„Látják, hogy le lehet lőni egy miniszterelnököt” – újabb kormányfő került a célkeresztbe

GettyImages-1748260520
2024.05.17. 17:01
A Waregem1 belga rádiócsatorna műsorvezetője, Alexander De Croo belga miniszterelnök elleni támadásra buzdította a hallgatókat szerdán. A kormányfő feljelentést tett, a fenyegetésre az elnök kommunikációs igazgatója is reagált.

Alexander De Croo belga miniszterelnök feljelentést tett egy helyi rádiós műsorvezető ellen, aki állítólag arra szólította fel a hallgatókat, hogy lőjék le a kormányfőt – írja a Politico.

Ahogy arról az Index is beszámolt, Robert Fico szlovák miniszterelnököt – aki jelenleg „stabil, de nagyon súlyos” állapotban van – szerda délután lőtték meg. Egy 71 éves férfit, Juraj Cintulát gyilkossági kísérlettel vádolnak.

A VRT flamand közszolgálati műsorszolgáltató hírcsatornája szerint a helyi Waregem1 rádió műsorvezetője a következőket mondta:

Mindazoknak, akik fontolgatják Alexander De Croo lelövését, de nem merik megtenni a fickó biztonsága miatt. Látják, hogy le lehet lőni egy miniszterelnököt. Ezért azt mondanám: Gyerünk.

A csatorna közleményben közölte, hogy azonnal felfüggesztette a műsorvezetőt, azzal érvelve, hogy „teljesen rosszul ítélte meg az időzítést és a kontextust, ezért nem tehette meg ezt a kijelentést”. „Tegnap a Waregem1-nél egy alkalmazott helytelenül nyilatkozott. A műsorvezető azt mondja, hogy ezt játékosan értette, de nem így jött át. Elnézést kér a hallgatóktól és a Waregem1-től” – áll a közleményben.

A szlovák miniszterelnök elleni merényletet követően megfenyegették többek között Alekszandar Vucsics szerb elnököt, valamint Donald Tusk lengyel miniszterelnök is azzal jelentkezett a közösségi médiában, hogy halálos fenyegetést kapott. Robert Fico szlovák miniszterelnök párttársa, Richard Glück parlamenti képviselő is halálos fenyegetést kapott.

A politikus kommunikációs igazgatója reagált a műsorvezető szavaira, feljelentést tettek 

A belga kormányfő kommunikációs igazgatója, Barend Leyts a közösségi médiában közzétett bejegyzésében azt írta, hogy

A műsorvezető felszólította a hallgatókat, hogy »tegyék a dolgukat a fickó körüli biztonság ellenére«, és utalt a Fico miniszterelnök elleni szlovákiai támadásra. 

„Az erőszakra való felhívás büntetendő. A feljelentést a waregemi rendőrségen tették meg. A miniszterelnök folytatja a kampányát” – mondta a miniszterelnök kommunikációs igazgatója. Belgiumban június 9-én tartanak szövetségi választásokat.

(Borítókép: Alexander De Croo belga miniszterelnök Brüsszelben, Belgiumban 2023. október 27-én. Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / Getty Images)