A legmagasabb készültségben Indonézia, bámulatos fotókon a vulkánkitörés
A Sangihe-szigetek egyikén található tűzhányó az elmúlt huszonnégy órában öt alkalommal tört ki – jelentette az indonéziai vulkántevékenységekkel és természeti katasztrófákkal foglalkozó központ.
A hatóságok a legmagasabb szintre emelték a veszélyhelyzetet. A kitörés miatt fennáll a veszélye annak, hogy a vulkán beomlik, ezzel pedig szökőárt idéz elő. Jelenleg a vulkánhoz legközelebbi, északkeletre fekvő Tagulandang szigetét érinti leginkább a szökőárveszély, ezért a lakosokat felszólították, hogy hagyják el a területet.
A tűzhányó napok óta hatalmas, forró füstoszlopokat, nagy mennyiségű forró hamut és lávát lövell a levegőbe. A vulkán a tájékoztatás szerint a szigeten nemrég történt földrengések miatt vált ismét aktívvá. Korábban a hatóságok a hegy négy kilométeres körzetén belül minden tevékenységet betiltottak. Indonézia területén 127 aktív vulkán található.
Szerdán az ország vulkanológiai intézete jelentette, hogy Indonéziában ideiglenesen kitelepítenek mintegy 800 embert – csaknem a teljes lakosságot – Észak-Sulawesi tartomány Ruang nevű szigetéről, ahol az azonos nevű vulkán többször kitört az utóbbi napokban.
#Tsunami alert in #Indonesia after Ruang volcano erupts several timeshttps://t.co/zgnVGgHHRS pic.twitter.com/pXlw8AGs81
— Hindustan Times (@htTweets) April 18, 2024
Indonézia a Tűzgyűrűnek nevezett, szeizmikusan aktív törésvonal mellett helyezkedik el, és a szigetországban gyakoriak a földrengések. 2018-ban a Szulavézit megrázó földrengés és a szökőár mintegy 4340 ember halálához vezetett.
A 2004-ben Szumátra szigeténél bekövetkezett, 9,1-es erősségű rengés és a nyomában keletkezett szökőár pedig 14 országot érintett és 226 ezer halálos áldozattal járt.
Indonesia | 🇮🇩 | Volcano erupts; warning of a tsunami.
— Sphithiphithi Evaluator (@_AfricanSoil) April 18, 2024
A volcano with lightning?👀
Did you know that gold; diamonds and what they call "precious stones" are found in places that have had volcanic eruptions? The years of lava (the extremely hot liquid) produces' that...! pic.twitter.com/5VZEAhgP7L
A múlt héten írtunk arról, hogy legalább 14 ember életét vesztette földcsuszamlás következtében Indonéziában, a Szulavézi-szigeten (Celebesz).