„Találkozó a sötétség szívénél” – kipróbáltuk a belgrádi maxi-Dubajt

„A Belgrade Waterfront projekt olyan, mint a rák, egyre nagyobb területen burjánzik. Ha most átsétál a Száva bal partjára és abba az irányba néz, ahol most beszélgetünk, akkor egyrészt a főváros 19. századi építészetének sziluettjét láthatja, másrészt pedig ettől az örökségtől valami brutálisan eltérőt, ami csak úgy a semmiből előretör. A legnagyobb probléma építészeti szempontból, hogy a két stílus között nincs és most már nem is lehet érdemi párbeszéd. Személy szerint ocsmánynak és primitívnek találom az ilyen típusú építészetet. Elég, ha pusztán arra gondol, hogy az európai építészeti hagyományok milyen mértékben térnek el attól, amit Dubajban láthatunk. Higgye el nekem, hogy ez nem jobboldaliság vagy baloldaliság kérdése, nem attól függ, hogy Vucsics elnök úr és támogatói a kulturális elitből vagy a társadalom alsóbb rétegéiből származnak.”

„A kérdés sokkal inkább az, hogy fontosak-e számodra a városod építészeti hagyományai? Alapvetően kulturális modell kérdése, hogy mit akar felépíteni egy város és annak polgársága. Erre pedig az a válaszom, hogy a polgári hagyományokra és kultúrára iszonyatos a nyomást helyeztek Szerbiában. Itt minden egyes épülethez több tucat történet, a történelem köthető, amit most felépítettek, lényegében csak lakások, még azt sem tudjuk, hogy pontosan ki volt a tervező. Stratégiai érdekünkben állt ezt a Száva-parti területet igényesen és jól felhasználni, de most csak az arab befektetők érdekeit szolgálja. A problémáinkat pedig növeli, hogy most kapnak az államtól még 200 hektárnyi beépítésre váró területet” – mondta az Indexnek Bojan Kovacsevics építész, nyugdíjazott egyetemi tanár a szerb fővárosban, egy kávézóban, amely a Pénzügyminisztérium épülete mellett található.

A Belgrade Waterfront (a szerb maxi-Dubaj) projekt kritikusa úgy véli, hogy a beruházás katasztrófa Belgrád városszerkezetére nézve, mert jelentősen megnövelte az üresen álló lakóhelyek számát, miközben már így is 10 ezer lakás áll gazdátlanul a városban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Thani bin Ahmed Al Zeyoudi, az Egyesült Arab Emírségek külkereskedelmi államminisztere márciusban írták alá a mini-, vagy más néven maxi-Dubajról szóló szerződést. Az egyik legfrissebb fejlemény a beruházás körül, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes március végén már be is nyújtotta a kapcsolódó törvénytervezetet az Országgyűlés elnökének. A projekt előkészítése már elkezdődött: azokat a szolgálati lakásokat, amelyekben ma MÁV-alkalmazottak laknak – van, aki fel is újította –, 30 napon belül el kell hagyniuk az ott élőknek. Ha nem költöznek ki időben, a MÁV polgári peres eljárást indít ellenük, amelynek költségeit a lakókra terhelnék.

Az 5 milliárd eurós beruházás keretében egy teljesen új városnegyedet húznának fel a területen, amely magasházakból, irodaházakból, valamint luxuslakásokból álló épületegyüttesből állna. A magyar külügyminiszter által aláírt szerződés értelmében a maxi-Dubaj építtetője Mohamed Alabbar dubaji üzletember Eagle Hills Properties elnevezésű vállalata lenne. Alabbar Belgrádban már majdnem befejezte a mini/maxi-Dubajhoz kísértetiesen hasonló beruházást, a Belgrade Waterfront projektet. Az Index azzal a céllal utazott Belgrádba, hogy közvetlen közelről ismerje meg a beruházást, illetve szólaltassa meg azokat, akik a projekt mellett és ellen foglalnak állást.

Maszkos bontás, csillogás, kosz és kátyú

Annak érdekében, hogy minél hitelesebb képet kapjunk arról, hogy a kivitelező milyen munkát végzett a szerb fővárosban, szállást a már elkészült luxusapartmanok egyikében foglaltunk. Egy biztos, Kovacsevicsnek igazat kell adnunk abban, hogy a Száva-parti létesítmény valóban idegennek hat a különböző korszakokban épült és rendkívül sokszínű objektumok között.

De nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a projekt helyszíne mennyivel tisztább és rendezettebb, mint a főváros más negyedei. Ahogyan azt sem, hogy a főváros lakóházainak és épületeinek többsége felújításra szorul, a gyéren megvilágított utcák járdái pedig járhatatlannak bizonyulnak. Remek példa erre, hogy e sorok szerzőjének bokája is kificamodott, miután óvatlanul egy Marianna-árok mélységű kátyúba lépett az egyik belvárosi sétálóutcában.

Nenad Militareviccsel, a korábbi közismert szerb rádiós-műsorvezetővel a beruházás részeként felhúzott gigantikus, leginkább a „mi” Etele plazánkhoz hasonlatos bevásárlóközpont bejáratánál találkoztunk. Azt mondta, hogy a „sötétség szívénél” alkalmasabb helyszínt keresve sem találhatunk a beszélgetéshez. Még az interjú kezdete előtt elmesélte, hogy mára teljesen felhagyott az újságírással és 2017 óta nem vezet műsort a Radio Beograd 1 elnevezésű adónál, ahol azért mondott fel, mert az egyre jobban elhatalmasodó politikai befolyás révén meg akarták neki szabni, hogy kit hívhat meg a műsorába és kit nem, miközben ő a lehető legkiegyensúlyozottabb tájékoztatásra törekedett. A rádiótól való távozása után mint reklámszövegíró talált állást.

„Ez egy kiemelt állami beruházás volt, lényegében fogalmunk sincs, hogy mekkora támogatást kapott az Eagle Hills Properties. Azt sem tudjuk, hogy mekkora a szerb kormány részesedése. Vajon minden egyes eladott lakás után hasznot realizál az állam, vagy csak a beruházó profitál? Az is lehet, hogy a beruházó előre fizetett jutalékot az államnak. Egy biztos, hogy a lakások nagyon túl vannak árazva, egy átlagos jövedelemmel rendelkező szerb számára teljesen megfizethetetlenek. A főleg közel-keleti, illetve más országokból származó külföldi vásárlók mellett azok vesznek itt lakásokat, akiknek a vállalatai szorosan kötődnek az államhoz és részt vesznek az állami beruházások kivitelezésében.

Nekik – mintha elő lenne írva – kényszeredetten vásárolnak, aztán hogy mit kezdenek azzal a négy pici lakással, amit megvettek, az már az ő problémájuk. Ahogy mondod, a lakások tényleg nagyon kicsik és érezhetően nem túl jó minőségűek, inkább középkategóriásak” – fogalmazott. A lakások minőségéről és nagyságáról alkotott véleményét meg tudjuk erősíteni, azonban közismert, hogy a 2010-es években még részben állami kézben lévő területet végül ingyen bocsátotta a befektető rendelkezésére a szerb kormány, a „Lex specialis” elnevezésű törvény útján ajándékozta el.

Militarevics a Száva partján sétálva idézte fel a beruházást övező, a világsajtóban is hatalmas visszhangot kiváltó botrányt. Máig tartó felháborodásának hangot adva mesélte el, hogy a 2016-os szerb választások éjszakáján fekete maszkos „erőszaktevők” jelentek meg baseballütőkkel és munkagépekkel a Savamalának nevezett területen, hogy a lakókat elzavarják és lebontsák a régi épületeket.

A helyszínen levő biztonsági őrt megkötözték, és bár nem bántalmazták, sokkos állapotban kórházba került, és néhány napon belül meghalt. A szerb állam a befektetővel 2015-ben írta alá a szerződéseket, az első civil tüntetések az illegális bontási akció után indultak el.

„A Belgrade Waterfront világosan megmutatja, hogy Alekszandar Vucsics hogyan irányítja az országot. A kormányzás tökéletes szimbóluma. Csak az számít neki, hogy egy beruházás látványos legyen, dicsekedhessen vele és azt mondhassa, hogy Szerbiában minden a legnagyobb rendben. A meglévő futballstadionok felújítása helyett egy hatalmas nemzeti stadiont épített, miközben abszolút nem érdekli például a jelentős problémának számító szennyvízelvezetés kérdése. Vucsics úgy van vele, hogy fejlesszenek az emberek, ha jobbat akarnak. Szó szerint hülyeségeket is mond, nem tudom, mennyire instabil pszichésen, de arról beszélt, hogy Szerbiában hamarosan repülő autókat fogunk gyártani.

Ettől függetlenül elég okos ahhoz, hogy jól irányítsa a folyamatokat és a markában tartsa az embereket, miközben a propagandája aranykornak hazudja mindazt, ami az országban történik. Van egy fantasztikus fotó az új stadionról, ami Leskovacban épült. A képet a stadion melletti kórház egyik katasztrofális állapotban lévő szobájából készítették. A kontraszt iszonyatos” – fogalmazott Nenad Militarevics.

„Pénzmosás és sivatag”

Sasa Vojnovics művészettörténésszel, aki többek között a Kínában élő ujgur kisebbség kultúrájának kutatásával és megmentésével is foglalkozik, Belgrád meglehetősen eklektikus belvárosában találkoztunk, amikor megtudta, hogy a projekt egyik apartmanjában szálltunk meg, megvető tekintettel nézett ránk. Annak ellenére, hogy tudta, a riport elkészítése miatt szálltunk meg a főváros új elit negyedében. Vojnovics volt a beruházás, a választások éjszakáján történtek elleni tiltakozások egyik vezető szervezője, társaival a Milosevics-rezsim bukása utáni legnagyobb demonstrációt (50 ezer fő) tudta életre hívni.

Az ellenállás szimbólumának a felfújható óriás gumikacsát választották. Vojnovics szerint a szerb választások éjszakáján történtekért csak a helyi rendőri vezetőt vonták némiképp felelősségre, amiért nem avatkozott közbe, vele később vádalkut kötöttek és felmentették, ma már egy „csodás” négyemeletes háza van Belgrád egyik csendes külkerületében. A kutató szerint a szerb állami média félrevezető információkat terjesztett a történtekről és a készülő projektnek csak a pozitívumait emelt ki, számos fontos részletet pedig elhallgatott

El tudod képzelni, hogy mi történik Szerbia még szegényebb vidéki régióiban, ha mindez a fővárosban megtörténhetett?

– szögezte nekünk a kérdést az interjú közben, miközben mosolyogva majszolta pisztáciás baklaváját. „Az uralkodó narratíva, hogy most az aranykorban élünk és mi, akik ellenállunk, ezt ássuk alá, a külföldi, az ország belügyeibe beavatkozni kívánó ellenséget szolgáljuk. Az igazság az, hogy a beruházásnak a közjót kellett volna szolgálnia. A Belgrade Waterfront helyén iskoláknak, művészeti egyetemnek, kórháznak kéne állnia és nem felhőkarcolóknak, ami miatt a belváros lakói már nem láthatják otthonaikból a vízpartot.

Hogyan szolgálja a közjót egy olyan lakás, amit az átlagember nem tud megvásárolni? Mitől válik a közérdek részévé egy pláza, amelynek boltjaiban egy átlagember nem tud megvenni semmit sem?” – tette hozzá, megerősítve, hogy beterjesztették a Belgrade Waterfront területénék kiterjesztését célzó tervet, a Száva túlpartján található zöldterületen is hasonló létesítményeket építenének.

A sivatagban látott városfejlesztés és építészet nem lehet egy európai urbanisztikai projekt. Miért kell terjeszkedni, ha a lakások 70 százaléka üres? A konkrét kivitelezésben, építésben maximum három, az állami forrásoktól, a közbeszerzésektől függő vállalat vett részt. Ha egyszer megbukik a rendszer, akkor végre transzparensen követhetnénk a pénz útját. Végre megtudhatnák, hogy valójában kik vették meg a lakásokat, kik voltak a valódi befektetők. De most senki sem követi a pénz útját, miközben a vásárlók közül sokan készpénzért vásároltak lakásokat. Talán meg kellene vizsgálni, hogy kik használnak ennyi készpénzt? Úgy gondolom, hogy az egész projektet pénzmosásra használták fel

– fogalmazott az aktivista. A művészettörténész fontosnak tartotta kiemelni, hogy Belgrád építészetében nincs olyan harmonikus folytonosság, mint mondjuk Bécs vagy Budapest esetében, de az épületek mégis egymásra reflektálva épültek fel, ezzel szemben a Belgrade Waterfront projektet a korábbi építészeti állapotra történő utalások nélkül tervezték meg, építették fel.

Robert Kozma, a magyar gyökerekkel rendelkező, fiatal ellenzéki politikus a szerb parlament egyik képviselője. Pártja, a Green–Left Front egy zöld, baloldali értékeket valló formáció, amely a Belgrade Waterfront elleni tiltakozásokból nőtte ki magát, párttá a tiltakozások legnagyobb hulláma után, 2018-ban szerveződtek. 2022-ben sikerült bejutniuk a belgrádi közgyűlésbe és a parlamentbe is, a tavaly decemberi választásokon megduplázták képviselőik számát. Kozma szerint a projekt helyszínéről illegálisan kitelepített embereket valójában sohasem kárpótolták.

Volt, akinek lakásbérlési támogatást adtak, de a károsultak azóta sem tudtak új ingatlant vásárolni. A vajdasági gyökerekkel bíró politikus úgy véli, hogy ennél is sokkal fontosabb, ami a 2016-os választások éjszakáján történt, amikor a csuklyás, maszkos emberek lefogták a polgárokat és a rendőrség nem reagált a segélyhívásokra, miközben zavartalanul megkezdhették az illegális bontást.

Az egész projekt legfőbb gazdasági és urbanisztikai problémája, hogy alapvetően az állami és a belgrádi költségvetésből származó forrásokat arra használták fel, hogy luxuslakásokat építsenek, amelyeket aztán az Egyesült Arab Emírségekből származó, úgynevezett magánbefektető drágán eladhat. De az igazi befektető valójában a szerb állam, ha megvizsgáljuk a projekthez köthető szerződéseket. Az adófizetők pénzéből épültek luxuslakások, miközben a lakosság negyedének még megfelelő csatornarendszerhez sincs hozzáférése. A Belgrade Waterfront luxuslakásainak négyzetméterára 10 ezer euróba kerül. Ez egy gazdasági katasztrófa az emberek és Szerbia számára

– jelentette ki.

Olvasóink hiteles és teljes körű tájékoztatása érdekében a Belgrade Waterfront projekttel összefüggésben megkerestük Alekszandar Vucsics szerb elnök hivatalát, valamint a belgrádi önkormányzatot. A belgrádi önkormányzat egyáltalán nem reagált megkeresésünkre. Az elnöki hivatal sajtóosztálya kissé nyugtalanul fogadta telefonhívásunkat, de azt ígérte, hogy írásos interjúkérelmünk beérkezése után egy-két napon belül érdemben válaszolnak levelünkben feltett kérdéseinkre és egy általuk kijelölt vezető politikussal is készíthetünk interjút a témában, de válasz, visszahívás azóta sem érkezett.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)