Tajvan történetének legnehezebb feladatával néz szembe új elnöke

Május 20-án iktatják be Tajvan, vagyis a Kínai Köztársaság új elnökét, az elmúlt négy évben Caj Jing-wen elnök alatt alelnöki posztot betöltő William Lajt (Laj Csing-tö).

A baloldali, függetlenségpárti Demokratikus Progresszív Párt (DPP) új elnöke nehéz helyzetben veszi át elődjétől a kormányrudat,

A szárazföldi Kína ugyanis Tajvant nem egy de facto független államnak tartja, hanem egy Kínától elszakadni próbáló szeparatista tartománynak, amit a kínai polgárháborúban a szárazföldről Tajvan szigetére szorított polgári kínaiak alapítottak.

A szárazföldi Kínát irányító Kínai Kommunista Pártnak már a „két Kína” különválása óta célja, hogy egyszer ismét egyesüljön, miközben Tajpej erről hallani sem szeretne. A januári választás azonban ismeretlen vizekre terelte a Tajvani-szoros két oldalán lévő terület kapcsolatait.

Külpolitika helyett belpolitikai ügyek

Mint azt a választási felvezetőnkben, illetve a választás után az elemzésünkben is megjegyeztük, a tajvani politikában a legfőbb törésvonal a szárazföldi Kínához való viszony.

Míg a baloldali, progresszív DPP függetlenségpárti, aminek végső soron célja a szigetország függetlenségének de jure kikiáltása, addig a vele váltógazdaságban az országot irányító jobbközép, konzervatív Kuomintang korábban az egyesülés pártján állt, azonban a tajvani identitás megjelenésével immáron a jelenlegi törékeny status quo fenntartásában és a jó szorosközi kapcsolatokban érdekelt.

A tajvani fizetések reálértéke húsz éve stagnál, a fiatalok szinte csak álmodhatnak arról, hogy valaha is saját lakásuk lesz. Emellett ugyan a legtöbb országhoz képest alacsonyabb volt az infláció, de több termék és szolgáltatás ára is rendkívül megemelkedett az elmúlt években, ami megnehezíti a tajvaniak életét.

Ezért sokan az elmúlt nyolc évben kormányzó DPP-t hibáztatták: az elnökválasztáson Laj nem is szerezte meg a szavazatok abszolút többségét. A tajvaniak mindössze 40,05 százaléka szavazott a Harvardon végzett politikusra, miközben a Kuomintang jelöltjére, Hou Jü-ihre, Tajpej egyik elővárosának korábbi polgármesterére és egykori rendőrfőnökre 33,49 százaléknyian. A magát se nem függetlenségpártinak, se nem egyesüléspártinak beállító, populista szociálpolitikai ígéretekkel kampányoló, leginkább a fiatalokat megszólító Ko Ven-je 26,46 százalékot kapott.

Az elnökválasztással egy időben tartott parlamenti választásokat hivatalosan a Kuomintang nyerte meg, mivel a DPP-hez képest egy mandátummal többet szerzett, azonban a 113 tagú parlament, a Jüan megosztott: se a Kuomintang 52, sem a DPP 51 mandátumával nem tud felmutatni parlamenti többséget, így nyolc képviselőjükkel a mérleg nyelve a Ko Ven-je által irányított harmadikutas balközép párt, a Tajvani Néppárt (TPP) lett, ami ugyan sok szociális és gazdasági kérdésben a DPP-hez áll közelebb, azonban a Kína-politika kapcsán inkább a Kuomintanggal ért egyet.

Az egész politikai karrierje során a függetlenséget képviselő William Laj így nehéz helyzetben találta magát: a félprezidenciális kormányforma miatt ugyan az elnöknek nagy a hatalma – például a külpolitikai kérdésekről kizárólag ő dönt –, azonban az általa kinevezett miniszterelnök a parlamentnek felelős, törvényeket pedig csak úgy tud elfogadni, ha abban a függetlenségről hallani sem akaró TPP is partnere lenne, ami kapcsán valószínűleg kompromisszumokat fog majd elvárni a párt.

Emiatt nem véletlen, hogy a parlamentben is igen forróak az indulatok – annak ellenére, hogy a törvényhozásban jellemzőek a fizikai összecsapások,

Azaz ellentétben elődjével, Caj Jing-vennel William Lajnak sokkal nehezebb dolga lesz odahaza, miközben két nagyhatalom, Peking és Washington között lavírozik.

Kínának is reagálnia kell a változásra

Peking már régóta szeretné, hogy „a renitens” Tajvan „visszakerüljön”, amiért Hszi Csin-ping kínai elnök 2012-es hatalomra kerülésével egyre többet tett Kína az utóbbi évtizedben. Peking sorra fordítja át a Tajpejjel hivatalos diplomáciai kapcsolatokat ápoló – tehát a szigetország önállóságát de jure is elismerő – országokat Peking-pártivá, amivel Tajpej külpolitikai mozgástere csökken, miközben egyre gyakoribbak a tajvani légteret megsértő berepülések.

Kína számára kedvező, hogy a DPP visszaesett, ugyanakkor amennyiben határozottabb lépéseket tenne Tajvan bekebelezésére, akkor a jelenlegi belpolitikai kérdések helyett ismét a szigetország jogi helyzete válna a tajvani politika fő kérdésévé, ami a DPP és a függetlenségpártiak erősödésével járna.

Hszi minden évben kifejti, hogy Tajvan Kína része és ezért akár fegyverrel is hajlandó lenne tenni, illetve hogy a tajvani kérdést nem lehet generációról generációra átadni, azt egyszer meg kell oldani.

Azonban Hongkong de facto Kínához való csatolása miatt a tajvaniak erről hallani se szeretnének, mivel számukra fontos, hogy egészséges demokráciában élhetnek – Kína pedig addig nem fogja tudni a saját álláspontja szerint kezelni a kérdést, amíg a tajvaniak ellenkeznek.

Így Hszinek valamennyire változtatni kell eddigi politikáján. Ugyan Kína továbbra is Tajvan külpolitikai mozgásterének lassú erodálására játszhat majd, mivel egy háborút egyáltalán nem biztos, hogy meg tudna nyerni az évtizedek óta védekezésre berendezkedő Tajvannal szemben, ráadásul az amerikai külpolitikai kudarcokból – Irak, Afganisztán – is látszik, hogy egy ilyen berendezkedés nem is maradhatna meg, ha a társadalom nem áll ki mellette.

A beiktatás előtt – csakúgy, mint az elnökválasztás vagy a parlamenti alakulóülés során – ismét kínai repülőgépek sértették meg a tajvani légteret, ami ugyan belföldön Hszi számára kedvező üzenetet közvetít a kínaiak felé, viszont a szigetországban a DPP-nek kedvez, akik így érvelhetnek amellett, hogy hiába szeretnének békés viszonyokat, ha Kína ezt nem lenne hajlandó betartani.

Sok múlik Washingtonon

Nem kizárólag Kínának kényelmes, hogy a tajvani politika változott,

Az Egyesült Államoknak ugyanis a megváltozott helyzettel lehetősége nyílt, hogy a jelenlegi status quo fenntartása mellett érveljen, csökkentve ezzel a feszültséget Washington és Peking között is.

Az Egyesült Államok célja a régióban továbbra is egy független Tajvan létrehozása, ugyanakkor ezt csak abban az esetben érheti el, ha egy „két Kína” közötti lehetséges háború időpontját minél tovább kitolja, reménykedve abban, hogy a hatalmi viszonyok és a társadalom változásai lehetővé tesznek egy békés rendezést.

William Laj is utóbbiban érdekelt, akinek egyszerre kell valamennyire békésebbé tenni a szorosközi kapcsolatokat, hogy elkerüljék az inváziót, miközben megtartja a távolságot Pekingtől, hogy a jelenlegi de facto függetlenség megmaradjon. Mindez a nehéz belpolitikai helyzet miatt nem lesz egyszerű feladat.

(Borítókép: William Laj. Fotó: Alex Chan Tsz Yuk / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)