Korrupcióval gyanúsítják az ukrán mezőgazdasági minisztert

2024.04.23. 10:54
Az ukrán korrupcióellenes ügynökség gyanúsítottként kezeli Mikola Szolszkij mezőgazdasági minisztert egy olyan nyomozásban, amely állami földek illegális megszerzésével kapcsolatos, a vizsgálat mintegy 7 millió dollár értékű ügyben folyik – jelentette kedden az ukrán média az MTI szerint.

Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal közleményében azt írta, hogy egy hivatalban lévő minisztert gyanúsítanak azzal:

ő irányította azt a rendszert, amely 291 millió hrivnya (7,35 millió dollár) értékű állami földterület illegális megszerzésére irányult.

A dokumentumban nem nevezték meg Szolszkijt név szerint, de azt írták, hogy a gyanúsított a parlament mezőgazdasági bizottságának korábbi elnöke. Ezt a posztot pedig Szolszkij töltötte be 2022. márciusi miniszteri kinevezése előtt.

A közlemény szerint az említett rendszerben arra is kísérletet tettek, hogy további 190 millió hrivnya értékű földterületet is megszerezzenek.

Amennyiben megerősítést nyer a gyanúsítás,

Szolszkij lesz az első miniszter, akit korrupciós ügyben gyanúsítottként neveznek meg Volodimir Zelenszkij államfő ideje alatt.

A miniszter és tárcája a Reuters hírügynökség megkeresésére egyelőre nem kommentálta az ügyet.