Orbán Viktornak is üzennek Ilaria Salis jelölésével az olasz baloldali pártok
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Váratlan helyről érkezett támogatás a Budapesten letartóztatásban lévő Ilaria Salis olasz antifasiszta nő EP-kampányához. Nemrég derült ki, hogy Ilaria Salist az európai parlamenti választásokon jelöltként indítja a Vörös-Zöld Szövetség (AVS) nevű olasz politikai formáció. A döntést sokan bírálták az olasz politikában, többek között azért is, mert úgy vélték, az inkább az AVS-nek hoz ismertséget és népszerűséget, ahelyett, hogy Ilarián segítene.
Május elejére azonban egy újabb párt, a Hatalmat a népnek! (PaP) biztosította együttműködéséről a súlyos vádakkal illetett Salist.
Nem akartunk olyasmit tenni, ami árthatna a felszabadulásának, ezért először az édesapjával beszéltünk, aki beleegyezett, és valóban megerősítette, hogy örül ennek a bátor döntésnek
– mondta a La Presse olasz lapnak a PaP szóvivője, Giuliano Granato. Hozzátette, hogy nem értenek egyet az AVS-sel, de csak így tudnak küzdeni Salis szabadságáért.
A honlapjukon terjedelmes írást tettek közzé, amiben kifejtették, hogy Olaszországban is szégyenteljesek a börtönkörülmények, ezért is lehetne Salis a megfelelő ember arra, hogy a magyar soros elnökség ideje alatt ez ellen is harcolhasson. Úgy fogalmaztak:
„Ki tudná jobban megérteni ezeket a helyeket, ki tudná jobban támogatni a fogvatartottak jogait, mint Ilaria, aki a nélkülözés hihetetlen formáit éli át? Úgy gondoljuk, hogy Ilaria Salisnak az Európai Parlamentbe való beküldése nem csak »megmenti« őt, vagy megőrjíti Melonit és Orbánt, hanem extra hangot adhat hazánk dolgozó osztályainak és azoknak, akiknek fontosak az emberi jogok.”
Utóbbival próbál kampányolni az AVS is, akik már egy kampányképet is gyártottak a bilincsben a bíróságra tartó Salisról, azzal a kérdéssel, hogy „Ilyen Európát akarunk?”, hozzátéve, hogy szavazzanak minél többen az antifa vádja miatt Budapesten tartott nőre, mert a pártnak legutóbb nem lett elég szavazata ahhoz sem, hogy elérjék a választási küszöböt:
Mint ismert, tavaly februárban horrorisztikus támadássorozat vette kezdetét Budapest utcáin. Az első incidens február 9-én, csütörtökön történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal és más eszközökkel ütni kezdték őket. A támadás egy percig tartott, a csoport tagjai ezután elfutottak a helyszínről. A három sértett közül ketten is súlyos, töréses sérülést szenvedtek.
A következő atrocitás másnap, február 10-én történt, akkor Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. Ugyanazon a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak. A nyomozás kiderítette, hogy a támadók mindegyik sértettet hosszan követték, volt, akivel tömegközlekedéssel, több átszállással is együtt utaztak.
Ilaria Salis és az ügy harmadrendű német női vádlottja nem ismerte be az ellenük felhozott vádakat, így az ő esetükben tárgyalásra utalta az ügyet Sós József bíró. Egyedül a másodrendű német férfi ismerte el az ellene felhozott vádakat az előkészítő ülésen, ezzel már aznap ítéletet hozhatott a tanácselnök.
A Fővárosi Törvényszék bűnösnek mondta ki bűnszervezetben való részvétel bűntettében, három év fegyházbüntetésre ítélte, valamint a határozatban öt évre ki is utasították Magyarország területéről. Feltételesen a büntetés letöltésének kétharmadakor szabadulhat.
A döntés végül nem lett jogerős, mivel az ellen az ügyészség súlyosbításért, míg a vádlott enyhítésért fellebbezett.
Az EP-választásig még öt hét van hátra, addig viszont a Fővárosi Törvényszéken egy alkalommal ismét ülést tartanak az ügyben, ahova Ilaria Salist ismét a bv. kommandósai kísérik, majd a német férfi ügyében az ítélőtábla hoz majd jogerős döntést.