A szétesés küszöbén van a NATO

Trump védelmezői azzal érvelnek, csak blöfföl, hogy nyomást gyakoroljon Európára, hogy az többet költsön a védelemre. De azok a korábbi amerikai tisztviselők, akik Trump hivatali ideje alatt szorosan együttműködtek a NATO-val, meg vannak győződve arról, hogy újraválasztása esetén ki fog lépni a szövetségből. Trump nagymértékben neheztel a mérsékeltebb tanácsadókra, akik az első ciklusa alatt kordában tartották őt.

Ha 2025-ben bejut a Fehér Házba, a védőkorlátok megszűnnek – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent közös cikkében Hans Binnendijk, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának védelmi politikáért felelős egykori főigazgatója és a Szenátus Külügyi Bizottságának volt  jogalkotási igazgatója, valamint Alexander Vershbow, az Egyesült Államok volt NATO- és oroszországi nagykövete, valamint az Egyesült Államok egykori védelmiminiszter-helyettese és a NATO főtitkárhelyettese.

Az amerikai kongresszus is aggódik. A közelmúltban törvényt fogadott el, amely megtiltja az elnöknek, hogy kilépjen a NATO-ból, hacsak a Kongresszus nem hagyja azt jóvá. Trump azonban megkerülhetné ezt a tilalmat. Máris kétségeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy hajlandó-e tiszteletben tartani a NATO 5. cikkelyének kölcsönös védelmi záradékát. A finanszírozás visszatartásával, az amerikai csapatok és parancsnokok Európából való visszahívásával, valamint az Észak-atlanti Tanácsban (a NATO legfőbb tanácskozó testületében) hozott fontos döntések blokkolásával Trump drámaian meggyengítheti a szövetséget anélkül, hogy hivatalosan kilépne belőle. Még ha nem is vonja meg teljesen az amerikai támogatást, Trump jelenlegi álláspontja a NATO-val kapcsolatban és az Ukrajna támogatása iránti érdektelensége, ha nemzeti politikává válik, megingatná az európaiak bizalmát az amerikai vezetésben és katonai elszántságban.

Magára hagyott Európa

Ha Trumpot újraválasztják, és követi NATO-ellenes késztetéseit, az első áldozat Ukrajna lesz. Trump ellenezi a Kijevnek nyújtott további katonai segélyt, és továbbra is hízeleg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár máris megpróbálja Trump-biztossá tenni az Ukrajnának nyújtott segítséget azzal, hogy azt a szövetség égisze alatt koordinálja, nem pedig az Egyesült Államok által vezetett Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport keretében. Ha az Egyesült Államok Trump alatt gyengítené vagy megszüntetné az Európával szembeni védelmi kötelezettségvállalását, az európai országok kiszolgáltatottabbnak éreznék magukat, és egyre vonakodóbbá válhatnak attól, hogy Ukrajnának küldjék a saját létfontosságú katonai szállítmányaikat.

A segélyek drámai csökkentése esetén Kijev arra kényszerülhet, hogy olyan kedvezőtlen megállapodásról tárgyaljon Moszkvával, amely Ukrajnát katonailag és gazdaságilag Oroszországgal szemben kiszolgáltatottá tenné. Ha Ukrajna védelme teljesen összeomlik, mintegy 38 millió emberre vár brutális elnyomás és erőszakos oroszosítás.

És ez még csak a kezdete lenne a katasztrofális következményeknek. Egy kiüresített NATO nehezen tudna hatékony hagyományos elrettentő erőt kifejteni a további orosz agresszióval szemben. Oroszország jelenleg hadigazdálkodást folytat, GDP-jének hat százalékát költi védelemre, és tekintélyelvű vezetője elkötelezte magát egy ultranacionalista küldetés mellett, hogy megszilárdítsa uralmát az általa „orosz világnak” nevezett, meghatározatlan földrajzi térben, amely jóval túlnyúlik országa nemzetközileg elismert határain.

Moszkva viszonylag gyorsan újjá tudná alakítani fegyveres erőit. Miután leigázta egész Ukrajnát, Putyin valószínűleg a balti államokra összpontosítana – azon NATO-tagállamokra, amelyek a szövetség biztonsági ernyője alá tartoznak, de amelyeket Putyin történelmi orosz földnek vall. Ha a NATO hagyományos elrettentő ereje meggyengülne az amerikai támogatás megvonása miatt, Oroszország kísértést érezne arra, hogy még keményebben lépjen fel.

A NATO-országok jelenleg a GDP-jük két százalékát költik védelemre, de amerikai támogatás hiányában az európai hadseregek még mindig nem eléggé felkészültek, felszereltek, és nem képesek egy nagyhatalmi ellenféllel szemben harcolni. Európa több fontos területen továbbra is nagymértékben függ az Egyesült Államoktól. Saját erejéből hiányzik számos kulcsfontosságú eszköz, beleértve a légiszállítási képességeket, a levegő-levegő utántöltést, a nagy magasságú légvédelmet, az űreszközöket és a műveleti hírszerzést – ezeket elsősorban az Egyesült Államok biztosítja. Amerikai segítség nélkül a NATO elveszítené katonai előnyének nagy részét Oroszországgal szemben. Európa védelmi ipara továbbra is erősen széttöredezett, és az amerikai támogatás elvesztésének ellensúlyozásához szükséges védelmi kapacitások fejlesztése az évtized hátralévő részében is eltarthat.

Amennyiben az Egyesült Államok elhagyja a NATO-t, a nukleáris elrettentés eróziója komolyan súlyosbítaná Európa hagyományos elrettentési problémáját. A nukleáris fegyverek alátámasztják az Egyesült Államok elkötelezettségét szövetségesei védelmére, és nukleáris képességei jelentik a NATO elrettentő erejének alapját. Ha Trump becsukná az amerikai nukleáris ernyőt, Európa kevesebb mint 600 brit és francia stratégiai nukleáris robbanófejre támaszkodhatna, ami töredéke Oroszország több mint 5000 stratégiai és taktikai nukleáris robbanófejből álló teljes arzenáljának.

Mivel Európa nem rendelkezik taktikai atomfegyverekkel, egy orosz taktikai nukleáris támadástól csak a stratégiai szintre való eszkalációval való fenyegetéssel remélhet elrettentést, amit Moszkva nem biztos, hogy hitelesnek talál. Oroszország, hogy megpróbálja elriasztani az európaiakat attól, hogy támogassák Ukrajnát, többször is utalt arra, hogy taktikai atomfegyvereket vethet be. Az Egyesült Államokkal ellentétben Franciaország és az Egyesült Királyság nem terjesztette ki nukleáris elrettentő erejét szövetségesei védelmére. Ha Washington magára hagyja Európát, Moszkva kiszámíthatja, hogy sikeresen folyamodhat nukleáris zsaroláshoz, hogy elfoglalja a NATO-tagállamok területét.

Az Egyesült Államok NATO-n belüli vezető szerepe nélkül nehéz lenne fenntartani a tagok közötti kohéziót. Gyakran erős amerikai nyomásgyakorlásra van szükség ahhoz, hogy a tagállamok konszenzusra jussanak. A NATO alapítása óta egy amerikai tábornok vezeti a szervezet parancsnoki struktúráját, aki felügyeli az összes NATO-tagállam katonai tevékenységét. Kétséges, hogy a szövetségben bármely más ország képes lenne ezt a szerepet betölteni.

Az Egyesült Államok nélkül a NATO talán sántítana, de valószínűbb, hogy a szövetség teljesen összeomlana. Az Európai Unió nincs abban a helyzetben, hogy egyhamar átvegye a NATO helyét, mivel katonai képességei korlátozottak, és inkább regionális válságok kezelésére alkalmas, mint nagyobb háborúk megvívására. Még ha a NATO-csonkok erős amerikai szerepvállalás nélkül fenn is maradnának, a megosztott vezetés, a nem megfelelő elrettentő képességek és egy magabiztos ellenfél jelentette kihívások növelnék a liberális nemzetközi rend megdöntésére törekvő Oroszországgal való háború kockázatát.

Bukás

A kár nem korlátozódna Európára. Ha Trump ki akar lépni a NATO-ból, hogy megbüntesse a szövetségeseket a túl alacsony védelmi kiadások miatt, akkor miért tartaná fenn az Egyesült Államok az ázsiai szövetségesei iránti kötelezettségvállalásait, akik közül sokan jelenleg még a NATO-országoknál is kevesebbet költenek? Egyelőre az Egyesült Államok és ázsiai szövetségesei – például Japán és Dél-Korea, illetve Ausztrália – közötti védelmi kapcsolatok a kínai provokációkkal szemben egyre szorosabbá válnak.

Az Egyesült Államok kötelezettségvállalásaiba vetett bizalom hiánya azonban arra késztetheti ezen országok némelyikét, hogy Kína és Észak-Korea nukleáris képességeinek ellensúlyozására atomfegyvereket telepítsen, aláásva ezzel a térségben évtizedek óta uralkodó törékeny stabilitást. Az Egyesült Államok globális vezető szerepének elsorvadása a Közel-Keleten is rendkívül negatív következményekkel járna, ahol az amerikai erőkre és az Egyesült Államok által vezetett koalíciókra szükség van a terrorista fenyegetésekkel szembeni fellépéshez.

Az Egyesült Államok gazdasága is veszélybe kerülhet. Ha az elrettentés összeomlása általános háborút váltana ki Oroszországgal vagy Kínával, a gazdasági költségek elképesztőek lennének. A jemeni húszi harcosok közül alig néhányan képesek voltak a Vörös-tengeren elkövetett támadásaikkal megzavarni a globális kereskedelmet. Képzeljük el, milyen következményekkel járna egy nagyhatalmak közötti háború. Ráadásul a kereskedelmi kapcsolatok gyakran követik a biztonsági kapcsolatokat.

Tavaly a kétirányú transzatlanti árukereskedelem meghaladta az 1200 milliárd dollárt. Az Egyesült Államok mintegy 4 ezer milliárd dollárt fektetett be az európai iparba. Körülbelül ötmillió amerikai dolgozik európai tulajdonú iparágakban. Az Egyesült Államoknak hatalmas gazdasági érdeke fűződik a békés Európa fenntartásához.

Washington mindkét világháború előtt semlegességre törekedett. Egyik izolacionista törekvés sem vált be, és csak megakadályozta, hogy az Egyesült Államok segítsen elrettenteni az agresszorokat ezekben a háborúkban. Végül az Egyesült Államok mindkét konfliktusba beszállt. A második világháború után, miután az Egyesült Államok megtanulta az izolacianizmus veszélyeit, továbbra is elkötelezett maradt, és előkészítette az utat a NATO megalapításához és a 75 éves viszonylagos békéhez Európában. Az Egyesült Államoknak nem szabad elfelejtenie a múlt század fájdalmas tanulságait. Ha ezt tenné, azzal azt kockáztatná, hogy aláássa az Egyesült Államok globális vezető szerepét, aláássa a Washington által felépített nemzetközi rendet, és biztonságosabbá tenné a világot a tekintélyelvű rendszerek számára – írják a szerzők.

(Borítókép:  Katonai hadgyakorlat Bulgáriában 2023. május 29-én. Fotó: Borislav Troshev / Anadolu Agency / Getty Images)