A pápa a velencei börtönbe látogatott egynapos útja elején
A Vatikán kiállítását, a Szememmel című tárlatot a Giudecca női börtönben rendezték be, ahova a pápa helikopterrel érkezett.
„A börtön kemény valóság, és az olyan problémák, mint a túlzsúfoltság, a létesítmények és erőforrások hiánya, valamint az erőszakos epizódok sok szenvedést okoznak. De az erkölcsi és anyagi újjászületés helyévé is válhat” – mondta. Hozzátette, ne felejtsük el, hogy mindannyiunknak vannak hibái, amelyeket meg kell bocsátani, és sebeink, amelyeket be kell gyógyítani.
A szokatlan döntés, hogy a Szentszék pavilonját a börtönben helyezték el, rávilágít Ferenc pápa ismételt felhívására, hogy a társadalom fogjon össze a szegények és elhanyagoltak, köztük a börtönlakók érdekében. A vatikáni kiállításon kilenc olyan kortárs művész alkotásai láthatók, akik szorosan együttműködtek a rabokkal a projektben.
Ez a pápa első Rómán túli útja a tavaly szeptemberi rövid, franciaországi látogatása óta.
Decemberben az Egyesült Arab Emírségekben egy éghajlat-változási konferencián kellett volna részt vennie, de nem sokkal előtte betegség miatt visszalépett. Márciusban váratlanul nem vett részt a nagypénteki körmeneten, egészsége megőrzése érdekében.
A katolikus egyházfő vasárnap a börtönből való távozása után velencei fiatalokkal beszélget, majd a Szent Márk-bazilikába megy. A misére mintegy tízezer embert várnak.
A velencei út az első a következő három hónapra tervezett négy olaszországi út közül. A tervek szerint májusban Veronába, júliusban pedig Triesztbe látogat, és Bariban várhatóan részt vesz a hét legfejlettebb ipari országot tömörítő országcsoport, a G7 vezetőinek júniusi csúcstalálkozóján is.
Szeptemberben pápasága leghosszabb külföldi útjára indul, szeptember 2–13. között Indonéziába, Pápua Új-Guineába, Kelet-Timorba és Szingapúrba utazik.