Elkerülhetetlen Putyin birodalmának összeomlása

Hatalmuk csúcspontján egyes birodalmak hirtelen omlanak össze, általában olyan kataklizmák következtében, amelyek szétszakítják a magterület és a periféria közötti formális kapcsolatokat. A császári Oroszország, a Vilmos korabeli Németország és a Szovjetunió is ilyen sorsra jutott. A hirtelen összeomlás pillanatáig a mag és a periféria közötti strukturális és intézményi kapcsolatok élénkek voltak. Ennél is fontosabb, hogy a birodalmi ideológia az összeomlás után is életben maradt, ami a birodalmi központ elitjének arra irányuló kísérleteit eredményezte, hogy újjáteremtse korábbi birodalmaik egészét vagy egyes részeit.

Rein Taagepera politológus grafikonon ábrázolta a múltbeli birodalmak területi nyereségeit és veszteségeit. Nem meglepő módon a grafikonok parabolákra hasonlítanak: a birodalmak felemelkednek, fennmaradnak, majd elbuknak. Ugyanilyen kevéssé meglepő, hogy azok a birodalmak, amelyeknek sikerül fennmaradniuk, általában évszázadokig fennállnak. Amelyek gyorsan buknak el, azokkal általában azt követően történik ez, hogy alapítóik gyors katonai sikereket érnek el, majd meghalnak, ami válságba sodorja a születő birodalmat. Nagy Sándor kiterjedt, megszilárdulatlan birodalma klasszikus példája ennek a dinamikának − írja a Foreign Policy hasábjain megjelent cikkében Alexander J. Motyl, a Rutgers Egyetem professzora. 

A parabolák hol szélesek, hol keskenyek, de soha nem egyenletesek − még a látszólag stabilnak tűnő perzisztencia fázisban sem. Ehelyett inkább a tőzsdei mozgáshoz hasonlítanak: folyamatos emelkedések és esések jellemzik őket, amelyek az időt tekintve valójában felfelé vagy lefelé mutató tendenciákat jeleznek. Időnként a birodalmak átmenetileg megszűnhetnek, mielőtt újjáélednének, ahogyan ez Bizánc esetében is történt a negyedik keresztes hadjárat után, 1204-ben. Több évtizedbe telt, amíg a bizánci császárok visszaszerezték a területükből megmaradt részeket. A cári Oroszország az I. világháború vége felé összeomlott, aztán a bolsevikok gyorsan újjáélesztették.

A Szovjetunió viszont 1991-ben szétesett, és azóta sem sikerült feltámasztani − bár nem azért, mert nem próbálkoztak vele. Orosz csapatok tartják megszállva Moldova, Grúzia és természetesen Ukrajna egyes részeit. Belaruszt eközben fokozatosan beszippantotta Oroszország, olyannyira, hogy névlegesen még mindig létezik, de nagyrészt megfosztották szuverenitásától, mivel egy vazallusállam és egy gyarmat kereszteződésévé vált.

Mire van szükség a birodalmak újjáéledéséhez?

Az reimperializáció szükséges feltételei az erős hadsereg, az erős gazdaság és a hatékony kormányzat. A további feltételek közé tartoznak a birodalmi magterület és a periféria között már meglévő intézményi kapcsolatok, a birodalmi terjeszkedés iránt közömbös vagy fogékony külső hatalmak, valamint a magterületen uralkodó tekintélyelvű kormányzás. A végső lökést a cselekvésre a birodalmi ideológia adja meg. 

De gondoljunk csak arra, mi történik egy újjászületni látszó birodalommal, ha a három szükséges feltétel nem teljesül. Ha a terjeszkedésre kellően erős hadsereg és az azt fenntartani képes gazdaság nélkül tesznek kísérletet, az eredmény túlterjeszkedés és kudarc lesz. Hatékony kormányzat nélkül nem lehet fenntartani a terjeszkedéshez szükséges folyamatos erőfeszítéseket. A túlterjeszkedés és a vereség − és valószínűleg a rendszerváltás vagy az állam összeomlása − valószínűvé válik.

Oroszország elkerülhetetlen kudarca

Néhány történelmi példa jól illusztrálja Oroszország elkerülhetetlen kudarcát, hogy újból birodalommá váljon. Nyugat-Róma nem felelt meg a fent említett három feltételnek, hanyatlott és végül összeomlott a csökkenő katonai hatékonyság, a tartós többlettermelésre képtelen gazdaság, miközben szüntelen barbár támadásoknak volt kitéve, és az egyre kevésbé volt hatékony a kormányzás is. A birodalom keleti fele távol volt a barbár inváziós fő útvonalaktól, de más okok miatt is fennmaradt még 1000 évig. A keleti birodalom tartózkodott attól, hogy megpróbálja elérni régi határait. Ehhez nála katonailag erősebb ellenfelekkel kellett volna felvenni a harcot, köztük az arabokkal, a szeldzsuk törökökkel vagy a bolgárokkal. Nem kevésbé lényeges, hogy Bizáncban folyamatosak voltak a hatalmi harcok, és nem rendelkezett agresszív birodalmi ideológiával, inkább az ortodox kereszténység hordozójának tekintette magát. Bizánc ezért megmaradt birtokait védte, és többnyire tartózkodott a túlkapásoktól. Ennek eredményeként hanyatlása évszázadokig tartott.

A náci Németországhoz hasonlóan az Orosz Föderációnak sem sikerül majd reimperializálódnia. Hadserege középszerűnek bizonyult, gazdasága körülbelül akkora, mint Olaszországé vagy Texasé, kormányzása pedig egyre instabilabb, mivel az elitek a hatalomért versengenek, amivel egyre közelebb a poszt-Putyin-korszak. A közeljövő még kaotikusabb lehet, különösen, ha a rezsim továbbra is egyetlen autokrata szeszélyei által vezérelt marad, és továbbra is fékezi a technológiai innovációt és a gazdasági növekedést.

Egy szóval kifejezve, Oroszország birodalmi törekvései halottak − még ha a Kreml másként is gondolja. És az ember, aki ott trónolt a pusztulásuk felett, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. Alakulhatott másképpen is Oroszország jövője? Ellenállhatott volna az újbóli imperializáció kísértésének? Tekintettel birodalmi ideológiájára, valamint a volt szovjet köztársaságokhoz és − legalábbis a közelmúltig − a volt keleti blokk államaihoz fűződő intézményi és gazdasági kapcsolatainak erősségére, a válasz valószínűleg nem.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben Moszkvában 2024. május 7-én. Fotó: Sputnik / Alexander Kazakov / Pool / Reuters)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!