Az amerikai hírszerzés jelentette: halálos kórokozókat állít elő egy diktátor

2024.04.18. 19:26
Már korábban is figyelmeztetett az Amerikai Egyesült Államok hírszerzése – legutóbb 2019-ben, a globális koronavírus-járvány idején – arra, hogy Észak-Korea baktériumok, vírusok és toxinok előállításának technikai képességével rendelkezik. Friss jelentésükben most arra hívják fel a figyelmet, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság globális normákat sért.

Az amerikai hírszerzés szerint félő, hogy a Kim Dzsongun által vezetett Észak-Korea biológiai hadviselési programjának részeként halálos vírusokat és baktériumokat állít elő – írja a The Sun

Az Egyesült Államok hírszerzése úgy véli, hogy a kommunista rezsim vezetője

olyan halálos betegségekkel egészítette ki már így is hatalmas arzenálját, mint a himlő vagy a lépfene. 

Az amerikai külügyminisztérium több szakértője is – akik azt ellenőrzik, hogy a külföldi kormányok betartják-e a fegyverkezési szabályokat – arra figyelmeztetett, hogy ezek a biológiai fegyverek (BW) veszélyesebbek lehetnek, mint az atomfegyverek.

Drónokkal és permetezőgépekkel terjesztett vírusok

Az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) rendelkezik egy célzott, nemzeti szintű támadó biológiaifegyver-programmal, azon belül „fegyverként felhasználható baktériumok, vírusok és toxinok előállításának technikai képességével”. A hírszerzés arról is ír, hogy a KNDK a biológiai termékeket géntechnológiával állítja elő. 

Phenjan valószínűleg képes a BW-hatóanyagok fegyverként való felhasználására olyan nem hagyományos rendszerekkel, mint a permetezőgépek és a mérgező tollak befecskendező eszközei, amelyeket Észak-Korea vegyi fegyverek célba juttatására vetett be, és amelyek alkalmasak lehetnek a BW-hatóanyagok titkos célba juttatására

– áll a jelentésben. 

Az Amerikai egyesült Államok szerint a program – amellyel már az 1960-as évek óta rendelkezik a KDNK – sérti Észak-Korea globális kötelezettségeit. Andrew Weber biológiaifegyver-szakértő még 2020-ban beszélt arról, hogy Kim Dzsongun a globális Covid–19-válságot biológiai fegyverek előállítására használja fel.

Az Amerikai Egyesült Államok hírszerzése szerint a legnagyobb gond az, hogy Észak-Korea rendelkezik olyan ipari létesítményekkel is, amelyek tömegesen állíthatják elő ezeket a fegyvereket, amelyeket később  rakétákkal, drónokkal, repülőgépekkel és permetezőgépekkel terjeszthet. 

Jelentésében a hírszerzés azt is megjegyezte, hogy az utóbbi berendezések kettős felhasználású, katonai és civil célokra is bevethető eszközök, és a koreaiak a mezőgazdaságban is használják őket, ezért gyakorlatilag lehetetlen a megfigyelésük.