Lemondott Thaiföld külügyminisztere
Váratlanul lemondott Parnpree Bahiddha-Nukara thaiföldi külügyminiszter, miután a kormányátalakításkor elveszítette a miniszterelnök-helyettesi tisztséget.

Egyelőre a Reutersnek még nem sikerült megerősítenie a médiahíreket.
Az azonban valóban igaz, hogy Srettha Thavisin, Thaiföld miniszterelnöke a király által jóváhagyott és a hivatalos közlönyben vasárnap közzétett új kabinetjében Parnpree külügyminiszterként szerepel, és már nem miniszterelnök-helyettesként.
Ahogy azt korábban megírtuk, az új kormány Thaiföldön arra készül, hogy alig másfél évvel engedélyezése után szigorítson a marihuánahasználaton az országban. Thaiföld volt az első ázsiai állam, amely
Az ország, ahol másfél év után megint betilthatják a marihuánát?
2022-ben, az ázsiai államok közül elsőként, az engedélyezés még történelmi léptékűnek tűnt.
mintegy 18 hónapja engedélyezte a marihuána „szabadidős” fogyasztását is, nem csak az orvosi alkalmazását.
Az eddig érvényben lévő jogszabály eredményeként egy rendkívül virágzó és gazdaságilag erős új iparág tűnt fel a délkelet-ázsiai államban a helyiek és az odalátogató külföldiek legnagyobb örömére. Ezt fogja megakasztani az országban tavaly év végén hatalomra került konzervatív kormány, amely csak az orvosi használatot fogja támogatni.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait
Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.
február 27., 18:11
- Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
február 27., 18:58
- Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse
A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.
3 órája
- Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő
Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.
2 órája
- Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja
Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.
3 órája
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
február 27., 17:49
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?
Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.
február 27., 07:04
- Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.
február 27., 13:00
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét
A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.
február 27., 06:28
- Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani
A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.
február 27., 06:57
- Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt
Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.
49 perce
- Címlapon
Figyelmeztet a dél-koreai hírszerzés: Moszkva kulcsfontosságú technológiát adott át Észak-Koreának
3 órája
- Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet
Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.
1 órája
- Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát
Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.
3 órája
- Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról
A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.
február 27., 11:38
- Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját
A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.
február 27., 08:20
- Címlapon
A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása
A korábbi bekk azt mondta a stúdióban, hogy nem akart hinni a szemének.
42 perce
- Címlapon
Idén még nem történt ilyen az időjárással, ránk rúgja az ajtót a tavasz
Országszerte zavartalan napsütésre lehet számítani.
3 órája
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Címlapon
A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen
Még jól is működhetne, ha nem övezné ennyi téves információ.
3 órája
- Külföld
Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben
A fivéreket az elmúlt években többször helyezték kényszerintézkedések alá.
február 27., 11:35
- Külföld
Megrendítő számok az Egyesült Királyságból, 173 anyát gyilkolt meg a saját gyereke
Döbbenetesen részletes jelentést adtak közzé.
32 perce
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Külföld
Méreginjekció vár a fiamra, de még egyszer látni akarom
Az asszony nem mer emberek közé menni.
február 27., 13:37
- Címlapon
Szenzációs fotó: David Beckham mintha citromba harapott volna a Liverpool győztes góljánál
Hiába, egy United-rajongó nem örülhet a Liverpool sikerének.
2 órája
- Külföld
Spanyolországot is elérte a fenyegetési hullám, mintegy 30 iskolában volt bombariadó
A leveleket egy mentálisan zavart férfi küldte.
február 27., 16:43