Miért nem bír még mindig Amerika Irakkal?

A Hamász október 7-i támadása és a Gázai övezet izraeli lerohanása újabb erőszakhullámot indított el a Közel-Keleten. A régió békéje, amely Washington régóta kitűzött célja, ismét illuzórikusnak bizonyult. Nem számít, hányszor próbált az Egyesült Államok elfordulni a Közel-Kelettől, az erőszak mindig visszatérítette. Ebben a legutóbbi ciklusban a Biden-kormányzat elhamarkodott kivonulását a régióból arra az állításra alapozta, hogy a térségben az elmúlt évtizedekben a legstabilabb a helyzet.

És mégis, Irakban az amerikai támaszpontokat ismét fegyveres csoportok támadják, veszélyeztetve az ideiglenes tűzszünetet, amely lehetővé tette Bagdad és Washington számára, hogy 2023 augusztusában aláírják a közös biztonsági együttműködési párbeszédet, és szélesebb körű tárgyalásokat kezdjenek, többek között az amerikai csapatoknak az országból való kivonásáról. Az október 7-e utáni regionális erőszak megnehezítette ezt a folyamatot – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent elemzésében Renad Mansour, a Chatham House vezető kutatója

Ugyanígy ezt tette az „ellenállás tengelye”, az Iránnal szövetséges fegyveres csoportok hálózata, amely magában foglalja a Kataib Hezbollahot, a Harakat Hezbollah al-Nujabát és a Kataib Szajjid al-Suhadát Irakban és Szíriában, a libanoni Hezbollahot és a jemeni húszikat. Ezek a csoportok politikailag, gazdaságilag, katonailag és ideológiailag beágyazódtak saját államukban, és a külföldi megszállással szembeni közös ellenállás köti össze őket.

Az erő nem működik

Az iraki és szíriai fegyveres csoportok az Iszlám Állam, más néven ISIS elleni harc során váltak hatalmassá, ami 2014-ben Irak egyharmadát és Szíria majdnem felét elfoglalta. Amikor az Egyesült Államok által kiképzett és finanszírozott iraki hadsereg egyik napról a másikra összeomlott, ezek a csoportok csatlakoztak az újonnan alakult Népi Mozgósító Erőkhöz (PMF). Ez volt az első csoport volt, amely válaszlépéseket tett, és ellenállt az ISIS további előrenyomulásának. A PMF több tucat fegyveres csoportot foglal magában az etnikai – bár túlnyomórészt síita – spektrumon lévő különböző ideológiákkal.

Egyesek belpolitikai irányultságúak, és az iraki államra összpontosítanak, míg mások egy szélesebb körű transznacionális és pánsíita élharc részének tekintik magukat, amely Iránnal együttműködve olyan szövetségeseket támogat, mint a szíriai Bassár el-Aszad rezsimje, a libanoni Hezbollah és a jemeni húszik. Ezek a csoportok több éven át Washingtonnal egy oldalon harcoltak az ISIS Irakból és Szíriából való kiűzéséért. A közös ellenség felett aratott győzelem után azonban az amerikai és a PMF-erők egymás ellen fordultak, és harcolni kezdtek. Washington, különösen a Trump-adminisztráció idején, Iránt igyekezett célba venni a térségbeli szövetségesei, elsősorban az iraki és szíriai PMF-csoportok elleni támadásokkal. Ennek érdekében 2020 januárjában az amerikai erők megölték az Iszlám Forradalmi Gárda tábornokát, Khasszem Szolejmanit és a PMF vezetőjét, Abu Mahdi al-Muhandit.

Egy magas rangú amerikai tisztviselő 2019-ben azt mondta a cikk szerzőjének, hogy a csoportok, köztük a Kataib Hezbollah olyanok, mint egy

rákos daganat, amelyet sebészi úton kell eltávolítani.

Ezeknek a csoportoknak a  brutalitása azt jelenti, hogy Washington a velük való bánásmódjában kivétel nélkül az erőszakos módszert részesíti előnyben. Ezt legutóbb akkor láthattuk, amikor a Kataib Hezbollah január 28-án Jordániában megölt három amerikai katonatisztet, és a Biden-kormányzat február 2-án légicsapásokkal válaszolt hét iraki és szíriai helyszínen 85 célpontra. Bázisokat és fegyverraktárakat értek találatok, majd napokkal később további csapások érték a Kataib Hezbollah két vezetőjét Bagdad belvárosában.

A bombázásokon túl

Az Egyesült Államok más fegyvereket is bevetett e csoportok befolyásának gyengítésére, beleértve a szankciókat. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma több PMF-csoportot és vezetőt terrorista szervezetként vagy személyként jelölt meg, és a legutóbbi, januárban bejelentett körben Washington több tucat bankot és személyt vett fel a listára. Ezek közé tartozott a Fly Bagdad iraki légitársaság is, amely a jelek szerint az Iszlám Forradalmi Gárda eszközeit szállította.

Az elfogadhatóbbnak ítélt csoportok esetében − beleértve az Atabat-csoportokat, amelyek hűek maradnak Ali al-Szisztáni nagyajatollahhoz, vagy akár a Badr Szervezetet, amely a PMF egyik nagyobb csoportja, és jobban integrálódott az iraki kormányba – az Egyesült Államok megpróbálkozott a kooptálással. Washington bebizonyította, hogy hajlandó együttműködni azokkal a PMF-csoportokkal, amelyekről úgy véli, hogy kevésbé kötődnek Iránhoz vagy az ellenállás tengelyéhez, és inkább az iraki államra összpontosítanak.

Ennek érdekében az Egyesült Államok megpróbálta rávenni a PMF vezetőit, köztük a bizottság elnökét, Falih al-Fajádot, és a Badr szervezet vezetőjét, Hadi al-Amerit, hogy integrálódjanak országuk kormányába és politikai rendezésébe. Washington politikai támogatás ígéretével próbálta ösztönözni ezeket a csoportokat. Egy magas rangú amerikai tisztviselő 2021-ben azt mondta, hogy a PMF-hez kötődő bagdadi csoportok némelyike jobban jár, ha az iraki kormány része, mert így jobban felelnének az államnak és ezáltal a közvéleménynek.

Washington választása

Az Egyesült Államok politikája nemcsak hogy hatástalan volt e fegyveres csoportok befolyásának csökkentésében, de ennek ára is van. A magas rangú vezetők megölése időnként megzavarta a parancsnoki láncot, ami az olyan, fegyelmezetlen csoportok szerepének megnövekedésével járt, amelyek  a PMF vezetése vagy iráni szövetségesei beleegyezése nélkül is hajlandóak voltak lecsapni. Hisam al-Hasimi iraki kutató 2020 júliusában bekövetkezett halála például annak a káosznak a következménye volt, amely Muhandisz megölése után alakult ki, aki a múltban jobban tudta irányítani ezeket a milíciákat. Valójában az amerikai csapások csak még inkoherensebbé tehetik a parancsnoki struktúrákat, amint azt a Kataib Hezbollah három katonájának megölése Jordániában mutatta. A csapás ellentétes volt a belföldre összpontosító PMF-csoportok, például a Badr vagy az Aszaib Ahl al-Hak érdekeivel, amelyeknek előnyös a bagdadi status quo, és minimalizálni akarnak minden olyan regionális eszkalációt, amely veszélyeztetné a belföldi hatalmukat.

Az Egyesült Államok kudarca abban, hogy nem találta meg a módját annak, hogyan kezelje ezeket a csoportokat, alapvetően félreértelmezi természetüket, kapcsolataikat és a régió kormányaihoz fűződő kapcsolataikat. Ezek a fegyveres csoportok nem kizárólag katonai szervezetek, amelyeket el lehet különíteni a szélesebb politikai, gazdasági, társadalmi vagy ideológiai hálózatoktól, amelyek átlépik az állami és nem állami határokat. Inkább sokuknak saját politikai pártjai vannak, amelyek mind helyi, mind országos szinten aktívak. Ráadásul ezeknek a csoportoknak szövetségeseik vannak a közszolgálatban, az igazságszolgáltatásban és a hadseregben. 

A szerző szerint más megközelítésre van szükség. Azzal a felismeréssel kell kezdeni, hogy

amelyekben az uralkodó elitek saját milíciáikra támaszkodnak a hatalom fenntartása érdekében. Rövid távon a Biden-kormányzat és a bagdadi kormány, amely magában foglalja a belföldre összpontosító PMF vezetőit is, egy oldalon állnak. Fenn akarják tartani a tűzszünetet az „ellenállás tengelyével”, és a Felsőbb Katonai Bizottsággal előre akarják vinni a két ország közötti kétoldalú kapcsolat újratárgyalását, beleértve a jelenlegi amerikai erők kivonását. Ehhez azonban a gázai tűzszünet szorgalmazására lesz szükség, mivel Izrael akcióinak az egész térségre kiterjedő következményei vannak.

Hosszabb távon fenntarthatóbb megközelítésre van szükség e fegyveres csoportokkal szemben. Washingtonnak el kellene mozdulnia a megközelítésben attól, hogy csak a fegyveres csoportokra összpontosítson, és ehelyett meg kellene vizsgálnia a politikai rendezés azon jellemzőit, amelyek lehetővé teszik e csoportok elszaporodását. Az elszámoltathatóság előmozdítása a kulcsa annak, hogy a tűzszünetek tartósak legyenek, és ne bomoljanak fel, és ne vonják vissza az Egyesült Államokat. Washingtonnak és hasonlóan gondolkodó szövetségeseinek tehát azoknak az államoknak a megreformálására kellene összpontosítaniuk, amelyek vezetői nap mint nap kárt okoznak a lakosságnak. A korrupció ezekben az országokban széles körben elterjedt, és mind anyagi jutalmat, mind büntetlenséget kínál azoknak a vezetőknek és fegyveres csoportoknak, akik a kormányzati bürokráciát elfoglalták.

Az egyetlen kihívás ezzel a rendszerrel és az elittel szemben továbbra is a lakosság, amely tiltakozik, és jobb életet követel. Az Egyesült Államok és szövetségesei számára tehát az a legfontosabb, hogy stratégiájukkal támogassák ezeket a civil társadalmi mozgalmakat, és megtalálják a mindennapi konfliktusok csökkentésének módját. Ez, és nem a katonai csapások jelentik a békéhez vezető utat – írja a szerző.

(Borítókép: Feldühödött iraki tüntetők az Egyesült Államok nagykövetségének emléktáblájával fényképezkednek, miközben megrohamozzák az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét, tiltakozva az iráni támogatású Hashd al-Shaabi-erők fegyveres zászlóaljai elleni washingtoni támadások ellen, 2019. december 31-én. Fotó: Murtadha Sudani / Anadolu / Getty Images Hungary)