcában ismétlődött meg a jelenet, ugyanis egy terrorista a tömegbe hajtott, majd egy bolt kirakatában állt meg. 2017. április 7. délutánján történt mindez, amikor is a férfi ellopott a Spendups sörfőzdéből egy teherautót, Drottninggatan felé vette az irányt, és a sétálóutcában a tömegbe hajtott. 

A 39 éves üzbég férfit a rendőrök őrizetbe vették. A támadásnak négy halálos áldozata volt.

A manchasteri Ariana Grande-koncert

Még ugyanebben az évben, május 22-én Ariana Grande tartott koncertet a Manchester Arénában, ahol este fél 11 körül egy öngyilkos merénylő, név szerint Salman Abedi robbantotta fel magát. A merényletnek 22 halálos áldozata és 59 sebesültje volt, nagyrészt a koncertet látogató tinédzserek. Az énekesnő a történtek hatására lemondta a turné további állomásait.

A hírszerzés szerint Abadi nem egyedül tervelte ki a robbantást, nyolc embert hallgattak ki az ügyben, aki segédkezhetett benne, többek között az elkövető öccsét is. Abadi a hírek szerint a líbiai különleges erőknél szolgált, majd 1991-ben kért menedékjogot Angliában, ahol le is telepedett, 1994-től élt Manchesterben – mint a helyi muszlim hitközösség egyik szónoka.

Londoni késelések

Szintén 2017-ben, június 3-án még mindig Anglia állt az Iszlám Állam támadásainak középpontjában, ugyanis délelőtt 10 óra körül három elkövető a London Bridgen az emberek közé hajtott egy kisteherautóval, majd a környék éttermeiben és pubjaiban késekkel kezdték szurkodni az embereket. Nyolc embert megöltek, és további ötvenet megsebesítettek.

Három férfi, a 22 éves Youssef Zaghba, a 27 éves Khuram Shazad Butt és a 30 éves Rachid Redouane hajtotta végre a támadást. Valószínűleg Butt volt a terv agytrösztje, Redouane lakásának padlását tervelték ki az egészet. Eredetileg egy 7,5 tonnás teherautót akartak bérelni az akcióhoz, de nem volt rá pénzük. Az akció után nyolc perccel a kiérkező rendőrök agyonlőtték a terroristákat.

Katalóniai ámokfutás

2017. augusztus 17-én és 18-án is terrortámadást követett el az Iszlám Állam Katalóniában, mindkét alkalommal a tömegbe hajtottak az elkövetők. Az első nap délutánján a barcelonai sétálóutcán, a Las Ramblason hajtottak a tömegbe, majd másnap hajnalban 120 kilométerrel arrébb, Cambrils tengerparti sétányán. A két támadásban több mint százan megsérültek, és 15-en meghaltak.

A Las Ramblason 500 méteren keresztül cikáztak a tömegben az elkövetők egy Fiat Talento autóval, majd egy újságosbódénak ütköztek. A sofőr elmenekült a helyszínről, azóta sem azonosították vagy fogták el. Két órával később egy ellenőrzőpontnál nem állt meg egy Ford Focus, és elütött két rendőrt. Az autót három kilométerrel arrébb találták meg, benne a megkéselt tulajdonossal. Feltételezhetően az egyik elkövető menekült az autóval, és ölte meg a tulajdonost.

Másnap Camrilsban egy Audi A3-as hajtott a sétálók közé, heten megsebesültek, egy ember pedig meghalt. Az autóban lévő terroristák közül mind az ötöt megölte a rendőrség – bár egyikük csak később halt bele a sérüléseibe. Robbanómellényeket, baltát és késeket találtak a kocsiban, de a mellényekben nem volt robbanószer.

Hat év kihagyás után újra Brüsszel

2017 és 2023 között az Iszlám Állam tevékenysége a Közel-Keletre és Észak-Afrikára tolódott, a köztes időben nem volt újabb nagy, felvállalt terrortámadásuk Európában. 2023. október 16-án viszont megtört a csend, és Brüsszelben svéd futballrajongókat támadott és ölt meg egy Abdálszalim Laszúd nevű, 45 éves tunéziai férfi. Kora este a Place Sainctelette környékén kezdett lövöldözni az elkövető, aki svéd futballszurkolókat vett célba, akik a Belgium–Svédország Európa-bajnoki selejtezőre érkeztek a városba, a királyi stadionba. A stadiontól mintegy öt kilométerre az elkövető két embert megölt, és egyet pedig megsebesített.

Egy éjszakán át tartó hajtóvadászat után végül Laszúdot másnap reggel lőtték le a rendőrök a lakása közelében. Az indítékról azt tartják, hogy a 2023-as svédországi Korán-égetések is közrejátszhattak, de azt se zárják ki, hogy köze volt az interneten terjesztett összeesküvés-elméletekhez, miszerint Svédország elrabolt muszlim gyerekeket. Egy közösségi médiában megosztott videóban Laszúd azt mondta, hogy azért ölte meg áldozatait, mert svédek voltak.

A legújabb támadás helyszíne és időpontja: 2024. március 22., Moszkva.

(Borítókép: Rendőrök kutatnak a londoni Parlament téren, a Parlament épülete közelében, a támadást követően, amelyben három ember meghalt, amikor a Khalid Masood névre keresztelt késes támadó egy autóval a Westminster hídon gyalogosok közé hajtott, majd megrohamozta a parlamenti épületet 2017. március 23-án. Fotó: Dominic Lipinski / PA Images / Getty Images)