Az EU autonómiára vágyik a védelmi politikában, de a NATO nem nézi jó szemmel

Az Európai Unió felveszi terepszínű nadrágját, megfeszíti izmait, a NATO pedig nem boldog ettől – ezzel a mondattal vezette fel a Politico azt a véleménycikket, amely az Európai Unió és a NATO közötti ellentéteket elemzi.

A szerzők szerint a két brüsszeli intézmény az utóbbi években alig kommunikált egymással a védelem terén, mivel nem volt rá szükség. A szerepek egyértelműen le voltak osztva:

Ezt a felállást egy katonai körökben jól ismert frázis foglalja jól össze: „Az Egyesült Államok harcol, az ENSZ táplálja, az EU finanszírozza.” Úgy néz ki, hogy ez most megváltozhat.

A Politico szerint egyre nagyobb igény van Európában arra, hogy a következő Európai Bizottság a története során először rendelkezzen védelmi biztossal is. Elképzelések szerint az új védelmi biztos Ursula von der Leyen egykori német védelmi miniszter, az EB jelenlegi biztosa lenne. A posztot betöltő személy lenne a felelős azért, hogy eurómilliárdokat különítsen el Európa védelmi ipara számára saját és Ukrajna szükségleteinek kielégítése céljából.

A bizottság egy európai védelmi ipari stratégiát is bemutatott, legalább 1,5 milliárd eurós forrással együtt, amelynek célja, hogy az EU végre érzékeltesse saját súlyát a védelem terén. A szerzők kiemelték, hogy az EU vezetői minden igyekezetükkel próbálnak pénzt találni a saját védelmének biztosítása érdekében. A céllal kapcsolatban nagy az egyetértés a vezetők között, azonban abban már nagy viták vannak, hogy hogyan szerezzenek erre pénzt.

Úgy látják, hogy az ukrajnai háború és Donald Trump esetleges visszatérése arra készteti az EU-t, hogy elkezdjen gondolkodni, mivel amennyiben védelemről van szó, a jövőben nem támaszkodhatnak túlságosan az Egyesült Államokra.

A NATO-ban – ahol a kulcsfontosságú Egyesült Államok évtizedek óta elsőbbséget élvez a legtöbb EU-ország védelmi politikájának összehangolása felett – az EU lépései nyomán megkongatták a vészharangot.

Az EU és a NATO nem nyújthat be Németországnak, Dániának vagy Lengyelországnak két egymásnak ellentmondó listát a képességcélokról

– mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

A Politico szerint ezek erős szavak az általában ultradiplomatikus Stoltenbergtől. „Ami fontos, hogy természetesen a NATO az a szervezet, amelynek meg kell határoznia a képességcélokat... hány harckocsira, hány repülőgépre, hány hajóra, milyen készültségre van szükség és így tovább” – tette hozzá a főtitkár. 

A múlt héten Stoltenberg további erőteljes lépéseket tett, hogy a NATO a jövőben is fenntartsa hegemóniáját Kijev legfőbb biztonsági partnereként. Csapata terjesztette elő annak a 100 milliárd eurós ötéves alapnak az ötletét, amelynek célja többek között az, hogy a NATO átvegye az USA által irányított Ramstein formátumot, amely jelenleg szervezi az Ukrajnának küldött katonai támogatások eljuttatását Ukrajnába.

Ugyanez a 100 milliárd eurós szám ugyanakkor az EU egyes vezetői körében is nagyon népszerű. Thierry Breton belső piaci biztos is, aki szerint akkora összeg kellene az EU védelmi alapjához. Az elképzeléshez csatlakozott Észtország is. Az EU tisztviselői ragaszkodnak ahhoz, hogy ha nincs is esély a NATO-val való párhuzamosságra, a blokknak akkor is legyen pénzügyi szerepe a védelemben.

„Egy ilyen fenntartható pénzügyi eszközt kell kiépíteni, ha meg kell védeni az európai biztonságot” – mondta Tomas Kopecny, Ukrajna újjáépítésével foglalkozó cseh megbízott, egykori védelmiminiszter-helyettes.

Ha az Egyesült Államok részt venne egy közös alapban, csináljuk a NATO keretein belül. Ha kétoldalúan akarják ezt folytatni, akkor tegyük meg az EU égisze alatt

– tette hozá Kopecny.

A NATO már csúnyán néz

Stoltenberg január 26-án von der Leyennek küldött levelében már figyelmeztette az Európai Uniót. Azt írta: „Aggodalommal tölt el a NATO meglévő tevékenységeivel való lehetséges átfedés. Különösen attól tartanék, ha az EU átállna a lőszerek szabványosítására.”

Szerinte a NATO felelős a lőszer típusaiért és készleteiért – mennyit, milyen típusokat tartsunk –, az olyan irányelvekkel együtt, amelyek határokon átnyúlóan biztosítják az egységességet, tehát hogy például egy francia töltényt ki lehessen lőni egy német puskacsőből is.

Az aggodalmak mindkét oldalon jelen vannak. „A védelmi kérdéseket illetően az EU-oldalon van egy olyan érzés, hogy ő az új jövevény és a fiatal partner” – mondta Camille Grand, a NATO korábbi főtitkárhelyettese, aki jelenleg az Európai Unió védelmi vezetője. Grand hozzátette, hogy úgy tűnik, az EU amiatt aggódik, hogy ha túlságosan elfogadják a NATO szakértelmét, akkor nem lesz stratégiai autonómiája.

Stoltenberg azonban kristálytisztán világossá tette, hogy ki határozza meg a védelmi és biztonsági normákat: nem az EU. „Csak egyetlen intézményre van szükségünk, amely meghatározza a – az interoperabilitásra, a kommunikációra, a lőszerek felcserélhetőségére vonatkozó – szabványokat – mondta a NATO vezetője. „Nincs kétféle szabvány, azzal pont az ellenkezőjét éred el” – tette hozzá.

Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője ugyanakkor megvédte az EU azon lépését, hogy többet tegyen a védelmi ipar terén.

A béke már nem magától értetődő, sajnos. A háború a határainkon van. Oroszország támadóháborúja sürgető érzést hozott ipari védelmi kapacitásaink fokozására

– mondta Borrell.

Az EU számára Trump esetleges visszatérése az Egyesült Államok élére még sürgetőbbé teszi, hogy Európa minél gyorsabban megerősítse védelmi képességeit. Februári beszédében von der Leyen kijelentette, hogy sürgősen szükség lenne egy „új európai védelmi gondolkodásmódra”, mert „mi nem irányítjuk a választásokat vagy a döntéseket a világ más részein”.

Bonyolult helyzet 

A Politico szerint, ahogy a két intézmény hatásköre összemosódik, úgy nő a verseny közöttük.

Egyértelmű, hogy az atlanti szövetség részéről is van erőfeszítés, hogy versenyképes legyen, vagy akár megelőzze az Európai Unió ezen a területen tett erőfeszítéseit

– mondta Antonio Missiroli, a NATO volt főtitkárhelyettese.

A bonyolultságot növeli, hogy a két szervezet tagsága nagyrészt átfedi egymást, és a szóban forgó pénz egyetlen nemzeti forrásból származik. „Jelenleg 23 ország van mindkét szervezetben, és úgy gondolom, hogy ezek közül néhány különösen nagy nyomás alatt érezheti magát” – mondta Missiroli.

Kiemelték, lehet, hogy az intézmények között bizalmatlanság figyelhető meg, ugyanakkor személyes szinten Stoltenberg kifejezetten kedveli von der Leyent. A pár rendszeresen együttműködik, ráadásul a közös munkát barátság jellemzi.

(Borítókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images)